Magyar László szerk.: Orvostörténeti közlemények 166-169. (Budapest, 1999)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK — ESSAYS - Schultheisz Emil: Medicina a felvilágosodás korában

tanulmányainak útja mutatja, aki stúdiumai során Zürich, Leyden, Cambridge, Oxford és London egyetemeit látogatta, végül az utrechti egyetemen promoveált. Külföldi tanulmányait megelőzően került kapcsolatba egy szerencsés véletlen és jó ajánlások révén van Swietennel, a birodalom nagy tekintélyű protomedicusával. O irányította az orvosi pályára a még határozatlan diákot, s ajánlotta be zürichi professzor barátjához, Johann Gesnerhez. Tudjuk, hogy van Swietennek nem csak az egyetem orvosi kara révén volt befolyása a magyar orvosok képzésére. Külföldi tanulmányaikat gyakran támogatta és bizonyos esetekben irányította is, és széles külföldi kapcsolatait nemegyszer felhasználta érdekükben. Talán furcsa megjegyzés, de nem alaptalan, mások ellenpéldáit és a restriktív intézkedéseket ismerve, ha segítségnek tekintem, hogy útjukat soha nem gátolta. Weszprémi tanulmányait éveken át különös érdeklődéssel követte.

1 A hazai orvosi kar működését megelőzően Magyarországon is volt, mint több más európai országban, preakadémiai iskolázás, orvosi magániskolák formájában. Ez inkább csak előkészítő volt, mégsem hanyagolható el a jelentősége, mert azok számára, akik eredményesen látogatták, például Gömöri Dávid, Komárom megye főorvosának, vagy Fischer Dániel, Szepes megye és Késmárk szabad királyi város főorvosának magániskoláját, a külföldi egyetemi stúdium ideje számottevően rövidülhetett. Az említett két esemény — az orvosi kar felállítása és a közegészségügy helytartótanácsi irányítása — közül az előbbi még nem érinthette Weszprémi pályáját. Annál inkább szerepet játszott Weszprémi, nem utolsósorban írásai révén, a központilag irányított közegészségügyi állapotok befolyásolásában, az egészségügyi felvilágosításban és a nevelésben általában. Irodalmi munkássága hű képe mind a korszak szakirodalmának, mind az egészségügy és az orvoslás terén is túlmenő ismeretterjesztő irodalom műfajának, amely a XVII. századi kezdetek után ekkor bontakozott ki a maga teljességében. Weszprémi par excellence szakirodalmi munkái közül különös figyelmet érdemel a pestis megelőzéséről és az ellene való védekezésről szóló tanulmánya. A XVIII. század első felében, kisebb mértékben a század egésze folyamán, újabb és újabb hullámban lepi el a pestis csaknem egész Európát. „Századunk eleje olyan szerencsétlen volt, hogy a szörnyű pestis majdnem egész Európát bejárta a legbelsőbb megyéig" —- írta Weszprémi.

2 Az 1719—1720. évi nagy marseille-i járványt követően majdhogy nem endémiás gócok alakulnak ki. Nem csökken a kelet felől érkező infekció ereje sem. Magyarországot mindkét irányból eléri a „ragadványos nyavalya", amelynek problematikája mind a teoretikus, mind a praktikus medicina középpontjába kerül. Ennek megfelelően jelennek meg újra igen nagy számban a pestisiratok. Színvonaluk nagyon különböző, tudományos értékük, originalitásuk nagyobbrészt erősen vitatható, még a prevenció akkor már századok óta ismert formáinak vonatkozásában is. A pestis elleni védekezést tárgyaló és a pestis dúlása idején ajánlatos magatartást tanácsoló népszerű felvilágosító könyvek, traktátusok sokaságával találkozunk, amelyekben, mint például Gömöri Dávid 1739-ben megjelent „A pestisről való tanátslás" című könyvecskéjében, dominál a deisztikus felfogás. Van közöttük azonban néhány, a kor tudományos színvonalának megfelelő írás. Ilyen munka Weszprémi István még Londonban irt és kiadott Tentamen de inoculanda peste (1755) című értekezése.

3 Ebben merőben új gondolatot fejteget. ' Schultheis!. Emil: Gerard van Swieten. Orvosi Hetilap, 1962, 127. 2 Weszprémi István: Succincta, III., 63. 3 A Tentamen keletkezéstörténetének részleteit lásd Vida Tivadar kitűnő tanulmányában. Com. Hist. Artis Med., 75—76 (1975), 125—137.