Magyar László szerk.: Orvostörténeti közlemények 166-169. (Budapest, 1999)
TANULMÁNYOK — ARTICLES - Gergely Ferenc: Az országos Gyermekvédő Ligáról (1906—1950)
kérték fel őket. így például a Budapesti Tüdőbeteggondozó Intézet kérésére vették fel programjukba a tébécé elleni küzdelmet. Ennek jegyében építettek egy húszfős pavilont, a szegény sorsú tébécések nagyváradi gyógy- és üdülőhelyi egyesületével karöltve. 15 A legfontosabb teendőkkel párhuzamosan, az idevágó jogszabályok és a hivatali meg személyi érdekek alapján rendezni kellett a Belügyminisztérium és a liga, általánosabb értelemben a társadalmi gyermekvédelem kapcsolatát, előteremteni és gyarapítani anyagi alapját, kiépíteni országos szervezeti hálózatát, hatásosabbá tenni sajtóját, a változó helyzethez igazítani alapszabályait, tökéletesíteni az intézeteiben folyó pedagógiai munkát, szavatolni a vallásfelekezetek gyermekneveléssel összefüggő érdekeit, s nem utolsósorban vitázni a liga működését különféle irányból indokkal támadókkal. A belügyminiszter 1907. június 12-ei keltezésű leiratában így összegezte a társadalmi gyemekvédelemmel szembeni igényét: „Az állami és a társadalmi tevékenységnek szerves összeköttetésénél a gyermekvédelem terén a társadalom közreműködésében annak nem anyagi támogatására számítok, hanem főleg a társadalom ellenőrző tevékenységére és arra, hogy szervezze a gyermekvédelemmel foglalkozó egyesületek és intézetek önmaguk között való és az állami gyermekvédelemmel való összhangzatos működését." 16 A liga vezetői már ekkor jól tudták, hogy az állam folyamatos és hathatós anyagi és egyéb támogatása nélkül nem képesek küldetésüket teljesíteni, mégsem kívántak teljesen függő helyzetbe kerülni, mintegy kiszolgálni a Belügyminisztériumot. Ez a kettősség jutott kifejezésre 1911-ben, amikor Edelsheim lemondott az Országos Gyermekvédő Bizottság elnöki tisztéről, annak a bizottságnak a vezetéséről, amely a Szabályzat értelmében alakult meg és működött a Belügyminisztérium keretében. Lemondásának — bevallottan — három oka volt: 1. nem kapott végrehajtási jogkört, 2. az előterjesztések végrehajtását nem tudta befolyásolni, 3. a költségvetés gyermekvédelmi tételeinek csökkentése — takarékosság címén — ellentétes volt a társadalmi gyermekvédelemnek kapcsolatos álláspontjával. 17 Ennek ellenére a társadalmi erők összefogásán, erőinek az időszerű feladatok megoldása érdekében való összpontosításán, egy központ megteremtésén — már csak függetlenségük fokozottabb védelme érdekében is — továbbra is munkálkodtak. 1912. január 21-én a fiatalkorúak felügyelőhatósága társadalmi tanácsának ülésén, amelyen Edelsheim Lipót elnökölt, Mely Béla árvaszéki elnök így indokolta a központ megalakításának szükségességét: „Budapesten a gyermekmentés munkájában 126 komoly egyesület 35 millió Korona vagyonnal vesz részt. Megfelelő irányítás és szervezés nélkül az egyesületek munkájának és költségének nagy része kárba vész, viszont a támogatásra szorulók nagy része lassan vagy sehogyan sem jut segítséghez. Oly központi szervezet, amelynek keretében az egyesületek a gyermekvédelem helyes irányait és egymás munkáját megismerik, ami a nemes versenyt előmozdítja, s oly központi épület, hol a gyermekvédelemmel foglalkozó hatóságok és egyesületek hajlékot találnak és folyton érintkeznek: ez a felügyelőhatóság terve. " Mely javaslaEzen a téren az árvaszékek, az iskolaszékek, a gyermekbíróságok és a liga között szoros együttműködést sürgették. Gyermekvédelmi Lap, 1909/1., 11.1., A Gyermekvédelem Lapja, 1913/11., 282.1. 15 Uo., 1913/4—5., 115—116. 1. Szombathelyi Városi Levéltár. A Szombathelyi Állami Gyermekmenhely iratai, VIII-802-6-4311-1903. 16 Gyermekvédelmi Lap, 1907/7., 110—111.1. 17 Uo., 1911/8., 32—33. 1.
