Magyar László szerk.: Orvostörténeti Közlemények 170-173. (Budapest, 2000)

TANULMÁNYOK — ARTICLES - Kapronczay, Katalin: A cenzúra szerepe a magyarországi természet- és orvostudományi szakirodalom kiadástörténetében

ez volt az, ami a királynőt különleges és türelmes elbánásra késztette. Az 1763. június 25-i határozattal külön bizottságot hozott létre a magyarországi cenzúra átszervezésére, amelynek élére a prímást állította. Barkóczy továbbra is ellenkezett, ezért augusztus 19-én újabb írásbeli figyelmeztetést küldött neki a királynő, engedelmességre intve őt. Barkóczy 1765. június 18-án bekövetkezett halála után szinte azonnal megtette az udvari kancellária az írásbeli felterjesztést mindarról, amit a prímásérsek meg akart akadályozni. Ezek között első helyen szerepelt a könyvcenzúra állami üggyé való változtatása. //. József június 11-i keltezésű rendelete tette teljes mértékben állami feladattá a cenzúrát. Némi módosítással 1782. június 8-án Magyarországon is bevezették az utasítást, amely emellett a bécsi központosítás további megerősítését is jelentette. Ennek értelmében Magyarországon a Helytartótanács illetékes részlegén keresztül intézkedtek a helyi cenzorok, revizorok, a problémás ügyeket Bécsbe kellett felterjeszteni.

13 Bécsben az udvari tanulmányi bizottság kezében futott össze minden szál, vezetője az ifjabb van Swieten (Gottfried [1733—1803]) volt, Joseph Sonnenfels (1733—1817) volt a cenzúra-ügy előadója, magyar ügyekben a szabadkőműves hírében állott Pászthory Sándor (1749—1798) segédkezett. Mindez azt jelzi, hogy a jozefinista kormányzat elsősorban nevelésügyi és nem rendőri kérdésnek tekintette a cenzúrát.

14 A vélemények ebben a kérdésben is megoszlanak. Vannak akik szerint csak ez a rendelkezés fosztotta meg az önállóságtól a magyar cenzúrát és az eddigi cenzúra-hivatalt revizori hivatallá vetette vissza. Szerintük Mária Terézia korában még aktívan működött a pozsonyi cenzúra, sok esetben még szigorúbb ítéletet hozva mint a bécsi. Ezért nem meglepő, hogy többen inkább egyenesen Bécsbe küldték fel a kéziratokat ellenőrzésre. Némi magyarázatra szorul a cenzor és a revizor kifejezés is, hiszen meglehetősen rapszodikusan alkalmazzák mind a korabeli iratokban, mind a szekundér feldolgozásokban. Elsődleges különbség az, hogy a cenzor volt az a személy, aki elolvasta a kéziratot és ennek alapján elbírálta annak további sorsát, majd összeállította a tiltott könyvek listáját. A revizor a listák alapján ellenőrizte a vámhivatalokban a külföldről beérkező könyvküldeményeket, a nyomdákat (hogy a letiltás ellenére nem nyomtatnak-e ki ilyen műveket), a könyvkereskedéseket majd később a kölcsönkönyvtárakat, hogy nem juttatják-e hozzá az érdeklődőket indexen lévő olvasmányhoz. Egy másik nézet szerint a hazai nyomdatermékek előzetesen vizsgálatát végezték a cenzorok, a külföldi nyomdatermékeket csak revízió alá vethették a revizorok. Ezért mondhatjuk azt, hogy bizonyos időszakokban csak revizorok dolgoztak Magyarországon, tekintettel arra, hogy csupán a Bécsben összeállított jegyzékek alapján végezték az ellenőrzést. Az 1790 utáni változások II. Lipót 1790. szeptember 13-i rendelete szigorításokat hozott, a struktúra ugyan érintetlen maradt, a szellem azonban jelentősen változott. II. József mindenütt azt hangsúlyozta, hogy mit nem szabad eltiltani, a lipóti szabályozás ellenben mindenütt arra tért ki, hogy mit kell okvetlenül eltiltani. /. Ferenc így kettős örökséget vett át: a jozefinista szervezetet és a lipóti szigort. 13 Kosáry Domokos: Művelődés a XVIII. századi Magyarországon. Bp., Akadémiai K., 1980. 524—525. 14 Magyarország története 1686—1790. 2. köt. Főszerk.: Ember Győző, Heckenast Gusztáv, Bp., Akadémiai K., 1989. 1159—1160.