Magyar László szerk.: Orvostörténeti közlemények 166-169. (Budapest, 1999)
KISEBB KÖZLEMÉNYEK — ESSAYS - Bródy Judit: Rövid beszámoló dr. Róth Mátyás életéről és munkásságáról
háttámlákat szereltettek, szabásmintákat osztogattak, ablakokat vágattak, megjavíttatták a füstös tűzhelyeket, szappant osztottak és takarítószerszámokat kölcsönöztek. Roth 1880-ban egy másik egyesületet (Society for the Prevention of Blindness) is alakított, amelynek a vakság megelőzése volt a célja. Ez az egylet a hölgyek társaságához hasonlóan könyvecskéket adott ki és előadásokat rendezett. Elsősorban az anyákat oktatták, hogy az újszülöttek szemét tisztán tartsák, de az ipari baleseteket is igyekeztek meggátolni, s népszerűsítették a himlő elleni oltást. Amikor 1886-ban királyi bizottság vizsgálta a vakok és a süketnémák helyzetét, Rothot is meghívták mint szakértőt. Többek között kifejtette, hogy a vakok testnevelése nehézségekkel jár, de ez nem ok arra, hogy elhanyagolják. Az ő egyesülete egy tornatanár fizetését vállalta. Úgy vélte, hogy a vak gyerekeknek jót tesz, ha a látókkal együtt járnak iskolába, feltéve, hogy külön is foglalkoznak velük. A vakság valószínűleg azért érdekelte különösképpen, mert párizsi bátyja megvakult, s jómaga is megvakult egyik szemére. Egyéb egészségügyi tevékenysége Roth nemcsak a Ladies Sanitary Association tagjainak tartott előadásokat, hanem homeopata gyűléseken és nemzetközi egészségügyi kongresszusokon is részt vett. Magyarul is megjelent „A gyermekek nagy halandóságának okai és annak meggátlását előmozdító eszközök" című, 1865-ben Rouenben és 1869-ben Firenzében is megtartott előadása. 7 Népiskolákat és szegényházakat is látogatott. Azt tanácsolta, hogy a szegényházban levő gyermekek a lehető legjobb orvosi ellátásban részesüljenek. Ezt is pénzügyi alapon igazolta: a beteges, dolgozni képtelen emberek fenntartása többe kerül az államnak, mint a gyermekekből egészséges munkásokat (és katonákat) nevelni. A vakok és a süketek számára készült modelljeit 1862-ben a londoni, 1867-ben pedig a párizsi világkiállításon mutatta be, amelyek a svéd torna különböző testállásait ábrázolták. 18 Később, az 1884. évi nemzetközi egészségügyi kiállításon egy nagyobb gyűjteményt mutatott be, többek között a tanulók termetéhez igazítható iskolapadokat, cipőket és csizmákat, amelyek nem nyomorítják a lábat, továbbá ujjas zoknikat és az érzékszervek kifejlesztésére szolgáló különböző tapintású és szagú anyagokat, hangszereket stb. 19 Elismerések, család és utolsó évek Roth levelező tagja volt a francia és a spanyol egészségügyi társaságoknak, s érdemérmet kapott a Société Nationale d'Encouragement de Bientől. Az angliai Education Society alelnöke, 1887-ben pedig a homeopata társulat elnöke volt. 17 Ezt Roth elküldte a magyar Orvosok és Természetvizsgálók 1869-ben tartott 14. nagygyűlésének is „azon alázatos kéréssel: venné figyelembe azokat az eszközöket, melyek angolhonban foganatba vétettek a gyermekek sűrű halálozásának meggátlására... célom: közreműködni a magyarhoni szaktársakkal az emberiség érdekében". 18 Inernational Exhibition of 1862. Illustrated catalogue of the Industrial Department, 2, pp. 68—69. 19 The Health Exhibiton Literature, (1884), 18, pp. 317—319. Érdekes módon Roth az Osztrák—Magyar Monarchiába tartozó kiállítók közt szerepel.