Varga Benedek szerk.: Orvostörténeti közlemények 149-157. (Budapest, 1996)

ADATTÁR / DOCUMENTS - Plavecz Tibor: Magyar honvéd- és katonaorvosok tapasztalatai az első világháborúban

zatos, halálszóró viszonyokkal dacolva, csúszva-mászva hozták fel nekünk éjjel-nappal a munitiot, élelmet, stb., kínlódva a lovakkal, vagy lepakolva őket és személyesen cipelték fel a rájuk bízott anyagot, mialatt számosan elhullottak. Ismeretes dolog, hogy az ellenséges tüzérségnek is a saját érdekében alapos oka volt arra, hogy ezekre a fegyvertelen hősökre vadásszon. b) Ugyanezen sors jutott ki a zlj.-nál levő sebesültvivőknek, akiket a köztudat nagyon helytelenül „Sanitás" ek-nek nevez. Amikor a kritikus időkben, mindenki a kövek közt, bokrok közt, árkokban stb. hullamozdulatlansággal várta a történendőket, akkor nekik hívásra, jajgatásra, parancsra oda kellett menniök és a sebesültet elhozni, tűz alatt álló utakon őket ide-oda szállítani. Volt ütközet, ahol egy nap alatt 11 sebesült és halott sebesültvivője volt a zlj.-nak (St.-Lucia). És ezeknek a fegyvertelen embereknek az érdemeit (akiknek még azon elégtételük sem volt meg, hogy legalább vissza lőhettek volna) egyetlen dolog nyomta és fogja a jövőben is agyonnyomni: a helytelen elnevezésük. Nem csak a „Hinterland'-ban, de még a legelső fronton is, ha ezekről szó esett, olyan sokat jelentő hallgatás avagy tréfa jelezte, hogy „Tragtierführer", „Sanitás" és hősiesség nem szorosan összetartozó fogalmak. Miért? Mert a lóvezetőket, ezeket az igazán hősöket már a nevük alapján is összecserélik azokkal, akik ugyanezt a szolgálatot messze hátul látják el. Még szerencsétlenebbül üt ki a köztudatba átment „Sanitás" elnevezés a csapatnál (a szolg. szab. nem is így nevezi őket). Hiszen ezek az ú.n. zlj. „Sanitás"ek rendes frontkatonák, akiket sokszor akár naponként kicserélünk a zlj.-on belül, akik egyik napon rohamoznak, máskor meg sebesülteket szállítanak, ugyanezek az ú.n. „Sanitás" ek kénytelenek a sebesülteket messze hátra is szállítani oda, ahol az igazi „Sanitás" csapatok katonái teljesítenek szolgálatot. Én öt éven át soha de soha, semmiféle rangban nem láttam igazi „Sanitás" katonát a legelső fronton szolgálatot teljesíteni, nem is itt, hanem a kórházakban van a helyük, de annál inkább itt van aztán a nevük. A zlj.-nál állandó tünet volt, hogy az elesett, sebesült, megbetegedett sebesültvivő helyett nem akart senki erre vállalkozni, ha csak direct parancsot nem kapott rá. Nem akart, mert érezte, hogy lenézik, mert bár ugyanott teljesít szolgálatot, ahol a szakaszbeli társai, mégis az elismerése, jutalmazása ezen szolgálatának már nehézségekbe szokott ütközni. Szabadságolásoknál is utoljára került rájuk a sor. És aztán a kitüntetések adásánál volt csak igazán kirívó a helyzetük. Pl.: A mi 4/37 zlj.-unk a hadtest parancsokban mint „Gardebacon des Korps" szerepelt, mert az Isonzó csatákban, ahol áttörés volt, vagy ahol a cseheket kellett pótolni, oda állandóan kikölcsönözgették, innen a megtisztelő elnevezés. Rengeteg vérrel is fizette meg ezt a nevet ez a magyar zlj. Egy ilyen „kikölcsönzés"ről való visszatérés után (Monte-Santo, SvetaKatharina) a hadtest parancsnok úr (Stőger-Steiner) 32 kitüntetést akart a kijelölt legénység között szétosztani. Hős, 4 ízben sebesült, majd később elesett zlj. parancsnokunk (Tordek szds) 2 ,,

Tragtierführer"t és 1 ,,Sanitás"t is kiállított e célra. A vezérkari főnök az utolsó pillanatban észrevette őket és kifogást emelt ellenük, amire a zlj. parancsnok ott nyilvánosan a legnagyobb elismeréssel és meggyőző érvekkel ecsetelte a kiállítottak hősiességét és értük a legnagyobb fokban exponálta magát. így aztán meg is kapták a megérdemelt kis-ezüstöt. A többi között csak annak az illustrálására említem fel ezt az egy esetet, hogy még hivatalos, mértékadó helyen is mennyire gyökeret vert ez a régi világból megmaradt, ma már méltánytalan felfogás, a fentemlített veszélyes szolgálatot ellátó katonákkal szemben. Ezen méltánytalanságot a referensnek megfelelő informátiókkal, saját prestizsével a legtöbbször sikerült corrigálni, ha a század illetve zlj. parancsnokok is hasonlóan gondolkodnak. Én egy zlj. parancsnokot kivéve a legtöbbször honoráltatni tudtam a fentiek hősies viselkedését. Ez azon-