Magyar László szerk.: Orvostörténeti Közlemények 170-173. (Budapest, 2000)
TANULMÁNYOK — ARTICLES - Schulteisz, Emil: Zur Geschichte der Pestinokulation im 18. Jahrhundert — zugleich ein Beitrag zur Geschichte der ungarisch—deutschen medizinischen Beziehungen. —A 18. századi pestisoltás történetéhez, adalékokkal a magyar— német orvosi kapcsolatok történetéhez
tárgyaló munkájában is olvasható. Fischer befolyása orvosi magániskolája, kiterjedt, a határon túl is ismert praxisa és irodalmi munkássága révén igen nagy. Tőle származik a medicina naturalis terminus is. A kifejezés, amit mai értelmében használ, csak egy évszázaddal később nyert a szakirodalomban polgárjogot. A lutheri ortodoxiában nevelkedett, de orvosi gondolkodásában függetlenné vált eklektikus-racionális Fischerrel szemben a magyar-német orvosi kapcsolatokat ugyancsak jelesen reprezentáló Moller Károly Ottó klasszikus pietista, akinek vallási kegyessége azonban nem gátolta orvosi racionalitását, amint az éppen abból a művéből derül ki, amit az Academia Molleriana hallgatói számára tankönyvként állított össze (Succincta morbos curandi methodus ... in domesticis scholis dictata). A pietizmust az eszmetörténet joggal tekinti a lutheri orthodoxiával szembeni megújulási mozgalomnak - nemcsak teológiai vonatkozásában -, mint ilyet, a felvilágosodás egyik előfutárának. Kevéssé ismert befolyása a medicina egyes területein is jól nyomon követhető. Szerepe a medicina 18. századi reformjában az a fenomenológiailag argumentáló, az organikus és a pszichés folyamatokat egyenértékűként felfogó elmélet, mely a pszichoszomatikus medicina kialakulását segítette elő. Ilyen értelemben szólhatunk pietista medicináról, mint többé-kevésbé önálló irányzatról. Moller cura animaruma nem ellentéte, hanem kiegészítője a felvilágosodás racionalitásra törekvő terápiájának, ami már a De divino in medicina című disszertációjából is kitűnik. A pietizmus valójában az újkori individualizmus úttörő irányzata a medicinában, a korai felvilágosodás exponense, mint ilyen már nem előfutára, de része a pietista medicinának. Magam az orvostörténelemben ezt a jelenséget pietista felvilágosodásnak nevezném. Annál is inkább, mert az orvosi gondolkodás szempontjából valóban döntő felvilágosodást egységes mozgalomnak tekinteni, tisztán racionalizmusként felfogni éppoly kevéssé megalapozott, mint az egyéni orvosláson túlmenő egészségügyi ellátás kialakítására való törekvést csak a jóléti gondolat, csak az államraison következményeként felfogni. A pietizmust túl gyakran mutatják be ugyancsak megalapozatlanul, mint tudományellenes irányzatot. A pietista jámborság, kegyesség és a felvilágosultság egymást nemcsak hogy nem zárják ki, hanem a medicinában gyakran termékeny szintézishez vezettek. A pietista orvos, mint minister naturae szolgálva az autocratia naturae-i követ el mindent a beteg testi és lelki gyógyulásának érdekében. Mol 1er erőfeszítései a közegészségügy javítására ugyanazt a célt szolgálták, mint később a Normativum in re sanitatis előírásai, csak nem az államraison megfontolásából, hanem keresztény meggyőződésből fakadóan, nem nélkülözve a racionális alapot. A megelőzés gondolata a felvilágosodás által inspirált orvosi gondolkodás legfőbb hozzájárulása a kor szelleméhez. Ezért olyan nagyjelentőségű a pestis aktív megelőzésére vonatkozó gondolat. Abraham Vater az, aki „Blattern-Beltzen ..." című 1721-ben megjelent munkájában a pestisinokuláció gondolatát elsőként fejti ki. A pestis elleni aktív, a variolizációhoz hasonló védekezés lehetőségének gondolata Abraham Vatertől (1721) és Weszprémi Istvántól (1755) származik. Semmi nem utal arra Weszprémi Tentamenjében, hogy Vater három évtizeddel előbbi írását és az abban foglalt hipotézist ismerte volna. Ez nem prioritási kérdés, congenialis elmék felismerése. A pestisinoculatio hipotézise annak a paradigmaváltásnak a jegyében születik, mely a 18. század közepén már az élettani folyamatok új felfogásához vezet. Ennek alapjául ama tan szolgál, melyet Francois Sauvage rendszerét követően Haller az élővilág specifikus erőiről fejt ki. Ez a hipotézis annál is inkább tűnik jelentősnek, mivel éppen a 18. században igyekeznek a nagy klinikusok áthi-