Varga Benedek szerk.: Orvostörténeti közlemények 149-157. (Budapest, 1996)
KÖNYVSZEMLE / REVIEWS - Kuhn, Karl: 80 Jahre Institute für Medizin 1906—1986. Band I. (Mohos Márta)
zését klerikusok számára tiltó proklamációja. Ezen tiltás a mesterség negatív megítélésének irányában hatott. A civil borbélyok státusza csak a 15. század második felében rendeződött, amikor IV. Edward angol király, 1461-ben számukra céhek szervezésének jogát engedélyezte. A mesterség kialakulásához további ösztönzést a kései középkor évtizedekre elhúzódó véres háborúi, és a tűzfegyverek megjelenése adtak. Ezzel párhuzamosan a középkor képzetlen, besorozással verbuvált feudális hadseregét szakszerűen kiképzett zsoldoscsapatok váltották fel. A hadseregek a zsoldosok lőfegyverek okozta sebeinek ellátására seborvost (felcsert) alkalmaztak, akik a katonákhoz hasonlóan fizetségben részesültek. Georg Fischer, a német hadisebészet jeles kutatója a felcser születésének helyszínét a porosz síkságra helyezi, és a Feldlazarett (=tábori kórház), valamint a Feldapotheke (=tábori gyógyszertár) kifejezésekkel rokonítja, ami a felcser szó egyértelműen katonai eredetére utal. Elmélete igazolására Nürnberg és Hamburg 15. századi krónikáit idézi, amelyek szerint e városok ebben az időben zsoldoscsapataik számára már seborvost szerződtettek. A munka megismertet bennünket a télcserek felszerelésével és eszköztárával, valamint 18. századtól meginduló szakképzésükkel. A foiglalkozás intézményesülésével párhuzamosan tehát a képzés formái is kialakultak, a felcser tehát már nem szakképzettség nélküli, hanem bizonyos alapfokú egészségügyi jártassággal rendelkező személyként jelent meg. Az első felcserképző intézményt Károly kasseli tartománygróf Hessen-ben 1710-ben hozta létre. Ezt követte a Nagy Frigyes által Berlinben 1713-ban alapított Theatrum anatomicum, amely kifejezetten tábori orvosok illetve felcserek gyakorlati és elméleti képzésének célját szolgálta. Ugyancsak ezen intézmények sorába tartozik a II. József által Bécsben létrehozott Medizinischchirurgische Akademie, mely szintén inkább sebészek, semmint orvosok képzésére alapíttatott. Méltán tarthat számot érdeklődésünkre a kötet azon három fejezete, melyek az ún. zsidó felcserek (=rofc umman) tevékenységével időrendi tagolásban foglalkoznak, áttekintve a kelet-európai ortodox közösségekben betöltött rituális szerepüktől a Holocaust idején nyújtott teljesítményükig. További erénye a könyvnek, hogy az orvostörtcnclem mindeddig emllőzött témáját társadalmi-történelmi kontextusba helyezve tárgyalja. A munka utolsó fejezete a Szovjetunió egészségügyi rendszerébe helyezve vizsgálja a rendkívüli mértékben felduzzasztott ún. egészségügyi középkáder réteg (felcser, bába, orvosírnok stb.) létjogosultságát, a továbbiakban pedig a középszintű egészségügyi személyzetnek a modern társadalmak egészségügyi ellátásában játszott szerepére tér ki. Jobst Agnes Kuhn, Karl: 80 Jahre Institute für Geschichte der Medizin 1906—1986. Band 1. (Studien zur Medizin-, Kunst- und Literaturgeschichte. Bd. 17. — Medizinhistorische Institutionen und Publikationen. Bd.l.) h.n.. Verlag MurkenAltrogge (Selbstverlag), 1990. 343 p. Az ismertetendő kötet borítólapján olvasható MIP 1906—1986 felirat feloldásából, s az 1990-cs kiadás előszavából megtudhatjuk, hogy a ,, Medizinhistorische Institutionen und Publikationen" első kötete: az ,,80 Jahre Institute für Geschichte der Medizin (1906—1986) in Deutschland, Österreich und der Schweiz" 1986-ig dokumentálja a témát. (A világ első Orvostörténeti Intézetét 1906-ban alapította Lipcsében Karl Sudhoff.) 1987-től Dr. med. Karl Kuhn minden évben összeállított egy évkönyvet. Az utóbbi években több jeles évfordulóról emlékeztek meg: a 60 évvel ezelőtt (1929) megalakult Nemzetközi Tudománytörténeti Társaságról, az 1920-ben létrejött Nemzetközi Orvostörténeti Társaságról, melynek első, valamint jubileumi. 70. kongresszusa is Antwerpenben volt. 1991-ben ünnepelhették a német Orvos-, Természettudomány- és Technikatörténeti Társaság alapításának 90. évfordulóját. Ez a gyűjteményes kötet egy olyan összefoglaló mű, mely elsőként kísérel meg széleskörű áttekintést adni a teljes német nyelvterület orvostörténeti intézményeiről, orgánumairól, jeles személyiségeiről, orvostörténetírásáról. Több ezer adatot rögzít és sorol jegyzékbe, ugyanakkor számtalan ötletet, ösztönzést ad a további kutatáshoz. A kézikönyv hat nagy egységre osztható: az. egyetemi, az egyetemen kívüli intézetek, az orvostörténeti sorozatok, a biubliográfiák, életrajzok, lexikonok, az orvosi historiográfia, a disszertációk, tudós társaságok, ülések, tisztségviselők megnevezése. S mivel az utóbbi években az intézetek élén generációváltás történt, a kötetet a jelenlegi (1990 !) igazgatók névsora egészíti ki. Az egyes fejezetek kifejtésének módszere az összegző és egyben analitikus feldolgozás. Az intézeteket először topográfiai rendben, majd létrejöttük szerinti időrendben közli. Közel 50 egyetemi intézet cimét, telefonszámát, alapítóját ismerjük meg. Az ezt követő 1—2 oldalas elemző leírások az előtörténetről, a munkatársak kutatási területéről, a könyvtárak gyűjtőköréről, az oktatás, kutatás főirányáról, intézeti kiadványokról adnak információkat. Hasonló felépítésben ismertet mintegy húsz egyetemen kívüli intézetet, múzeumot és társaságot. A harmadik fejezet a szakirodalmi sorozatokat lajstromozza címek szerint, majd 1902-től 1989-ig időrendbe sorolva. Ezután tünteti fel elemzőén az egyes kötetek adatait, esetenként az előkészületben lévőket is.
