Magyar László szerk.: Orvostörténeti közlemények 158-165. (Budapest, 1997-1998)
Antall József: Egy évszázados per — A Görgey-kérdés tegnap és ma
elindította a vitát, újra kedvet éreztem hozzá. Egymást követték pro és contra a nyilatkozatok (Varga Jánosé is), amelyeket nem éreztem megalapozottnak. Először Görgey halálának 50. évfordulójára 7966-ban akartam cikket írni az Elet és Tudomány részére. írásomat hamar visszaadták, annyi kifogást emeltek, hogy elhalasztottam, újra félre tettem. Ismét eszembe jutott 1968-ban, tehát Görgey születésének 150. évfordulóján. A kémikus Görgey-vö\ írattam a Gyógyszerészet c. lapban egy cikket az egyik munkatársammal (Szentgyörgyi L), az megjelenhetett, elég semleges volt. A magamé azonban a mai napig nem látott napvilágot, illetve a szerkesztésemben megjelenő Orvostörténeti Közleményekben publikált, Lumniczer Sándorról készített tanulmányom 33. lábjegyzetébe „becsempésztem": Antall József „Egy évszázados per — a Görgey-kérdés tegnap és ma" (Kézirat, 1968) c. írásomnak legalább a címét. (OTK. 1968/45. k.) Legalább ennyi nyoma maradjon és az intézeti adattárban is megtalálható. Úgy gondolom azonban, hogy érdemes erről is írnom. Sajnos az 1968-ban elkészített hosszabb és teljes tanulmányom kézirata sincs meg, mert nem kaptam vissza a különböző helyekről. Megmaradt egy olyan példánya, amelyet a lektori vélemények figyelembevételével az Elet és Tudomány részére készítettem 1968-ban. „Egy évszázados per — a Görgey-kérdés tegnap és ma" címen, 27 oldal terjedelemben I— III. részben (cikksorozatként). Először Makkai László (szerk. biz. tag) lektorálta fenntartásokkal, majd Kosáry Domokos, aki lényegében kedvező véleményt adott és Varga János, valamint Urbán Aladár, akik nem ajánlották e formában a megjelentetését. így a közlés el is maradt. De elutasította a Valóság, a Látóhatár is. (1969-ben a Magyar Rádió angol nyelvű adásában ismertették a lényegét, Varga Bálint, volt tanítványom szerkesztésében.) Bár igazán nem fűztem hozzá komoly reményeket, de — bízva valamennyire Németh László darabjának sikerében, több megjelent cikkben — ismét elküldtem Fenyő Béla főszerkesztőnek (Elet és Tudomány), aki szívesen közölte írásaimat, beleértve az 1867-es kiegyezést tárgyaló, először még a „hivatalos" felfogással egyáltalán nem egyező cikkeimet is. Fenyő maga is elérkezettnek látta az időt, ez 1973-ban volt. Újra elküldte Kosáry Domokosnak, aki ismét kedvező véleményt adott. Majd pedig Szabó László alezredesnek (Zrínyi Akadémia), aki hosszú lektori véleményben fejtette ki nézeteit és nem javasolta a cikk megjelentetését. Meg is untam az egész „huzavonát", nem találtam meg az eredeti — részben irodalmi apparátussal készült — példányt, amit annyit rövidítettek, átírattak „népszerűsítőbbé" fazoníroztattak, hogy megutáltam. A magyar historiográfia története szempontjából azonban nem érdektelen, hogy e 27 oldalas tulajdonképpen tudományos ismeretterjesztő szándékú cikkre az alábbi terjedelmű lektori véleményeket kaptam: 1. Makkai László kb. 1 oldal 2. Kosáry Domokos kb. 4 oldal (sűrűn 1 és fél) 3. Varga János 8 oldal 4. Urbán Aladár 4 oldal 5. Szabó László kb. 20 oldal (sűrűn is 10 old.) Bár többen írtak a lektori véleményben elismerő szavakat, sőt méltatták, hogy azok közé tartozom, akik tényleg ismerik a levéltári anyagot (Urbán), lényegében csak Kosáry Domokos javasolta egyértelműen közlésre. Hízelgés nélkül megállapíthatom, hogy a sikertelenség ellenére ez megóvott a keserűségtől, sőt megnyugtatott. (Fenyő Béla korrekt volt, kifizette a
