Magyar László szerk.: Orvostörténeti közlemények 166-169. (Budapest, 1999)

ADATTAR — DOCUMENTS - Pető Mária: Az 1778-as konstantinápolyi pestisjárvány a szemtanú, D. Sestini leírása alapján

pestis már borzalmas volt, a palotáikban lakó török urak is megkapták, még a Nagy Vezír is, de ő meggyógyult. A galatai európaiak közül meghalt egy francia tolmács és egy kereskedő, de egy ugyancsak francia képviselő, akinek hét daganata volt, egy zsidó orvos kezelésének hatására meggyógyult. A perai európaiak közül meghalt Monsignor Pugliesi, aki Raguzából származott és Thesszaloniki hercegérseke volt, egy hónappal azelőtt érkezett Konstantinápolyba, s halála előtt három nappal még a brit követnél ebédelt más miniszterekkel együtt. Úgy gondolták: halálát az okozta, hogy kezét és ruháját a csőcselék (sic!) csókolgatta. Ez a hónap volt az, amikor a betegség az európaiak körében is felütötte a fejét. Ennek ellenére Sestini, akit elkerült a fertőzés, idejét városnézéssel töltötte, bejárta azokat a helyeket, amelyeket egy mai turista is meglátogat Isztambulban. Még a meleg vizű fürdőket is felkereste, de mint írja, mindenütt nagyon óvatos volt. A járvány augusztusban még erős volt, lakóhelyén, Tarapiában is négy-öt haláleset történt. Büjük-Derében (itt volt a brit követ nyaralója is) meghalt a moszkvai miniszter szakácsa, a saját villájában. Szeptemberben már csökkent a járvány, száz betegből csak öt vagy hat halt meg, ellentétben azzal, amikor a járvány dühöngött, akkor ugyanis százból alig gyógyult meg öt vagy hat ember. Augusztus 20-án meghalt a Szent Antal-rend provinciálisa, mert kezével megfogdosta azokat a ruhákat, amelyek a korábban elhunyt thesszaloniki hercegérsekéi voltak, anélkül, hogy előbb megtisztította volna azokat. Október havában már keveset beszéltek a pestisről, Perában és Galatában két-három eset történt az egész hónapban. Novemberben szintén kevés szó esett a pestisről, s az európaiak kórházának káplánja, aki mindig segédkezett a gyengélkedőknél, elhagyhatta a vesztegzárat, mivel nem volt szükség többé arra, hogy lelki vigaszt nyújtson a pestiseseknek. E hónap végén az európaiak és más tehetős családok visszaköltöztek vidékről a városba, s nem volt kétséges többé, hogy elmúlt a járvány. E kissé hosszadalmas, de talán nem érdektelen bevezetés után Sestini hét fejezetre osztja mondanivalóját a következő módon I. Az ország természettana. II. A Konstantinápolyt alkotó népességről és a különböző nemzetekről. III. A lakosok táplálkozásáról és a rossz ételekről való vélemény. IV. A halálozás folytatódik 1778-ban, s mely személyek voltak ennek kitéve. V. A pestis tünetei és gyógyítása. VI. A török és az európai eltérés hasonló esetekben. VII. Különböző rendszabályok a keresztény országok gyakorlatában. Számunkra a pestis tünetei és gyógyítása (Sintomi della peste e cura) a legérdekesebb fejezet, ebben szerzőnk a következőket írja. E betegség leggyakoribb tünete a fejfájás és a hányás, akit ez a betegség megtámad, annak kórházba kell mennie, mielőtt másokat megfertőz. A hányást láz követi, a beteg gyakran önkívületbe kerül. Ilyen esetben — Konstantinápolyban úgy tartják — az érvágás abszolút veszélyes és halálos. A hányás a betegség kezdetén spontán. A legjobb ellenszer a megfigyelés szerint semmit sem adni, hagyni kell, hogy a természet elvégezze a dolgát. A betegség legszembetűnőbbjeié egy vagy több daganat (karbunkulus), amelyek mirigyszerüek, megjelenhetnek a lábon, a mellkason, a hónaljban, a nyakon és a test bármelyik részén, ha egy kis szúrással ezek megnyittatnak, a duzzanatok lüktetnek. Ha a bubók gömb alakúak, akkor halálosak, ha hosszúkásak és villásak, jobb indulatúak. Ha a bubók és karbunkulusok feketék, azok is halálosak. A betegség megnyilvánulhat lilás jelekben is, sőt, más tünetei is lehetnek, de ezek a legszembetűnőbbek és