Varga Benedek szerk.: Orvostörténeti közlemények 149-157. (Budapest, 1996)

KRÓNIKA / CHRONICLE - I. A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár kiállításai és rendezvényei - (9) Higiénia-közegészségügy a dualizmus-kori Magyarországon. Kiállítás a millecente-náriumi rendezvények tiszteletére. (Varga Benedek)

Ugyanez, a korszak szellemi fejlődésére jellemző szemlélet figyelhető meg a magyar közegészségügy apostola, Fodor József indíttatásában is: ,,Amely nemzet egészsége mostoha, az fokozatosan alább és alább süllyed, sőt idővel nemzeti léte is veszedelembe jut. A rossz egészség ugyanis nemzedékről nemzedékre egyre jobban elsatnyítja a népet, korlátozza annak szaporodását, ily módon pedig más, egészségesebb, erősebb és jobban szaporodó népek meghaladják azt... Az egészségesebb nemzet jobban fejlődhetik, művelődhet, gazdagodik, mert népességének nagyobb része dolgozhat s kereshet, — mert népe képesebb a munkára. ... Az egészségtelenebb nemzet ellenben művelődésben és vagyonosodásban elmarad, ... mert keresetéből sokat kénytelen a betegeskedők gyógyítására és eltartására fordítani" (1896). A közegészségügy, mint önálló diszciplína jelentkezése eleinte a járványok meggátlására irányult. A 19. század utolsó harmadától azonban túllépett a karanténok újjászervezésének problémáján és a társadalom egészségügyi helyzetét összetett megközelítéssel igyekezett felmérni és javítani. Céljai között az egészséges környezet megteremtése érdekében a köztisztaság feltételeinek javítása, az élelmiszerek minőségének ellenőrzése, a megfelelő lakásviszonyok és munkahelyek kialakítása, és a gyermekek fejlődésének biztosítása szerepelt. Szervezeti formáját tekintve kiterjedt a járványügyre, a település-, a munka-, az iskola-, az élelmezés-, a katona- és a börtönegészségügyre. Mindezt számában megnövelt és képzésében megújított orvosi, ápolói és egészségügyi személyzettel, valamint széles körű felvilágosító munkával igyekezett megoldani. A bakteriológiai felfedezések hatalmas segítséget nyújtottak a közegészségügy számára. Mindezt egyre pontosabb statisztikai összeírások és a technikai fejlődés adta lehetőségek alkalmazása egészítette ki. A századfordulós közegészségügy témaköre tehát kettős: az egyiket az orvostudomány fejlődése alkotja, amely a lényegében Pettcnkoíer által kialakított a víz, a talaj és a levegő elemzésén nyugvó környezethigiéne problematikáját, valamiszt az aszepszis (Semmelweis), az antiszepszis (Lister), és a bakteriológia (Pasteur, Koch stb.) felfedezéseit követve haladt. A másik szempont az államigazgatás területén jelentkezett, azaz az elméleti és gyakorlati tudományos eredményeknek a népesség életét befolyásoló alkalmazásában állott. A közegészségügyi rendelkezések bevezetésében Magyarország a nyugati világ gazdagabb részével lépést tartva haladt, sőt bizonyos területeken meg is előzte azt. Mint az 1870-es, 1880-as években a dualista monarchia megannyi új rendelkezése, az alapos előkészítőmunkával kidolgozott 1876-os közegészségügyi törvény is korszerűségével tűnt ki a civilizált világban. Kidolgozói között a magyar orvostársadalom legjobbjait, Markusovszky Lajos és Korányi Frigyes köré csoportosult orvosokat találunk. A törvény kialakította a tisztiorvosi szolgálatot, előírta a települések lélekszámától függő minimális orvosi státust, megszabta a tiszti- és körorvosok közegészségügyi feladatait, és rendezte a szegények orvosi- és gyógyszerellátásának finanszírozását. A törvénykezés a Monarchia idejében tovább folytatódott. Az önálló szaktudománnyá vált közegészségügy négy kimagasló magyar alakja: Fodor József, Rózsahegyi Aladár, Liebermann Leó és Rigler Gusztáv. Közegészségügyi tevékenységük sokrétű volt: az újjáalakított közegészségügy tantárgyának bevezetése az orvos- és bábaképzésbe, az országos tisztiorvosi és állatorvosi szolgálat megteremtése illetve átalakítása, az iskolaorvosi rendszer megalkotása, a városok és kisebb települések csatornázásának, építésének, parkosításának véleményezése, a szegénypolitika egészségügyi szempontokkal való kiegészítése, a börtön- és a katonai-egészségügyi szolgálatok folyamatos figyelemmel kísérése.