Magyar László szerk.: Orvostörténeti közlemények 158-165. (Budapest, 1997-1998)

KRÓNIKA — CHRONICLE - Megemlékezések: — Obituaries:

beleszületett, s egy elmeorvosi kitérővel visszakanyarodott. A pszichiáter emlékét az első nagy siker, az Aranyketrec őrzi, a pszichológus szakma viszont újra felfedezte az analitikus iskolák (Freud, Szondi) alapján összeszedett, eredeti szempontokkal módosított Ösztön és bűnözés című monográfiáját. A televízió, mint új mágikus média amilyen hamar felfedezte, olyan gyorsan meg is szabadult tőle. Nem mintha csapnivalóan csinálta volna, hanem pont ellenkezőleg. Túlságosan komolyan vette a kisbaconi Benedek-család igazmondó kötelességét, s ez sehogy sem illett a kor maszatoló összképébe. Annyi eredménye mindenképpen lett, hogy kezdett kirajzolódni reneszánszkori emberideálja, az „uomo universale", aki mindeme kíváncsi. A dilettante megjelölést sem utasította el, annak eredeti gyönyörködőgyönyörködtető értelmében. Tudománytörténeti, azon belül a bennünket leginkább érintő-érdeklő orvostörténeti tevékenysége ettől az időtől keltezhető. Legkevésbé olvasott, legkedvesebb könyve a Lamarck és kora először 1963-ban jelent meg. Egyik neves professzor kritikusa azt állította addig róla: „Benedek István összekeveri a zsurnalisztikát a forrásokra hivatkozó történetírással ". Aki részéről e vád elhangzott, most csattanó választ kapott. A Lamarck és kora kompozíciója imponáló, névmutatója gazdag és pontos. Információi nem másodkézből valók, mindent eredetiben olvasott (nagy részük le sincs fordítva) szakmai tekintélyekkel mert szembehelyezkedni. Szerinte a lamarckizmus rövid lényege a következő: „a környezet folytonos változása megkívánja az élőlények változását is, máskülönben nem maradhatnak életben. Az életbenmaradás szükséglete alakítja és fejleszti ki a szerveket a használatnak és