Varga Benedek szerk.: Orvostörténeti közlemények 149-157. (Budapest, 1996)
KRITIKÁK / REVIEW ESSAYS - Plavecz Tibor: Fogászat és fogtechnika a millenniumi Magyarországon. A Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban őrzött dioráma (Budapest Modell) orvostörténeti feldolgozása
A mű küllemére, nyomdai megvalósítására, az átlagost esetleg meghaladó sajtóhibáira vonatkozó megjegyzések általában a könyvszemlék, recenziók végén kapnak helyet, hogy aztán a recenzens a „mindezek ellenére", „mindez nem csökkenti" sztereotípiákkal helyreállítsa szerző — olvasó — lelki egyensúlyát. Ha most mégis megfordítjuk a fenti sorrendet, és az előkelő sorozat külleméről már elöljáróban szót ejtünk, annak különös oka van: ez pedig a telitalálat, amellyel a sorozat fedéltervezője már a kiadvány kézbevételekor felkelti a mű iránti érdeklődésünket. A fedél optikai közepén — a kötelezően előírt és ezúttal kissé hosszúra sikerült cím — alcím tipográfiailag egyébként jól megoldott sorait a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum homlokzatáról készült fénykép teszi levegőssé. Ha azonban a fedél csak ezt tartalmazná, nem lenne több, mint ügyes, de szokványos rutinmunka. Az épület előtt azonban egy UFO-szerű tárgy lebeg, egyelőre rejtélyesen, kissé túldimenzionáltan, ám mégsem annyira, hogy azonosítható lenne. Pedig a disszertáció témája nem más, mint e talányos tárgy szétszedése, a benne elhelyezett parányi alkatrészek leírása, funkciójuk ismertetése — és mire az utolsó fejezet végére érünk, szinte észrevétlenül megtudunk mindent, amit a múlt század végi, a sebészetről fokozatosan leváló fogorvoslásról tudni érdemes. Száz esztendeje, hogy Róna Imre (1862—1945), a később fogásszá előlépett fogtechnikus elkészítette a milenniumi ünnepségekre a nemzetközi szakirodalomban azóta fogalommá vált mesterművét, egy fogorvosi rendelő és egy fogtechnikusi laboratórium kicsinyített mását. A modell Huszár György professzor fáradozásainak eredményeként került jelenlegi helyére. A 48/46 cm alapterület két részre osztott: első, kisebbik része maga a rendelő, a nagyobbik egy lépcsővel megemelt, térben magasabb síkban elhelyezett rész a fogtechnikai laboratórium. A fogorvosi rendelő berendezése akár puritánnak is mondható — csak az orvosi munkához nélkülözhetetlen műszereket, bútorokat tartalmazza. Az egyes tárgyak megmunkálása az eredetivel tökéletesen megegyező funkcionalitása lenyűgöző manuális ügyességre vall. A rendelő központi részét a fogorvosi szék uralja. Ez a szék nemcsak a fogorvosi munka központi része, hanem egyfajta státusz-szimbólum is, a fogorvosi rendelő leginkább reprezentáns darabja. Orvos és páciens szempontjából egyaránt fontos volt, hogy aki a székbe beült, az viszonylag kényelmesen érezze magát. A Morrison-féle fogorvosi széken ezt a viszonylagos kényelmet a szék magasságának szabályozhatósága, a lábak kényelmes elhelyezése biztosította. A színezüstből készült lábtartón két puttó tart egy címert, a címer közepén az R és / betűk ligaturává kapcsolódnak. A szék magasságát mechanikus emelővel, az ülés alatt elhelyezett „kurbli" segítségével lehetetet szabályozni; a fej helyzetét is minden pozícióba be lehetett állítani. Az ülő rész, a hát, valamint a lábak elhelyezésének problémája (a test vertikális beállítása) ebben az időben még nem megoldott — a fogorvosok csak később gondoltak arra, hogy a különféle törzs-, váll-, könyök- és csuklógyakorlatok helyett a pácienst hozzák olyan helyzetbe, amelyben az orvos számára az adott feladat a legkönnyebben és legbiztonságosabban elvégezhető. A Rónai-modellen egy kis árulkodó pszichológiai fogás is megfigyelhető: a széket borító ülést gondosan vörös selyemmel húzták be, a kisebb beavatkozások során elkerülhetetlen vérzések, vércseppek kontrasztjának elkerülésére. A rendelő másik — bizonyára nem alaptalanul rettegett fő tartozéka a Morrison által készített és szabadalmaztatott, pedálmeghajtásos fiírógép. A fúrógép legfontosabb része a rendszerint öntöttvasból készült, súlyos lendkerék, amelynek egyenletes mozgásához egy hozzá közvetlenül csatlakozó, rögzített rugó is hozzájárult. Tekintettel arra, hogy a pedálmeghajtásos, lendkerékkel csillapított forgó mozgást a szerkezet kevés áttétellel közvetítette a fúrófejhez, könnyű belátnunk, hogy a szerkezet kezelése nagy gyakorlatot kívánt az orvostól; aki, miközben bal lábával működésben tartotta a gépet, a jobbal állandóan egyensúlyozni kény-
