Magyar László szerk.: Orvostörténeti közlemények 158-165. (Budapest, 1997-1998)

BARÁTOK, MUNKATÁRSAK, TANÍTVÁNYOK — FRIENDS, COLLEAGUES AND DISCIPLES - Kapronczay Károly: Adatok Közép- és Kelet-Európa orvosképzésének átformálásához a 18—19. században

ADATOK KÖZÉP- ÉS KELET-EURÓPA ORVOSKÉPZÉSÉNEK ÁTFORMÁLÁSÁHOZ A 18—19. SZÁZADBAN KAPRONCZAY KÁROLY Közép-Európa orvosképzésében döntő fordulatot a felvilágosult abszolutizmus oktatás- és egészségpolitikája eredményezett. Az Európa e térségében működött abszolutista monarchiák a felvilágosodás hatására — alapvető törekvésként — belső állami berendezéseiket felülről hozott reformokkal a felvilágosodás eszméinek befogadására alakították át. Igaz, a porosz, az osztrák és az orosz felvilágosult abszolutizmusok között lényeges különbségek is mutatkoztak, de egyben azonosnak bizonyultak: az állam alapvető feudális jellegének változatlanul hagyásával olyan államszervezetet és kormányzási formát kívántak kialakítani, amely részben kielégítette a feltörekvő polgárság igényeit, felzárkózást jelenthetett az egyre gyorsabban fejlődő Nyugat-Európához. A módszerekben, a meghozott reformintézkedésekben, azok időpontjában eltérések mutatkoztak, viszont ezen államok legfontosabb feladataik közé emelték az oktatás- és az egészségügy kérdését. E két feladatkör szoros összefüggésben állt egymással, mint az adózó állampolgár kiképzésének és munkaereje megőrzésének az állam által fontossá tett kérdése. A nevelés fontosságát már az előző évszázadokban is felismerték, a középkortól az uralkodók — a megerősödött királyi hatalom az abszolutista uralkodási formában is iskola- és egyetemalapításokkal igyekezett saját hatalmának és elképzeléseinek megfelelő formákat kialakítani, de egészében megtervezett, az első szinttől az egyetemi képzésig terjedő, a szakoktatási kérdéseket is magába foglaló, az állam igényeinek és szükségleteinek megfelelő, az állam által irányított oktatási rendszerek csak a felvilágosodás hatására, a felvilágosult abszolutizmus korában formálódtak ki. Az előbbi szemlélet vonatkozik az egészségügyre, amelyet még összekapcsoltak a szegénygondozással. Addig e feladatkörök gondozása az Egyház (egyházak) és a kisebb közösségek (városok, megyék) hatásterületébe esett. Igaz, Európa-szerte ismertek a középkori uralkodóknak az egészség védelmét, a járványvédelmet és a közegészségügyet szervező rendelkezései, de ezek csupán lehetőséget teremtő intézkedések voltak, nem rendelkeztek általános érvénynyel.

1 Jó példaként az uralkodók is alapítottak ispotályokat, beteggondozó intézményeket, alapítványokkal (adományokkal) segítették az orvosképzést, de a középkorban szervezett formában ennek intézményrendszere, jogszabályi formái a városokban alakultak ki.

2 A középkori városi szabályzatok, védő- és óvórendszerek, ispotályok a polgárság anyagi erejét vették igénybe, bár a polgári intézmények mellett jelentős volt az egyházak karitatív tevékenysége is. Nem csak nálunk, de Európa majdnem minden területén jelentős eltérések mutatkoztak a közegészségügy és az orvosellátottság tekintetében. A pusztító járványok, a népbetegségek, a jelentős halálozási arányok késztették az uralkodókat, az államokat a közegészségügyet rende1 Szumowski, W.: Az orvostudomány története. Bp. 1939; Mayer, K. Ferenc: Az orvostudomány története. Bp. 1927; Abel Jenő: A középkori egyetemek. Bp. 1889. 2 Demkó K.: Az orvosi rend története. Bp. 1894; Demkó K.: A középkori városok közegészségügye. Bp. 1888.