Magyar László szerk.: Orvostörténeti Közlemények 170-173. (Budapest, 2000)

TANULMÁNYOK — ARTICLES - Károly, László: Tolna megye egészségügye a 18. században

szédos Baranyában ez az arány csak 2,5% volt. A Tiszántúlon a veszteség lényegesen magasabb volt (15—24%). Országosan a még évekre elhúzódó pestisnek 310 000 ember volt az áldozata. Moess vizsgálata szerint Kecskeméten a betegség 1739-ben leginkább a fiatalabb korosztályokat sújtotta. Ez azt jelenti, hogy a lakosság szaporodása évtizedeken át lényegesen csökkent, a szokásos kisebb járványok okozta veszteség mellett. Tolna megye viszonylatában a növekedés hiányát csak több betelepülttel tudták ellensúlyozni, akik ráadásul az új körülményekhez csak nehezen voltak képesek alkalmazkodni.

13 A 18. századi két országos pestisjárvány a megyében a klasszikus formában zajlott le: a különféle okok miatt kialakult ellenálló képesség csökkenése következtében terjedt el. Országosan az egyes területek eltérő halálozása a megszervezett védekezés hatékonyságára is utal. Az első járvány (1709—1710) előzménye két háború volt: a török elleni felszabadító háború és a Rákóczi-szabadságharc, melyek a megyében nagy emberveszteséggel jártak. Ennek ellenére a harci tevékenység a rácok jelenléte következtében a pestis továbbterjedését akadályozta. A lazarétumok létesítése Pécsen akkor is és 1713-ban is lényeges járványt gátló tényezők voltak. Az ottani halottak számát az akkor már pontosan vezetett nyilvántartásokból és jelentésekből ismerjük. A Tolna megyei adatokat nem tudjuk, így a rác kordon hatékonyságát nem lehet felmérni. Lazarétumok a megyében nem voltak. Valószínűleg, a halálozás az az országos átlag alatt maradt. A második járványt (1739—1740) előkészítő tényező a megyében a nem kellően szervezett betelepítés volt. Ennek következtében az újonnan jött németek között gyakori volt az éhezés és a számukra új fertőző betegségek, melyek a védekezőképesség csökkenéséhez vezettek. Az országos helyzettől eltérően itt nagyobb szerepe volt a katonák mozgásának, mert a megye harci felvonulási útvonal volt. Igaz, az illetékes szerveknek sikerült a katonák járványt terjesztő hatását több-kevesebb sikerrel akadályozni. A pestis után 1753-ban Szekszárdon emlékoszlopot állítottak. A Szentháromság-szobor a temesvári emlékműhöz hasonló. De míg ott a járvány végeztével állítottak szobrot, a szekszárdit azért hozták létre, mert a pestis a mezővárost elkerülte. Minthogy Szekszárdon és Tolnán pestis nem volt, az 1731—1740 közti anyakönyvi adatok képet adnak egy járványmentes terület halálozásáról. A két mezőváros számai meglehetősen eltérőek, de abban megegyeznek, hogy csak kevesen (a halottak 6%-a) érték meg az öregkort. Az átmeneti időszak a pestisjárvány után (1741—1768) A pestis megszűnése természetesen csak a legnagyobb, minden korosztályt érintő járvány végét jelentette. Egyéb járványos betegségről viszont alig van adat. 1753-ban Faddon egy vérbajjárvány zajlott le, amelynek kezelésére a megye a fizikust, a szekszárdi és Anrod tolnai sebészt rendelte ki. A kezelés belsőleg és külsőleg is higannyal történt. Ennek mérge13 TML NK2\ 1/1740; Bodosi ;'. m. 99.; Dávid Zoltán: Az 1738. évi pestisjárvány pusztítása. Orvostört. Közi. 69— 70. 1973. 95.; Moess Alfréd: Az 1739—40-es pestisjárvány távolról és közelről. Orvostört. Közi. 75—76. 1975. 59.