Magyar László szerk.: Orvostörténeti közlemények 166-169. (Budapest, 1999)
KÖNYVSZEMLE — BOOK REVIEW
Noha a hasonló feldolgozások a kutatómunka során néha felbecsülhetetlenül hasznosak, s előállításuk sem kis teljesítmény, a klasszikus filológust mégis némi szomorúság fogja el, ha egy antik költői művet puszta szöveggé alacsonyítva, ráadásul végtelen szóoszlopokba rendezve, boncolva és analizálva lát. De hát ki törődik manapság egy klasszikus filológus szomorúságával? Magyar László Sabbah, Guy-Mudry, Philippe (eds.): La médecine de Celse. Aspects historiques, scientifiques et littéraires. Centre Jean-Palerne, Mémoires XIII. Saint-Étienne, Publications de l'Université de Saint-Étienne-CNRS, 1994, p. 380. Hippokratész, Galénosz és Celsus az antik orvostudomány három nagy összegzője közül az I. században élt Aulus Cornelius Celsus az egyetlen, aki latin nyelven, tősgyökeres rómaiként alkotta meg életművét - ennek az értéke tehát mind tudománytörténeti, mind nyelvészeti és irodalmi szempontból rendkívül nagy. Celsus voltaképpen nem orvos, hanem egy, a jogi, a mezőgazdasági, a retorikai és az orvosi ismereteket összefoglaló enciklopédia müveit, patrícius szerzője volt. Munkájának célja valószínűleg a római elit képzése, oktatása lehetett. A Celsus-féle enciklopédiából azonban csak a nyolc orvosi könyv maradt ránk épségben, így a tudománytörténet a szerzőt orvosi auktorként tartja számon. Celsus műve a századok során kétszer is feltámadott halottaiból: az első újjászületés a XV. század közepi újrafelfedezésével, újrakiadásával kezdődött és a mű XVIII. századig tartó hatásának kiindulópontja lett, a második Celsus-reneszánsz viszont csupán jó húsz éve kezdődött, s főként a De medicina nyelv-, orvos- és tárgytörténeti, valamint néprajzi jelentőségével kapcsolatos. Az utolsó húsz évben igencsak megszaporodott Celsus-irodalom reprezentatív szakterületeiről nyújt áttekintést a jelen, tizenöt angol, francia és olasz nyelvű tanulmányt tartalmazó gyűjtemény. A tanulmányok közt akad általános tudománytörténeti, szövegkritikai, sebészet-, toxikológia- és nyelvtörténeti éppúgy, mint a mű hatását és utóéletét a reneszánszban, illetve a felvilágosodás korában vizsgáló munka. A tanulmányok mindegyike - a részletes jegyzetapparátust tekintve - a korábbi kutatások összegzéseként, illetve a továbbiak kiindulópontjaként is használható. A kötet, akár a Jean-Palerne-központ sorozatának tizenkét korábbi kiadványa (amelyeknek jegyzéke szintén megtalálható a könyvben), kitűnő példája annak, hogyan dolgozhat együtt, egymást segítve a nyelvész-filológus és az orvos-tudománytörténész, s hogy mennyire egyoldalú az a kép, amelyet az egyik a másik munkájának figyelembevétele nélkül képes alkotni - legyen vizsgálódása tárgya akár egy antik auktor életműve, akár bármi egyéb orvostörténeti téma. Magyar László Smith, Michael-Sakula, Alex: Hospital Names. London, Royal Society of Medicine Press. 1994, p. 108. Sakula bevezető soraiban dr. Charles Allan Birchnek (1903-1983) ajánlja a könyvet, ugyanis az ő ötlete volt a brit kórházak néveredetének a kutatása, összeállítása. A kötet, amely százharminchét gyógyítóintézmény rövid történetét közli, hat fejezetre osztva ismerteti a névadókat: híres személyek; hírneves orvosok és ápolónők; főnemesek, arisztokraták és királyi személyek; jótevők, adakozók; szentek, egyéb személyek. A különböző terjedelmű - öt-negyvennyolc soros - betűrendet követő szócikkek tartalmazzák a kórház alapítási évét, építészettörténeti adatait, az esetleges költözést, névváltozást, megszűnést vagy a más intézménnyel való egyesítést. Feltüntetik a kórházi ágyak számát. Közlik a névadók életrajzi adatait, főbb tevékenységüket, az adományok összegét, az egyéb adakozók nevének feltüntetésével, jelzik a névadók temetkezési helyét, s azt is, ha a kórházban szobor, festmény vagy relikvia őrzi emléküket. Az elnevezések változatos képet nyújtanak. A híres személyek - Maria Curie, Cromwell, Blake admirális, Chaucer, George Eliot - mellett szerepel énekesnő, parlamenti képviselő, polgármester és gyáros is. Az orvosok és ápolónők sorában helyi születésű vagy olyan orvos is található, aki nem gyógyító tevékenységével alkotott maradandót, hanem végrendeletében kórházépítésről gondoskodott a szegények javára. A névadók között találjuk a korszakos jelentőségű Lord Lister nevét is. A szerzők a harmadik csoportba sorolták azokat, akik vagy életükben, vagy halálukban, azaz testamentumukban adakoztak, támogattak. Említik a III. György feleségéről, valamint Victoria és Erzsébet királynőről elnevezett kórházat, vagy például a jótékonykodó néjiai monacói hercegné nevét
