Magyar László szerk.: Orvostörténeti közlemények 166-169. (Budapest, 1999)
TANULMÁNYOK — ARTICLES - Sinkovics József: Szérumszerencsétlenség 1950 — Emlékirat
betegeket elég gyorsan; különkosztot adatott olyan betegeknek, akik azt nem „érdemelték" meg; nem ismételte el P. ÁVH alhadnagynak a haldokló elítéltek utolsó szavait. Végre Markos Gyurival beköltöztünk a számunkra berendezett laboratóriumba. Halász dr. rendszeresen hozott nekünk szakirodalmat a kari könyvtárból a saját neve alatt. Késő este civilben elment édesanyámhoz, és elmondta neki, hogy „tudom, hol van a fia, él, jól van, kórházban dolgozik". Óriási esemény volt ez: anyám és öcsém semmit sem tudtak rólam, elnyeltek a börtönök; az ÁVÓ-n nem volt sem látogatás, sem levélírás. Sokkal később (1953-ban) Eberhardt Zoli ÁVH őrmester közvetített üzeneteket az otthoniaknak. Markos Gyurival egy öreg EKG-készülékből kiemelt kristály felhasználásával rádiót készítettünk, amelyet egy telefonkagylón keresztül pokróc alatt hallgattunk. így a váci börtönben megünnepeltük Sztálin halálát, Rákosi lefokozását, Nagy Imre hatalomra jutását és Péter Gábor lebukását (1953). Vácról vezettek bennünket még ezek előtt, 1951-ben a feljebbviteli tárgyalásra, ahol Zöldi ügyész és Tömöry tanácselnök súlyos büntetéseket mértek ki ránk anélkül, hogy szóhoz juthattunk volna, és ide hoztak vissza bennünket a tárgyalás után. Ekkor Markos Gyurit és engem L., a börtönigazgató a „Doberdóba" a „sötétzárkába" záratott. Akit ott vasra vertek („kurtavas"), soha sem nyerte vissza csontjainak, ízületeinek és inainak működését; élete végéig viselte ennek a büntetésnek a nyomait. Itt és a rabkórházban tudtam meg, milyen Jól bánt" velem az ÁVH a kihallgatások során. Iszonyatos megverettetések nyomait láttuk ugyanis. Sokaktól hallottuk, hogy a vádlottakat a dr. B. I. ÁVH orvos ezredes (betegesen elhízott „disznófejű nagyúr") által betanított verőlegények szisztematikusan verték. Dobhártyarepedések, szemgolyók bevérzése, fogak kirúgása, rosszul összeforrt csonttörések, vese menti bevérzések és szétvert nemi szervek tanúskodtak a megverettetésekről, amelyeket egy-két ütéssel vagy rúgással a halál beállta előtt nagy szakértelemmel abbahagytak. Vaksötét pincezárkánkban, ahol az arcunk elé tartott kezünk ujjait sem láttuk, hideg és nyirkos kőpadlón egymás mellett ülve hallgattuk, amint az őrség vasra vert öreg papot kínzott, aki a circumdederuntot imádkozta. A latin imádság a mondat közepén megszakadt. Ekkor a református Markos Gyuri kijelentette, hogy lélekben áttért a katolikus vallásra. Nagyon szerettem volna én is megtalálni a Jóistent a börtönben, de nem tudtam sohasem megérteni, hogy a vallások tanítása szerint nem az állati sorból evolvált, hanem a Jóisten által saját képmására teremtett ember hogyan viselkedhet bármely vadállatnál is kegyetlenebbül és gonoszabbul. Inkább gróf Monte Cristónak képzeltem magam, aki az öreg pap halotti zsákjába belevarrja magát, sekély sírgödörbe dobattatik, ahonnan éjjel kimászva megmenekül; nagy kincshez jut, amelyet ennek a rendszernek a megdöntésére és orvosi kutatómunkára használ fel, (miközben gyönyörű nemes hölgyek szegődnek hozzá társul). Sok testi viszonytagságot elviseltem, amíg elmém a képzelet világában utaztatott: ezt nem tudták béklyóba kényszeríteni. A kegyetlen valóság azonban végül is mindig visszatért, s élesen elkülönült a képzelet világától. Halász dr. kihozatott bennünket a Doberdóból, és visszatértünk a rabkórházba. Ott láttuk viszont lengyel évfolyamtársunkat, Przibislawsky Ferit, aki 1949-ben nyomtalanul eltűnt a Faragó-intézetből (ahol őt Laci néven ismertük). Eszméletlenül hozták be a rabkórházba. Gerinccsapolást kellett elvégeznem rajta, ugyanis egy ÁVÓ-s egészségügyi őrmester „agyhártyagyulladást" diagnosztizált. Dr. Mérey adjunktus úr tanított meg engem erre a
