Varga Benedek szerk.: Orvostörténeti közlemények 149-157. (Budapest, 1996)
TANULMÁNYOK / ARTICLES - Schultheisz Emil: Medicina a reneszánsz egyetemen. Tankönyv és curriculum
Luca Ghini (1500—1556) a teoretikus medicina professzora Bolognában 1554-ben önálló tanszéken adta elő a botanikát. 1534-ben Pisába hívták, ahol botanikuskertet alapított és 1544-ig dolgozott. 73 Tanítványa, Ulysses Aldrovandi minden ízében humanista, több értekezést írt Róma emlékműveiről. A természetfilozófia professzoraként külön előadásokat tartott a gyógynövényekről. 74 Miután a medicina stúdiuma még másfél évszázadon át az artes teljesített stúdiumai után kezdődött, az a kérdés is felmerül, hogy a jogon és medicinán kívül a humanizmus milyen tudományágakra volt még — a par excellence studia humanitatis-on kívül — befolyással. A quadrívium része volt az arithmetika és a geometria. Ezek a matematikában egyesülve önálló egyetemi diszciplínává váltak. Euklidész, Ptolemaiosz, Arkhimédész írásait, mint az orvosi klasszikusokat is új szemmel olvasták. 75 Az önálló diszciplínák alakulása a 16. század közepén a tradíció és a renovaüo hol nyílt, hol lappangó ellentéteit tartalmilag és méginkább nyelvileg kiélezte. A humanizmus, antikhoz visszakapcsolódó nyelvi szabályaival, a klasszikus stílus felelevenítésével mindhárom magasabb fakultáson kollízióba került az ott használt szaknyelvvel, a terminológia-nómenklatúra zárt és tartalmat is befolyásoló megszokott rendjével. Új szóképzése nem könnyítette meg sem a tanítást, sem a tanulást. A szakszövegek egyébként sem könnyű megértése eleinte inkább nehezebbé vált. Mégis a késői skolasztika és a humanizmus közötti feszültségnél erősebb volt a kölcsönös megtermékenyítő hatás. Gyakran nem is két felfogás szembenállásáról van szó. Az irodalomban a harmincas évek végén említett kontroverzió Brissot, Corti és Driverius között nem a tradicionalisták és a humanisták, a görög medicina követőinek elvi ellentéte, ahogy azt Friedenwald írja és Saunders akceptálja, hanem jól képzett, az irodalmat ismerő és tapasztalt orvosok szakmai vitája. 76 Ennek a nem skolasztikus, nem formai, nem csak tekintélyekre, hanem tapasztalatra is épülő, valódi vitának a megjelenése az az új, amit az egyetem a humanizmusnak köszönhet. Az orvos humanisták kezdetben még egyetemen kívüli ad fontes törekvése mellett „antibarbarizmusuk" szivárog be az orvosi stúdiumba. Ez az arabellenesség azonban a gyakorlatban inkonzekvens. Az arabok ismereteit ugyanis sem a diagnosztikában, sem a gyógyszeres terápiában nem tudják nélkülözni. Ami ellen végülis küzdenek, az az araboknak joggal tulajBotanikai írásáról nem találtam adatot. Főműve: Morbi neapolitani curandi ratio perbrevis (Speyer, 1589) — nem érdektelen szifilisz-irat. Reeds, V., „Rennaissance Humanism and Botany" Annals of Sciences 33 (1976) p. 519. ff. Randall Jr., J.H.: The School of Padua and the Emergence of Modern Science (Padua. 1961) p. 66.; Harig, G, „Die Aneigung des antiken Wissens auf dem Gebiet der Naturwissenschaft in der Renaissance" in: Renaissance und Humanismus in Mittel- und Osteuropa. Eine Sammlung von Matériáién; besorgt von lrmscher, I. (Berlin. 1962) I. p. 13. Harig vizsgálatai szerint 1472 és 1500 között csak itáliai nyomdákból 214 matematikai mű került ki. Brissot is, Curtius is pleuritisnél (pleuropneumonia) az érvágást a galénoszi indicatio-val és — ajánlás szerint — missio derivativa formájában történő elvégzését javasolták. Driverius löweni professzor (Jeremias Drivere. 1504—1554) a revulsio híve volt, v.o. De missione sanguinis (Löwen, 1532). Erről a véleménykülönbségről írta Friedenwald, hogy ez a galénizmus és hippokratizmus, illetve a skolasztikusok és humanisták vitája: ld. Friedenwald, H.: ,, Immortality through medical writ of error" Bull. Hist. Med. 7 (1939) p. 49.; Saunders és O'Malley a Vesalius-féle venaesectio-s levél ismertetésével említik a vitát, de nem foglalnak állást: v.o. Saunders, C.M. és O'Malley, CD.: Andreas Vesalius Bruxellensis, The bloodletting letter of 1539 (New-York, 1947). Curtius De venae sectione (Bologna 1534, Venetia 1539) c. könyvéhez még nem jutottam hozzá. A szöveget Friedenwald közlésében olvastam. Pierre Brissot-ról tudjuk, hogy a 16. század egyik legnevezetesebb antiarabistája volt, aki a torzított galénizmus ellen sem eredménytelenül harcolt.
