Magyar László szerk.: Orvostörténeti közlemények 166-169. (Budapest, 1999)
ADATTAR — DOCUMENTS - Kótyuk Erzsébet: „A pestis oly iszonyúan pusztítván támadott" ... Adatok Kárpátalja egészségügyének történetéhez a kezdetektől a 18. századig
határ menti részein állandó veszteglöket állíttatott fel. Miután Mármarost (sic!) még nem látták el eléggé veszteglőkkel, 1760 márciusában egy királynői határozat új veszteglőházak felállítását hagyta jóvá 1764-ben Visó és Ruskova Poljana (Havasmező), 1769-ben Borsa, Kőrösmező és (Alsó)Verecke, 1770-ben pedig Hidegpatak, Ökörmező, Dolha és Prislop (Pereszlő) településen (Linzbauer, 1868, p. 15.) Az imént említett helységek Bereg, illetve Máramaros vármegyék területén találhatók. A következőkben azt vizsgáljuk meg, hogy a XVIII. században milyen volt az egészségügyi helyzet Ung, Bereg, Máramaros és Ugocsa vármegyékben. Az Ung megyei Szerednyén a XIII. század elejétől az 1370-es évekig működtek a gyógyító Johannita-lovagrend szerzetesei, akik az erre kijelölt kolostori kórházakban látták el a rászorulókat, (Szova, 1937, p. 10). Az itteni ispotályban többnyire szegény, vagyontalan, idős betegeket és nyomorékokat ápoltak. Miután V. Kelemen pápa 1312-ben feloszlatta a Johannita-rendet, rövid ideig a beteggondozással is foglalkozó Szent Antal-, majd a pálos rend vette birtokba a kolostort. Az utóbbi azonban nem foglalkozott gyógyítással. (Veress, 1997, pp. 28—29). Itt jegyezzük meg, hogy némely szerző szerint már 1451-ben létezett Ungváron egy kóroda, ahol a betegek, az elaggott szegények és rokkant öregek ápolását római katolikus apácák végezték. Az épület azonban 1747-ben leégett. Bár e század folyamán két ízben is újra működni kezdett a helyreállított ispotály, utódintézményei egyik esetben sem bizonyultak hosszú életűeknek (Magyary-Kossa, 1931, p. 108). Az Ung vármegye történetével foglalkozó monográfia szerint a tűz martalékává vált gyógyító intézmény „... a Drugeth János által alapított Xenodochium ... melyet Dekamellis [helyesen: De Camillis] József püspök vett gondozásba. 1747-ben leégett s újra építtette fából Olsavszky Mánuel munkácsi püspök. Kőkeménye volt, állt két szobából, oldalkamrákkal, s az uradalom öt elaggott szegényt tartott el benn" (Ungvár, 1940, p. 45). Az 1645-ben elhunyt, buzgó katolikus Drugeth János öt évvel korábban, 1640. július 31-én kelt alapítólevelében kötelezte magát, hogy a homonnai jezsuita kollégiumot áthelyezve Ungváron annak új épületet emel, ezenkívül szerzetesházat, templomot építtet, s addigi alapítványait tovább növeli. Feltételezzük, hogy a xenodochium ekkor létesült, s valószínű, hogy a szerzetesházhoz tartozott. Más adatok szerint a Drugeth alapította, szegény betegeket ápoló ház nem lehet azonos a két évszázaddal korábban, a római katolikus egyház felügyelete alatt működő kórházzal, hiszen a Drugeth által létesített ispotályt a görög katolikus egyház felügyelte. Ezért egy kutató arra a következtetésre jutott, hogy a XVII. század közepén a mintegy másfél ezer lakosú Ungváron két kóroda működött (Veress, 1997, p. 31). Azért nem tartjuk valószínűnek két ispotály azonos időben való működését Ungváron, mert a Drugeth János halála utáni évben, 1646. április 24-én éppen ebben a városban jött létre az unió. A várkápolnában hatvanhárom görögkeleti pap ekkor tette le a Jakusics György egri püspök előtt a római katolikus hitvallást, amellyel létrejött a görög katolikus egyház. A római, illetve a görög katolikus egyház szerves egységet alkot, amelyet a pápa fősége és több alapvető hittétel köt össze. Ezért nem valószínű, hogy abban az időben Ungváron egy külön római, illetve egy görög katolikus kóroda működött volna. Bereg vármegye területén elsősorban a főúri udvarokban gyógyító doktorokról találtunk utalásokat. Fennmaradt például Turi Domokos neve, aki a beregszászi ispotály elöljárója, azaz „rector hospitalis in (Bereg)Szasz" volt 1493-ban. Négy évtizeddel később •— 1530ban — Békényi Mihály ugyanitt „magister hospitalis". (Benda—Fedinecz, 1993, p. 1). Sélyei-Tolnai István doktor nevét II. Rákóczi György erdélyi fejedelem (1648—1660)
