Magyar László szerk.: Orvostörténeti közlemények 166-169. (Budapest, 1999)

KÖNYVSZEMLE — BOOK REVIEW

Leahey munkájának talán legellentmondásosabb fejezete az, amely a pszichoanalízisről szól. Mindenekelőtt elgondolkoztató, hogy mindent, ami a tudattalannal összefüggésben valaha megfogalmazódott, Freudhoz viszonyít. (Ez ugyan még lehet tudománytörténeti toposz is, hiszen a nemrég magyarul is megjelent A pszichoanalízis szótára - J. Laplanche, B. Pontalis, MTA, Bp., 1994 - szintén Freud életmüvén alapul.) Ez talán nem annyira az elődök, mint inkább a követők tekintetében látszik leegyszerűsítésnek. Például a szintén iskolateremtő és hatásában Freudhoz mérhető C. G. Jungot igen sommásan, csak mint Freud ellenlábasát tárgyalja (p. 103-104). Ugyanakkor szemléletesen foglalja össze azokat az érveket, amelyek Freud „tősgyökeres" viktoriánus beállítottságát bizonyítják. Mindenesetre Thomas H. Leahey könyve részletes, rendszeres, magas igényű összefoglalása a pszichológia legújabb irányzatainak. Külön érdeme, hogy szellemes és olvasmányos a stílusa, így a leginkább egzakt fejtegetésekben is megcsillan a szerző fanyar humora. Ezért is követhetők könnyen az egyébként bonyolult, éveken át tartó viták gondolatmenetei. Leahey munkája bizonyára hasznos kézikönyve lesz a pszichológia kutatóinak és oktatóinak egyaránt. Ballér Piroska Lichte Karl: Deutschsprachige Pharmaziegeschichtsschreibung vom 18. bis 20. Jahrhundert. Diss. Marburg-Lahn, Universität, 1992, p. 230. A szerző a német nyelvű gyógyszerészettörténet-írás bemutatására vállalkozott. A XVIII. század utolsó évtizedeinek e témához kapcsolódó eseményeivel kezdi az elemzést, s a XX. századdal, pontosabban a marburgi gyógyszerészet-történeti intézet megalakulásával (1965) fejezi be tanulmányát. Evamarie Wolf Über die Anfange der Pharmaziegeschichtschreibung. Von Johannes Ruellius (1529) bis David Peter Hermann Schmidt (1835) című munkájához kapcsolódik, a téma folytatásának is tekinthető. Mint ismeretes, a XVIII-XIX. század fordulóján végbemenő változások rendkívül kedveztek a filozófia és a természettudományok fejlődésének. A kémiai felfedezések a gyógyszerészet elé új feladatokat állítottak. A vegyi anyagok gyógyító célú alkalmazása, a gyógyító hatású kémiai szerek kikísérletezése jól felkészült gyógyszerészeket követelt. Erre a magániskolák adtak lehetőséget, ezek rakták le alapjait a jobb, tudományos gyógyszerészképzésnek. A farmakológiai szakfolyóiratok elindításával még nagyobb lendületet vett a gyógyszerészet fejlődése. A folyóiratok által jutott el minden új információ a szakma képviselőihez: új felfedezésekről és gyógyszerkészítési eljárásokról számoltak be az írások. Szükség volt erre, hiszen a gyógyszerkészítés, a gyógyszerhatás, az adagolás területén még mindig sok volt az empírián alapuló utasítás. Az általános gyógyszerészettörtént-írásban is változásokat hoztak a folyóiratok. A hasábjaikon megjelenő tanulmányok főként a kutatások eredményeinek leírásai voltak. A gyógyszerkészítési eljárásokat is széles körben ismertették, így mindinkább tudományos alapokra helyezték azokat. A könyv formájában megjelent farmakológiai munkákat a szerző két csoportra osztja: tankönyvekre és kézikönyvekre, valamint lexikonokra. így kerülnek nagyító alá F. Döbereiner, G. W. Scharlau, J. H. Dierbach, H. Kopp, E. von Meyer, T. Husemann, E. Schaer és W. Artus munkái, amelyek nem kifejezetten gyógyszerészettörténettel foglalkoztak, viszont a farmakológia további fejlődésére kétségtelenül nagy hatással voltak. A könyveket és a lexikonokat időrendi sorrendben vizsgálja a szerző, rámutat értékeikre, felhívja a figyelmet a bennük rejlő új gondolatokra, különös tekintettel azokra, amelyek a gyógyszerészeket szempontjából jelentősek. Nem feledkezik meg azokról az írásokról sem, amelyek a szakma megreformálása érdekében születtek, így folyamatában látja az olvasó egy szakma kiaiakuiasanak és fejlődésének történetét. Az önálló német nyelvű gyógyszerészettörténet-írás a XIX. század utolsó éveiben éri el csúcspontját. Erre az időszakra tehető H. Peters, J. Berendes és H. Schelenz munkássága. Életútjukat, főbb müveiket méltóképpen bemutatja és értékeli a könyv írója. A XX. század első évei és évtizedei nemcsak a politikában, hanem az általunk tárgyalt tudományágban is kedvezőtlen változásokat hoztak. Az első világháború, valamint az azt követő eléggé zavaros politikai helyzet a gyógyszerész-társadalmat is rendkívül próbára tette. A tudományosan megalapozott gyógyszerészettörténet-írás kezdetei mégis erre az időre tehetők. Ekkor jelennek meg G. Urdang tanulmányai a gyógyszerészújságban. Urdang tevékenysége új szakaszt indított el a farmakológia történetében. Elmélkedéseiben a gyógyszerészet kérdéseivel foglalkozik, elhelyezi a farmakológiai más tudomá-