Magyar László szerk.: Orvostörténeti közlemények 158-165. (Budapest, 1997-1998)

Vida Mária: Bevezető Antall József Görgeyről írott cikke elé

BEVEZETŐ Antall József Görgeyről írott cikke elé VIDA MÁRIA Magyarország miniszterelnöke 1993 novemberében végső küzdelmét vívta életéért egy kölni klinika steril szobájában, ahol homályosuló tekintettel (glaucomája volt) láthatta csak a híres dóm tornyait, miközben agya lázasan dolgozott. Mindössze 61 évesen, a valószínű vég közeledte miatt, életművéről kellett döntenie. Eközben egykori munkatársa és hivatali utódja — telefonon tett többszöri kérésére, remélkedő kívánságára — újra rendezte a „Modell és valóság" című válogatott tanulmánykötetének eredeti, először megjelent publi­kációit (a másodlagos társszerzős írások helyett). Az 1966-ban írt Görgey-tanulmány után kutatott, mert Antall József szerette volna leg­kedveltebb mintaképei között látni. Sajnos a kézirat nyomtalanul eltűnt. A válogatott ta­nulmánykötet — a Görgey-tanulmány nélkül — három és fél hónappal a halála után az Athenaeum nyomda gondozásában jelent meg (Bp. 1994.), a sajtótájékoztató 1994. április 1-én volt. Bár a kötet végső válogatását igyekeztem az ő szellemében végezni — pl. a Somlóról írott cikkét az ő tudtával a könyv elejére tettem, az el nem készült curriculum vitae helyett. Bánatomra nem sikerült a Görgey-cikkének sem a tudományos (Századok részére készült), sem az ismeretterjesztő (Elet és Tudománynak szánt) változatát megjelen­tetni. 1994 őszén megjelent Kosáry Domokostól „A Görgey-kérdés története" két kötetben, amelyben a szerző részletesen beszámol az „antalli kísérletről", mely egy reménytelen történelmi korszakban egyetlenként megpróbálkozott Görgey személyének és szerepének korrekt bemutatásával. Kosáry hivatkozik Antall Józsefnek az anyaghoz mellékelt kísérőle­velére 1982. április 28-áról: „Használd fel szíves belátásod szerint" és az anyag forráshe­lyét a Semmelweis Múzeum adattárában jelöli meg. E sorok írója számára akkor elevenedett meg a régi emlék, amikor a reménytelenné vált kéziratot Antall a mellékletekkel együtt elküldte az egyetlen illetékesnek, Kosáry Domokosnak. így került elő 16 év után az elve­szettnek hitt kézirat ismeretterjesztő változata. A közvetítőktől kapott hiányos anyaggal nem elégedtem meg, 1995. március 16-án levélben kértem Kosáry Domokost az anyag megküldésére: „A Görgey-kérdés ma sem hagy nyugodni... Kötelességemnek érzem, hogy felkutassam... " A kéziratot és a mellékleteket (conspectus, lektori vélemények, feljegyzés, levél) adattárunk részére 1996. október 4-én megkaptuk. Kötelességemnek érzem a végső akarat teljesítését, elégtételt nyújtva egy csaknem 30 évig elnyúlt másik „per" végére pontot tenni. Úgy gondolom, hogy ha Antall József méltó­nak találta 16 éves működésének színhelyét az anyag megőrzésére, a tiszteletére megjelent s általa évtizedeken át szerkesztett folyóiratban méltó helyére kerül a Görgey-cikke. Bár a Századoknak írott tudományos igényű publikáció jobban illene a folyóirat profiljába — ma

Next

/
Thumbnails
Contents