Varga Benedek szerk.: Orvostörténeti közlemények 149-157. (Budapest, 1996)
KRÓNIKA / CHRONICLE - I. A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár kiállításai és rendezvényei - (4) A szervezett anya- és csecsemővédelem Magyarországon. Kiállítás a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban. 1995. december 8—1996 június 23. (Mohos Márta)
Mindezeket a kiállításon korabeli plakátok, levéltári dokumentumok, fotók, jelvények, emlékérmek s egyéb tárgyi emlékek dokumentálják. A jól szervezett munka jótékony hatását a csökkenő csecsemőhalandóságot, a szervezeti kiépülést táblázatok illusztrálják. Egy adat az eredményesség igazolására: 1920-ban 100 csecsemőből 1 év alatt 18,7 a halálozási arány, 1941-ben pedig 11,7. A Védőnői Szolgálat tevékenységét történeti keretbe foglalja a kiállítás. Szól az előzményekről, s felvillantja a folytatást, a fordulatot, amikor is a Stefánia Szövetség összeolvadt a Johan Béla vezette Országos Közegészségügyi Intézet irányításával dolgozó Zöldkereszt szolgálattal. 1941. január l-jétől Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter egységesítési céllal — Budapest kivételével — az összes egészségvédelmi ágazatot a zöldkeresztes szervezetbe utalta. A jubileumi kiállítás mint már említettük, nem csak az Országos Stefánia Szövetség negyedszázados működésébe enged betekintést, hanem a filantrópia, Caritas, prevenció, profilaxis fogalomkörében az előzmények jelzésére is vállalkozik. A történelem régmúlt korszakaira visszapillantva régészeti emlékek, 17/18. századi magyar nyelvű szakkönyvek, ábrák ismertetnek meg a várandós- és gyermekágyas anyák követendő életmódjával, a csecsemők ellátásával, ruházatával, pólyázásával kapcsolatos, népenként is változó felfogásokkal és gyakorlattal . - Külön fejezet foglalkozik a szülészeti tevékenység területén mutatkozó elmaradottság felszámolására tett kísérletekkel, a bábaügy, a bábaképzés kérdésével. Felvázolja ennek jogszabályi, közigazgatási, oktatási hátterét Mária Terézia korától a Tauffer Vilmos által kidolgozott új Szülészeti Rendtartásig (1932). A magyar orvostudomány fejlődése szempontjából kiemelkedő jelentőségű korszak a 19. sz. második fele. Egyrészt a modern közegészségügyi jogalkotás időszaka, másrészt a kibontakozó szakági orvosiskolák kora. Ezt dokumentálják a tudományos gondolkodásnak új utakat nyitó Semmelweis Ignác (1818—1865), tanításának méltó folytatója Kézmárszky Tivadar (1841—1902), valamint a magyar tudományos szülészet-nőgyógyászatot megalapozó Tauffer Vilmos (1851—1934) alapvető munkái. A gyermekgyógyászat tárgykörében pedig ShöpfMerei Ágost (1805—1858) az első magyar gyermekgyógyász, id. Bókay János (1822—1884) a gyermekgyógyászat első budapesti egyetemi tanára, a Stefánia Gyermekkórház létesítője és fia, a gyógyító és kórházi ellátást szervező ifj. Bókay János (1858—1937) tevékenységét idézik fel a kiállított emlékek. Az orvosi műszerek, szülészeti- és nőgyógyászati eszközök külön vitrint töltenek meg. Az I. világháborús veszteségek folytán nagyobb figyelmet kapott az emberélet. Felerősödött a már többször megfogalmazott gondolat: az állam legértékesebb tőkéje az ember. A kiállítást záró idézet mindezt az időtlen valósággal szembesíti: ,,Es vájjon ma, az ezredév tanulsága után jobbak vagyunk-e? Állíthatja valaki... Nyilvánvaló, hogy vezéreink nem tanultak az ezredéves történetből. Versengenek, egymás ellen törnek a hatalomért. Oh! bár annyi buzgalmat, észt és munkát áldoznának a nép kulturális érdekeiért, a jó közigazgatásért, a jó egészségügyért, tudományokért, amennyit a versengésre, a hatalomért való küzdelemre fordítanak". (1896 Fodor József) A kiállítás gondolatmenetét képző- és iparművészeti alkotások szemléltetik. Egyrészt ikonográfiái jelentőségűek, másrészt a mondanivalót közelebb hozzák a látogatóhoz.
