Magyar László szerk.: Orvostörténeti Közlemények 170-173. (Budapest, 2000)
TANULMÁNYOK — ARTICLES - Jobst, Ágnes: Tizenhatodik századi kalendáriumaink egészségügyi előírásai
szavában a következők olvashatók: „Mikoron minden nemzetet látnék, hogy az ü nyelvén Calendáriomot szerezne, kiből esztendőnek innepeit megtudhatná, igen jónak vélem én is, hogy az magyar nyelvre a Calendáriomot fordítanám, kiből megtudhatnák a gyermekek nem csak az innepeket, hanem hány hét lenne minden esztendőbe az hushagyat, mely nap lenne meg újság, hány órán támadna fel minden napon az a nap, mikor kezdetnék el az tavasz, nyár, ősz, tél, kibe ennek felette becsináltam az magyar Cisiot, hogy könyv nélkül is az innepeket megvethetnék, kivel vélem, hogy valamit használnék az magyarul olvasó gyerekeknek, kit jó néven ha veendnek, többre és nagyobbra ennek utánna igyeközünk. " Az előszó alapján tehát első nyomtatott, magyar nyelvű kalendáriumunk csízióval egybekötött, feltehetően iskolai használatra szánt öröknaptár lehetett. Tizenhatodik századi naptártermésünk csíziót és kalendáriumot egyaránt tartalmaz, s ahogy Melich János nyelvészeti szempontból is rámutatott, a két fogalom előbb rokon, majd azonos jelentésű szókká alakult. 6 A küszöbön álló év megismerésének igénye vezetett az évente megjelenő kalendárium műfajának kialakulásához, melynek technikai feltételét a könyvnyomtatás feltalálása és elterjedése biztosította. Az 1558-as kalendárium nyomtatásáról csak feljegyzés tanúskodik, az 156l-esnek pusztán töredéke került elő, az 1562-es sorsa pedig a második világháború óta ismeretlen. 7 Az első ránk maradt éves kalendárium 1560-ból származik, amelyet 1569től a kolozsváriak, majd a felvidékiek, nevezetesen a detrekői, a nagy-szombati és a bártfai naptárak követtek. 1585-ben és 1592-ben jelent meg a nyugati határvidéken, Németújvárt illetve Németlövőn egy-egy kalendárium, melyek az ott élő olvasóközönség igényeit voltak hivatva kielégíteni. Amint azt Manlius János németlövői kalendáriumának ajánlásában megfogalmazza: „Iollehet az Crakay Kalendariomoth Magyarul Nagyszombatban immár ki nyomtattak, de miett hog ide ala ug mint Dunán innét való Magyar orzagra nem iuthat abban mindennek, sokan kertek engemet hogy enis ugyan azon Kalendariomot ki nyomtassam. Azért im enis ki nyomtattam, hogy enis az en tehetsegem zerint, ez orzagnak zolgallyak vele, hogy a kinek szüksége vagyon rea, lehessen része mindennek benne, vegye azért minden ember io neuen tuelem, as ellyen Isten tiztessegere Vele. " Tizenhatodik századi kalendáriumaink sorát 1593-tól a század végéig a Debrecenben nyomtatott naptárak zárták. Megállapíthatjuk tehát, hogy a kalendáriumok nyomtatása — a nyomdák elterjedésével összefüggésben — az ország polgáriasultabb régióiban, Erdélyben, a Felvidéken és a nyugati határszélen indult meg. Kalendárium szavunk a latin kihirdetni szóból származtatható, ám a műfaj sajátosságait jobban jellemzi egy további szinonima, az almanach megnevezés. Ez utóbbi az arab al' és a kaldeus manakh 'előre látni' szavak összetételéből származik. Az iszlám kultúrában már a 10—13. században elterjedt almanachok különböző jóslatokat tettek közzé az évről; megjövendölték az idő változásait, a monszunt és az árapályokat; minden tartomány számára előre jelezték az égitestek konjunkciót [együttállás] és oppozícióit [szembenállás], a nap- és holdfogyatkozásokat; a közös ima kedvező időpontjait; az uralkodók, hercegek és vezírek egészségi állapotát; a politikai és társadalmi eseményeket; háborúkat, forradalmakat, éhínségeket és járványokat. Minden holdhónapra meghatározták a legfőbb mesterségek sorsát: a szúfikét [= az iszlám vallás megújítói], a jogtudósokét, a kereskedőkét, parasztokét és rabszolgákét, nem feledkezve meg a nyájak várható állapotáról sem. Az almanach tehát min° Melegdi (Melich) János: A legrégibb magyar csízió. Magyar Nyelv. 1918. 14. évf. 133—139. 7 Borsa Gedeon: i. m.
