Varga Benedek szerk.: Orvostörténeti közlemények 149-157. (Budapest, 1996)
TANULMÁNYOK / ARTICLES - Schultheisz Emil: Medicina a reneszánsz egyetemen. Tankönyv és curriculum
Ennek a felfogásnak a magyarázata egyrészt abban keresendő, hogy az egyetemek egyes konzervatív, de nagytekintélyű professzorai valóban igyekeztek megakadályozni a studia humanitaüs felvételét a tantervekbe, másrészt abban, hogy az egyetemi tanítást és tananyagot bíráló, sőt elítélő nyilatkozatok számos humanista szájából elhangzottak. 49 A humanizmus itáliai egyetemi recepciójában viszont nagy szerepe volt annak, hogy az itáliai egyetemek mentesek voltak az egyházi dogmatizmustól — a 14. század második feléig önálló teológiai fakultásuk sem volt — az artes liberales és a medicina pedig még nem váltak el egymástól. Az itáliai egyetemeket egészen az ellenreformációig a nem egyházi képzés jellemezte. 50 A salernói civitas hippocratica és a bolognai jogi kar, a legum mater, a laikus képzés előkészítője volt a humanizmusnak. 51 Constantinus Africanus fordításai és coadunatio-i bevezették a görög orvosi klasszikusokat éppúgy, mint a curriculumba felvett logika, 52 mely már az ókorban is összekapcsolta a medicinát a filozófiával. Ez a kapcsolat még intenzívebbé vált, amikor az arisztotelészi természetfilozófia, a fizika végleg a curriculum része lett. 53 Az egyetemeken nem gyorsan terjedő humanizmusról alakított képet erősen rontotta Petrarca ítélete. A jogászokat s még inkább az orvosokat, sőt magát a medicinát sújtó kemény kritikája 54 sem járult hozzá, hogy a humanizmus szerepét az orvosi karon kedvező megvilágításba helyezze. A humanisták támadásai a medicina ellen Petrarca után a 15. század második féléig tartottak. Míg Petrarca végső soron a medicina tárgyára, az enyészetnek kitett emberi testre alapozta kritikáját, Coluccio Salutati az orvostudomány metodikájából indult ki. így érthető, hogy a Petrarca és a mások által is bírált jogtudományt az orvostudománnyal szemben felértékelte, 55 és érthető a Salutatihoz csatlakozó kiterjedt vita arról, hogy a jogtudományt, vagy az orvostudományt Uleti-e az elsőbbség a tudományok hierarchiájában, és hogy egyáltalán tudománynak tekinthetők-e? 56 Giovanni dArezzo vitatja a jogtudomány elsőbbségét s a medicinánál alacsonyabb tudománynak tartja. Az orvostudomány általános érvényű elvek megismerésére törekszik, elveit 49 A kutatások állását és legújabb irodalmát Id. Denley, P.: ,, Recent Studies on Italian Universities of the Middle Ages and Renaissance" In: History of Universities vol. I. Continuity and change in early modern universities (Averbury, 1981) és Buck, August: „Die Rezeption des Humanismus in den juristischen und medizinischen Fakultäten der italienischen Universitäten" in: Keil, G.—Moeller, B,—Trusen, W.: Der Humanismus und die oberen Fakultäten (Mitteilung XIV Der Komission für Humanismusforschung. Weinheim: Acta Humaniora VCH 1987). 50 Kristeller, P.O.: „Rinascimento della storia del pensiero filosofico" in: // Rinascimento. Interpretazioni eproblemi (Bari, 1983) p. 239 51 Kristeller, P.O.: ,,The School of Salerno. Its development and its contribution to the history of learning" in: u.a.: Studies in Renaissance Thought and Letters (Roma, 1956) >2 Schultheisz, Emil: „Tankönyv és curriculum a középkori orvosi fakultáson" Comm. Hist. Artis Med. 147—148 (1994) p. 7. és 24 53 A 12. századtól egyre gyakoribb «physicus» elnevezés az orvosra ennek kifejezője. Ez a terminológiai processzus maga is azt jelenti, hogy az egyetemi képzettségű orvos a természetfilozófiában és a természettudományokban is jártas, szemben a csak praktikus ismeretekkel rendelkező, bár nem képzetlen orvossal. 54 Petrarca, F. : Invectiva contra medicum. Testo latino e volgarizzamento di Ser Domenico Silvestri. Ed. crit. a cura di P.G. Ricci (Roma, 1950) p. 54 1,5 Salutati, C: De nobilitate legum et medicináé. A cura di E. Garin (Firenze, 1947) 50 Pagallo, G.F: ,,Nuovi testi per la «disputa délie arti» nel Quattrocento: La «Questio» di Bernardo da Firenze e la «Disputatio» di Domenico Bianchelli" Italia medioevale e umanistica 2 (1959) pp 467—481
