Varga Benedek szerk.: Orvostörténeti közlemények 149-157. (Budapest, 1996)
TANULMÁNYOK / ARTICLES - Schultheisz Emil: Medicina a reneszánsz egyetemen. Tankönyv és curriculum
tekintenünk. Az antik képet megújító humanista koncepció, a szövegben mindenütt észlelhető törekvés a filológiai tisztaságra teszik azzá. 92 A reneszánsz legfontosabb és legnagyobb hatású könyvei közé tartozik Leonhardt Fuchs munkája, a De humani corporis fabrica ex Galeni et Andreas Vesaiii libris concinnata (Tübingen, 1551). Az eredeti Vesalius művel és Fuchs könyvével megkezdődött az új természetfelfogás szerinti egyetemi orvostan irodalma és tanítása. Fuchsnak egy másik, az oktatást döntően befolyásoló műve a De história stirpium commentarii insignes még anatómiáját megelőzően 1542-ben jelent meg. Ebben antik klasszikusokat idéz, mellettük saját megfigyeléseit, leírásait közli. A humanizmus egyik célja a tudomány terjesztése volt. A História stirpium ennek a kívánalomnak is megfelel. 93 Az anatómiával és a herbáriummal Fuchs megteremtette a korszak alaptankönyveit. Ezekhez társul az 1531-ben megjelent Compendiaria ac succinta admodum in medendi artem eioayouyn] seu introductio. 94 Nem kevésbé fontos a medicina egészét átfogó, didaktikus felépítésű tankönyve: Institutionum medicináé ad Hippocratis, Galeni aliorumque veterum scripta rede intelligenda mire utiles libri (1555). 95 Ebben nemcsak a barbárokat (értsd arabokat) támadja, hanem mindenkit, aki Galénoszt torzítja és így értelmétől megfosztja; ezért kerül az ellentáborba még Janus Cornarius is. Tudást, invenciót, eredetiséget illetően messze kiemelkedik Jean Fernel, igazi vir perpétue lectionis. Fernel 96 a medicina egész hagyományának talán legjobb ismerője, Vesalius és Fuchs mellett legeredetibb auktora, igazi neoterikus. Universa medicina-ja egy humanista orvosi summa, amely a 18. századig a Schulmedizin kézikönyve maradt. Ellentmondásokat lehetőleg kikerülő zárt, tanítható rendszerbe foglalja a természet, az élet és a betegség problematikáját. Tapasztalatainak, főként azonban elmélkedéseinek eredményeit két műben foglalta össze. Az elsőt 1538 körül írta és 1548-ban jelent meg a De abditis rerum causis. Második műve a De naturali parte medicináé, vagy Physiologia 91 1542-ben jelent meg. 1567-től munkáit az Universa Medicina címet viselő, a medicina egészét taglaló tankönyvvé bővítette. Mindkét könyv számos kiadást ért meg. Magának az Universa Medicina-nak 32 kiadása jelent meg, az utolsó 1656-ban Utrechtben. Az élettantörténet legavatottabb művelőjének, K.E. Rothschuchnak a véleménye szerint nem lehet véletlen, hogy Fernel nagy munkájának kiadása ugyan néhány évvel Descartes ha92 Egy másik traktátusában — De peste libri duo (Bázel, 1551) — megjegyzi, hogy Avicenna, mivel nem tudott görögül (noha munkássága hasznos és szükséges) barbár ember volt, aki csak a görögből már arabra fordított írásokat olvasztotta össze önálló arab művekkel. Vö. op. cit. p. 70 93 A művel rendkívül nagy irodalom foglalkozik. V.o. Dilg., Peter: Das Botanologicon des Euricius Cordus. Ein Beitrag zur botanischen Literatur des Humanismus. Diss. Marburg (1. 1969) A botanika e korbeli kitűnő áttekintése messze a címben jelzetten túl. 94 Johan Setzer adta ki Hagenauban, javított kiadása 1535-ben jelent meg Johan Albert-nél. 95 Étienne Barthélémy Honoré adta ki Lyonban. Második kiadása a humanista Oporinusnál jelent meg Bázelben 1566-ban. Ennek a kiadásnak 1618-ig számos utánnyomása csaknem minden egyetemi könyvtárban megtalálható volt. Cf. Stübler, Eberhard: „Leonhart Fuchs. Leben und Werk" Münchner Beitrage zur Geschichte der Literatur der Naturwissenschaften und Medizin. H. 13—14 (München, 1928) pp 123—125 96 Életének és munkásságának igen nagy és jó irodalma van, ezért csak néhány tankönyvelméleti kérdést említek. Fernel munkásságának, írásainak, könyveinek feldolgozását Id. Sherrington, Sir Charles: The endeavour of Jean Fernel with a list of his writings (Cambridge, 1946) 97 Az élettan egyetemi tantárgyként is megjelenik. Ld. Rothschuch, K.E.: „Das System der Physiologie des Jean Fernel (1542) und seine Würzein" Verh. XIX. Int. Kongr. Geschichte der Medizin, Basel 1964 (Basel—New York, 1956) pp 524-26
