Magyar László szerk.: Orvostörténeti közlemények 166-169. (Budapest, 1999)

TANULMÁNYOK — ARTICLES - Sinkovics József: Szérumszerencsétlenség 1950 — Emlékirat

A délután folyamán pénzutalvány érkezett: négy ampulla szérumért 100 forintot küldött a nevemre a salgótarjáni kórház (lásd melléklet). Ekkor tudtam meg, hogy Lindis a neve­men napokkal-hetekkel(?) előbb küldött ki szérumot. Úgy látszik, májusban én voltam a soros. Lindis és jegyzőkönyve azonban már a rendőrség (most már az ÁVO) kezében volt. Ezen a napon a rendőrség és az ÁVÓ előállította Faragót és Lindist és lejátszatta velük a szérumkészítés fázisait az OKI-ból érkezett szakértők (dr. Erdős és dr. Újhelyi) jelenlét­ében. A Salgótarjánból érkezett 100 forintot a titkárnő (vagy Illés doktornő) betette a kis­kasszába, de a szelvényt elvette tőle egy nyomozó. Láttam, hogy a nyomozó Lindisnek megmutatta a szelvényt, de nem voltam jelen a beszélgetésükkor. Ezután a titkárnők tele­fonhívásokkal próbálták a salgótarjáni kórházat elérni. Üzenetet hagytak, hogy a gyermek­gyógyász főorvos hívjon vissza minket, s a szérumot ne használják fel. Visszahívás a dél­után folyamán nem történt. Menetrendet szereztünk, hogy másnap Salgótarjánba utazhas­sak. A nyomozók eltávoztak Faragóval, Lindissel és Pusztaival. Később az ÁVÓ-n megszerkesztett vádiratok szerint (a kétségbeesett és ítélőképességét elveszítő) Faragó professzor ezen a napon utasította Lindist, Markost és Pusztait, hogy a szűréseket tagadják le, s az általa a szérummal beoltott és megbetegedő tengerimalacokat a ketrecekből tüntessék el. Ezek a rendelkezések a betegeknek már semmiképpen sem árthat­tak. Pusztai szíve megesett professzorán. Zsuzsa nagyon megszenvedett azért, amit akkor ő annak a napnak a félelmetes légkörében jó cselekedetnek vélt. Bántani nem, csak megérteni és szeretni lehet őt ezért. Pro/ TJr. Faragó Ferenc temetéséről készült igazolás

Next

/
Thumbnails
Contents