Magyar László szerk.: Orvostörténeti közlemények 158-165. (Budapest, 1997-1998)

BARÁTOK, MUNKATÁRSAK, TANÍTVÁNYOK — FRIENDS, COLLEAGUES AND DISCIPLES - Vida István: A pszichiátria Hölderlin korában

Igelsheimer rajza után készült litográfia: Johann Heinrich Ferdinand Autenrieth (1772—1835), Hölderlin egyik kezelőorvosa rodás következtében beteg; öt tehát gyógyulása érdekében bűneitől kell megszabadítani. Ezzel szemben például Greisingernek az volt az álláspontja, hogy az elmebajok mindenkor az agyvelő megbetegedésére vezethetők vissza. Ezek a nagyon is eltérő elméletek ugyanakkor a gyakorlatban elvileg megegyeztek abban, hogy a fizikai, sőt kényszer eszközök alkalmazását nélkülözhetetlennek tartották. A beteget nem szabad kínozni — így hangzott az alapelv —, de zilált fázisaiban valahogy „ki kellsámfázni". (Ne vegyék zokon olvasóim a suszternyelvből vett kifejezést, de ezt találtam a legmegfelelőbbnek!) Sokszor elrémisztők azok az ábrák és rajzok, amelyek a különféle bilincseket, kényszerzubbonyokat, forgatógépeket és hengereket, vagy arc- és testmerevítőket bemutatják. Valósággal megkönnyebbül az ember, ha a máig is alkalmazott korabeli fürdés- és mozgásterápia képeit szemléli. Úgy vélem, ezen a ponton egy lábjegyzettel adósunk maradt a kiállítás. Rá kellett volna mutatnia arra, hogy legújabban a pszichofarmakológia fejlődése tette fölöslegessé a régi kényszereszközök alkalmazását. A 19. században, de még a 20. század kezdetén is rideg szerszámokra voltak szükségképpen ráutalva azok, akik még nem ismerhették a lelki folyamatokat befolyásoló modern gyógyszereket. Vagy 30 további kiállított darab számolt be a hajdani württembergi királyság s azon belül Tübingen viszonyairól, ahol a gyűjtőnéven mániákusnak nevezett betegek embersége-