Varga Benedek szerk.: Orvostörténeti közlemények 149-157. (Budapest, 1996)
ADATTÁR / DOCUMENTS - Plavecz Tibor: Magyar honvéd- és katonaorvosok tapasztalatai az első világháborúban
12., 13., 14. és 15. kérdés Ezek a körülmények, a sebesülések következményei, a sebesülések következményei, gyógyulási folyamatai csak a kórházakban észlelt tapasztalatok alapján ítélhetők meg. 16. kérdés Hogy mennyi idő múlva jutott a sebesült az orvos kezei közé? Ez volt és lesz mindig a legelső front e.ü. szolg.-nak az Achilles sarka, a legfogósabb kérdése. E ponton lehet szívvel-lélekkel egybeolvadni, de el is távolodni a csapattól. Ezen körülménytől függött és fog függni a sebesült sorsán kivül a frontorvos szeretete, megbecsülése, lekicsinylése, eseteleg gyűlölete, mert ilyen is van. Szabályzatban azt direct előírni, hogy hol legyen a segélyhely, hogy mikor állítható fel, hogy mikor kell vele előre-hátra, oldalt menni, hogy azt mikor kell két-három részre osztani, majd újra összevonni stb., stb., mindez tisztán az orvos egyéniségétől, tapasztalásától, tudásától és bátorságától függ. Aki arra vár, hogy majd a zlj. parnok fog neki a fenti kérdésekre választ, utasítást adni, az ilyen orvos nem odavaló, csak kára, nyűgje, hátráltatója a zlj.-nak, aki ilyenformán sem mint orvos sem mint katona nem tudja állását betölteni. Hogy hasonlattal éljek: Ha egy orvos békében a huszárokhoz került, lehetett bármilyen jó orvos, sorsát elsősorban az döntötte el, hogy hogyan lovagolt. Más kérdés, hogy helyes-e ez. Tény, hogy így volt. így van ez a segélyhellyel is. Emberileg érthető, hogy a zlj. minden egyes tagja azt szeretné, ha baj esetén az orvos rögtön mellette lenne, vagy legalább is mindig a lehető legközelebb legyen hozzá. Az orvos ezen közelléte olyan megnyugtató az árkok hőseire nézve, mint mikor pl. pergőtűz alatt a parnok a kavernákat meglátogatja, vagy ha harc közben nemcsak telefonon, vagy küldöncök útján intézkedik, hanem személyesen is meggyőződik a dolgok állásáról. A logika, az állás stb. szerint vitatható, esetleg helyteleníthető ez az eljárás, de az erkölcsi, a lelkesítő, a buzdító hatás felbecsülhetetelen. A segélyhely felállítási helye az érdekeltek óhajain kívül igen sok más dologtól is függ. Ezen körülményeknek a praktikus és morális összeegyeztetése úgy, hogy a segélyhelyet a lehető legkönnyebben és leggyorsabban el lehessen érni és emellett még azon fontos elv sem szenvedjen kárt, hogy a sebesültek is lehetőleg védve legyenek: a legnehezebb dolgok egyike, amelyet csak ott elől a bakák közt lehet elsajátítani. Montenegróban, Szerbiában, ahol a tüzérségi hatás kevésbé volt érezhető, mégcsak könnyű volt a fegyvergolyók ellen a fenti követelményeknek eleget tenni, de már az olasz fronton egész más volt a helyzet. Amikor néha az ellenséges és saját vonalak 8—10 méterre voltak egymástól, akkor a tapasztalat szerint legjobb volt a segélyhelyet az első vonal egyik megfelelő cavernájában felállítani, mert nappal az olasz ágyúk nem tűrtek közlekedést, viszont a nagy közelség miatt az első vonal kevésbé állott tüzérségi tűz alatt. Vagy például a szerbiai egyik nagy átkelésnél a víz partján az átszállító csónakokra vár a meglapuló zlj. Az állandó golyózápor miatt tilos volt két tisztnek egymás mellett hasalni. Rövid idő múlva mégis 5—6 tiszttársam feküdt már mellettem, azon megokolással, hogy hátha megsebesül és a sötétben nem találna meg. Ugyanitt hosszú előzetes vitára adott okot az, hogy én, az orvos, a zlj. első vagy az utoljára átkelő részével üljek-e a csónakba, hogy a mindkét parton hemzsegő sebesültek közül kinek van nagyobb szüksége az orvosra, az innenső vagy a túlsó parton levőknek-e. A sok közt ilyen sőt komplikáltabb helyzet is adhatja elő magát. Szolg. szab.-ban ezeket elrendelni nem is lehet soha.
