Magyar László szerk.: Orvostörténeti közlemények 166-169. (Budapest, 1999)
KÖNYVSZEMLE — BOOK REVIEW
Clagett, Marshall: Ancient Egyptian Science. Vol. 2. Calendars, clocks and astronomy. Philadelphia, American Philosophical Society, 1995, p. 575. Az amerikai bölcsészettudományi társaság által az ókori Egyiptom tudományáról összeállított nagyszabású háromkötetes munka második kötetét tartja kezében az olvasó, amelynek témája az időszámítás. Az emberiség örök törekvése, hogy az idő végtelen folyamát az emberi emlékezet számára könnyen felfogható, kisebb egységekre tagolja. Ebben nyújtottak segítséget az égitestek a maguk kiszámítható, rendszeres mozgásával. Elsősorban a Napnak és a Holdnak, e két szabad szemmel leginkább megfigyelhető égitestnek jutott kitüntetett szerep az idő múlásának regisztrálásában. Az emberiség történetében használatos időszámítások e két legfontosabb égitest mozgásán alapultak, eszerint beszélünk úgynevezett szoláris, illetve lunáris naptárról. A problémát e két naptártípus egymáshoz és a természetes év hosszához való igazítása okozta, hiszen kisebb időegységek mérésére a lunáris, hosszabbakéra a szoláris számítás látszott kézenfekvőnek. Mint hajdan mindenki, az egyiptomiak is holdnaptárt használtak. Az évszakokat követve holdévüket a Nílus áradásának, az aratásnak, valamint a Nílus apadásának négy hónapjára osztották. Mivel a tizenkét holdhónap a természetes évnél átlagosan tizenegy nappal rövidebb, egy tizenharmadik, naptáron kívüli hónapot vezettek be. A naptár kialakításában és az év kezdőpontjának rögzítésében döntő szerep jutott a Szinusznak, egyiptomi nevén Szothisznak. Ha a keleti horizonton a napkeltét követő felkelése a tizenkettedik holdhónapon belül esett, az évhez szökőhónapot toldottak. A korai Egyiptomban ezt az alapjaiban lunáris berendezésű naptárt használták évszázadokon keresztül. A Krisztus születését megelőző harmadik évezredben vezették be az új, úgynevezett civil kalendáriumot, amely az év hosszát - a modern naptári gyakorlathoz közelítve - 365 napban állapította meg. Az év továbbra is három évszakból állt, amely négy-négy harminc nap hosszúságú hónapra tagolódott. Ez a naptár egész Augustus koráig használatban volt, amikor is minden negyedik évhez egy hatodik szökőnapot illesztettek. Az időszámítás kisebb egységeinek, a heteknek és az óráknak számítását a nagyobb időegységek kialakítása határozta meg. A régi, lunáris naptár a hónapot a Hold ciklusának megfelelő négy negyedre osztotta. Az új naptár 30 napos hónapjait bajosan lehetett volna négy egyenlő részre osztani, ezért 10-10 napból álló "heteket", pontosabb nevén dekádokat alakítottak ki. A számos illusztrációval színessé varázsolt munka mindezen túl megismertet bennünket az egyiptomiak számunkra rendkívül érdekes, változó hosszúságú nappali és éji órabeosztásának rendszerével, az idő mérésének különféle korabeli eszközeivel, a nap és vízórák több típusával. Jobst Ágnes Crollius, Oswaldus: De signatnris internis rerum. Die lateinische Editio princeps (1609) und die deutsche Erstübersetzung (1623). Hrsg. und eingeleitet von Wilhelm Kühlmann und Joachim Teile. Heidelberger Studien zur Naturkunde der frühen Neuzeit. Bd. 5., Stuttgart, Franz Steiner Verlag, 1996, p. 324. Oswaldus Crollius (1560-1608) nevét viszonylag kevesen ismerik, jóllehet korának ünnepelt tudósa, II. Rudolf, az alkimista császár kegyence és a kemiatria egyik legnagyobb hatású propagátora volt. Paracelsista, kemiatrikus nézeteit összefoglaló Basilica Chymicája a kortársak körében szinte példátlan népszerűségre tett szert, s a XVIII. század közepéig sokat forgatott mű maradt. Croll másik munkája, a jelen kiadásban két nyelven is közreadott De signaturis voltaképp a Basilica kiegészítése és filozófiai magyarázata is egyben. Croll - Pico, Agrippa és Paracelsus munkásságára és a neoplatonikus filozófiára alapozott - elmélete szerint a mikrokoszmoszokban a makrokoszmosz hatásai és formái tükröződnek: e tükröződés azonban szó szerint is érthető, mivel a világ hierarchikus összefüggései sajátos formanyelven is szólnak hozzánk. A gyógyanyagok jellemzőit tehát nem csupán galenikus-racionális vagy empirikus úton ismerhetjük fel, hanem egyfajta intuícióval is: beszédes és a magasabb formáknak megfelelő alakjuk alapján. A neoplatonikus szignatúratan szerint ugyanis az anyagi világ formái a kozmosz, a csillagok formáinak „lenyomatai", leképeződései csupán. A terjedelmes, tudós előszó nemcsak a mű előzményeit, filozófiai alapvetését, illetve hosszas utóéletét igyekszik számunkra megvilágítani, hanem azokra a félreértésekre is felhívja figyelmünket, amelyek Croll műveinek interpretációjakor fenyegetnek. A szerző ugyanis e müvével elsősorban nem praktikus kézikönyvet akart olvasóinak kezébe adni, hanem filozófiai bizonyítékokkal akart szolgálni arra vonatkozóan, hogy létezik egyfajta nagyobb rend, létezik olyan rendszer, amely szerint a világ áttekinthető és tudományosan értelmezhető. S noha maga a
