Varga Benedek szerk.: Orvostörténeti közlemények 149-157. (Budapest, 1996)
ADATTÁR / DOCUMENTS - Magyar László András: Friedrich Hoffmann tanulmánya a magyar bor természetéről
rok állítólag a legkiválóbbak, még sincs belőlük olyan kevés, hogy, mint a bevett közhiedelem tartja, csakis a Legfelségesebb Császár asztalára jusson belőlük, hiszen a Királynak, azon az egyen kívül, amelyik néhány éve még Ragotzky [sic!] herceg tulajdonában volt, nincs más szőleje errefelé. A többi szőlőt grófok, nemesek és a szomszédos községek lakói, sőt parasztok birtokolják. Azontúl számos egyéb, szomszédos községnek is vannak birtokai, ahol igen tartalmas és nemes, kitűnő ízű és rendkívül egészséges bor terem. E borok alig-alig alábbvalóak a tokajinál és a hegyaljainál: jellemzőjük, hogy a szatmári (Zackmariensis) szőlőkben teremnek. De nem megvetendő a miskolci sem, amelynek kiválósága a Miskolc (Mischkotz) nevezetű közepes nagyságú 12 településének szerzett hírnevet. Bizonyára a remek tokajival is fölérnek a tarnói (Tarnaviense), vagyis a Nagyvárad (Grosswardein) környékén, meglehetősen jó talajon termesztett borok is. § V. Miután tehát Alsó- és Felső-Magyarország legjobb borainak termőterületeit eképpen bemutattuk, már az következik, hogy ezt az édes nektárt termő szőleinek sajátságairól szóljunk. Úgy vélem, majd mindegyiket, meglehetős joggal két osztályba sorolhatjuk: különbségeik leginkább a soproni és a pozsonyi borok esetében feltűnőek: egyikük igen nemes szemeket tartalmaz. Közülük is kiemelkednek azok, amelyeknek nedűje íze édességével bűvöli el csodálatosmód a delikátabb ízlést: ezt a helyiek Augster-Muscateller-Meyer-nek és Geysdutten 13-szőlőnek szokták nevezni. A kevésbé értékesek közé sorolhatók a fehér- és a kék szőlők, amelyeknek nedve nem oly édességes, sőt nem túl forró nyarakon valamilyen keserű ízt is hagy maga után. A legjobb fajta az a szőlő, amit Augster-nek neveznek — nevét részint óriási, gyakran hüvelyk nagyságú szemeiről, részint pedig érési idejéről kapta, mely gyakran esik augusztus elejére. Alsó-Magyarországnak ugyanis egyetlen vidéke sem érleli meg a szőlőt oly gyorsan és tökéletesen, mint a soproni táj, legkiváltképpen pedig az, amelyik a Fertő-tavat környezi. Ez az oka, hogy a soproni szenátus e szőlők primőrjeit minden évben a Felséges Római Császárnak ajánlja. A helyiek e félaszú szőlőt Manckelé 14-nek nevezik és mazsola gyanánt használják, mert íze csodásmód hasonló a mazsoláéhoz. Egyébként ezekről a szőlőkről azt is meg kell jegyeznünk, hogy némelyikük kissé apróbb szemű, úgyhogy alig haladja meg a kendermag nagyságát. Ám kicsinységük semmit nem von le nemességükből, hiszen ha megérnek, semmivel nem kevésbé édesek, mint a nagyobb szemek. A nemes, kiváló bortermő szőlők közé tartoznak a muskotályfélék is, melyek a bennük gyülemlő igen édes, ízre-illatra egyaránt a szerecsendióra emlékeztető nedvről kapták a nevüket. Szemük oly nagy, mint a cocculus orientális 15 és enyhén rőtes színű. A belőlük készült bort németül Muscateller-Wein-nek szokták nevezni. 12 Miskolcnak 1818-ban is még csak 13 500 lakosa volt (Hübner, J.: Mostani és régi.. .Lexikon. Pest, 1818. III.505), 1720 körül ennek legfeljebb harmada élhetett a városban. 13 Geysdutten-szőlő — szó szerint „kecskecsöcsű" (Geiss='nősténykecske' + Duttel='csecs') szőlő. 14 Manckele-szőlő — A ,manc" szó a latin „mancus"ból származik és 'hibás 1 !, hiányos L t jelent a középfelnémetben (Lexer, E.: Mittelhochdeutsches Handwörterbuch. Stuttgart, 1974. I. 2023). Az ,,ele" kicsinyítőképző, vagyis a Manckele kb. „hitványká"t jelent. Lehet, hogy a magyar „makkszőlő" kifejezés is ebből a szóból ered. 15 Cocculus orientális, kokkelmag v. maszlag, az „anamirta cocculus Wrigth" (menispermum cocculus L.) nevű kúszónövény gyümölcse. Halfogásra is használták, mivel a hal elbódult tőle. (Kazay, E.: Gyógyszerészi lexikon. Nagybánya, 1900, II. 163.)
