Varga Benedek szerk.: Orvostörténeti közlemények 149-157. (Budapest, 1996)
KRITIKÁK / REVIEW ESSAYS - Plavecz Tibor: Fogászat és fogtechnika a millenniumi Magyarországon. A Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban őrzött dioráma (Budapest Modell) orvostörténeti feldolgozása
húzódott meg. Fizetésüket mindig a megrendelő orvostól kapták. Csak néha-néha tért be hozzájuk egy-egy páciens, törött protézisének megragasztására, vagy apróbb fogtechnikusi beavatkozás végett. Éppen ez adott okot az úgynevezett „fogtechnikus-kérdés" kirobbanására. Ennek lényege a „fogművészek" és a fogorvosok tevékenysége közötti határvonal megvonása volt. A vitát a fogorvosok kezdeményezték, akik közül sokan jó néhány éven keresztül korábban fogművesek voltak. A „Budapest-modell", az egyre növekvő szakirodalom, a különböző katalógusok és egyéb források kellőképpen reprezentálják a stomatologia korabeli helyzetét, hiányzik azonban belőlük bármiféle utalás a „fehérköpenyes szindrómára", orvos és páciens szinte kibékíthetetlen antagonizmusára. E tekintetben mindkét fél magára volt hagyatva — az egyedüli segítséget az orvos egyénisége, illetve a beteg korábbi tapasztalatai jelenthették. A századforduló karikatúra termése a negatív tapasztalatokra még „rá is játszott", a műfaj kelléktára az iróniától az akasztófahumorig, néha egyenest a fekete humorig terjedt. E karikatúrákban közös, hogy a fogorvosban szinte valamennyi a középkori borbélymesterség folytatóját látja. Érdemes egy pillantást véteni a disszertációban közölt karikatúrára! Alacsony széken ül a nyitott szájú, eltorzult arcú páciens, keze-lába meghatározhatatlan pozícióban. Tőle jobbra, kissé hátrább a fogorvos, Arlecchino-szerű öltözetben, dereka ív alakban megfeszül, arca megszállott, már-már sátáni vonásokat mutat. A páciens mögött keskeny könyvespolc néhány könyvvel, rajtuk az emberi lét múlandóságára utaló koponya. Az a tény, hogy a századforduló táján sorra jelennek meg az ilyen témájú karikatúrák, két okra vezethető vissza. Kétségtelen, hogy még a legbanálisabb stomatologiai beavatkozás sem kellemes. A másik: az ismeretlentől való félelem, hiszen a fogorvosi rendelő pontos berendezése ismeretlen volt a nagyközönség előtt. Bármilyen furcsa, volt ennek a karikatúra-dömpingnek egy, a fogorvostársadalomra ható pozitív eleme. A fogorvos — talán nem utolsó sorban — innen is kapott jelzéseket arra vonatkozóan, hogy munkájának melyek a leginkább neuralgikus pontjai. A valós vagy alaptalan félelem, az eltúlzott reakciók legfőbb oka a bizonytalanság, a fájdalom váratlan fellépésétől való félelem. A jó fogorvos soha nem mulasztja el közölni páciensével a következő munkafolyamatot. Tisztában van azzal, hogy a fájdalmat jóval a tűréshatár alá szorító injectiok ellenére mikor kell egy-két megnyugtató szóval, esetleg humorral a páciens figyelmét elterelnie, egyetlen szóval kifejezve: hogyan kell megteremtenie azt a pszichés szituációt, amelyben a fogorvosból fogorvosommá válik. Végezetül a szerző a kötetet negyven esztendőt átfogó, 1870—1905-ig tartó időrendi táblával látta el, mely a stomatológiának az adott időszakban elért legfontosabb eredményeit tartalmazza. Kiegészíti mindezt a fontosabb fogászati cégek katalógusainak felsorolása, valamint a teljesnek nevezhető, 144 tételből álló bibliográfia. A felsorolt táblázatok és bibliográfiák hozzásegítik az érdeklődőt ahhoz, hogy átfogó és megalapozott képet nyerjen a stomatologia korabeli állapotáról. TIBOR PLAVECZ, M. A.; Ph. D. Semmelweis Medical Historical Museum, Library and Archives Budapest Apród u. 1—3.