Varga Benedek szerk.: Orvostörténeti közlemények 149-157. (Budapest, 1996)
ADATTÁR / DOCUMENTS - Balogh János: Appendektómia 1735-ben. Claude Amyand beszámolója az első sikeres vakbélműtétről
olyankor amikor a páciens hátradőlten fejjel lefelé feküdt, illetve a daganat megnőtt, amikor felegyenesedett és a bélsár a vastagbélből ismét belejuthatott. A páciens nem emlékezett arra, hogy mikor nyelte le a tűt, ami perforálta a belét a sérven [rupture] belül. Azonban minthogy a sérv [rupture] csecsemőkora óta megvolt, így valószínű, hogy a tű már korábban a saját útján haladva a vakbélnyúlványba süllyedt, s ott a későbbiekben gyulladásba kerülve [inflammation] tapadást [adhesion] eredményezett, amitől a tumor növekedése megállt, és az ezzel belesüllyedt részek visszahelyezése [reduction] gyakorlatilag értelmetlen lett volna. A seborvos, aki folyamatosan kötözte a beteget az operáció előtt, megfigyelte, hogy a sipolyból kiszivárgó testnedvek [humour] gyakorta a széklet jellegére és szagára emlékeztettek, úgyhogy nincs kétség arról, hogy ennek oka a bélben keletkezett sérülés volt, amelyen keresztül a tű esetenként utat engedett az ilyen váladék-kibocsájtásnak. A páciens arra is emlékszik tökéletesen, hogy az impostumatio, vagy a sipolyos váladékkibocsájtást megelőző felgyülemlés csak egész kis fájdalommal járt, kisebbel, mint amelyet általában a gennyesedés [suppuration] okoz. Ez azt mutatja, hogy a széklet szivárgása a bélből a sérvtömlőbe, majd a tömlő kipukkadása volt az oka sipolyos váladékozás kezdetének és folytatódásának. A tűt az operáció során az átfűródásban úgy találtuk, hogy láthatóan kétharmada meszes anyaggal bevonva a bélbe záródva rejtőzött; a másik egyharmadnyi, a hegyhez tartozó része, pedig utat vágott magának. A tűhegy a csepleszbe jutva úgy rögzült, hogy szabad utat adott a széklet kiáramlására a perforált bélből kifelé, amikor csak a bél perforációja a tű helyzetének elmozdulása folytán kinyílt, utat adva ezáltal a bélsárnak, amely bármikor megtörtént, ha a kúpos vagy gúlaszerű tű megváltoztatta helyzetét, vagy amikor nem zárta tökéletesen a vakbélnyúlványban levő nyílást. Miként már észrevételeztem a tű által létrehozott nyílás a bélben rejtve helyezkedett el, a tű hegye a csepleszben rögzült, párhuzamosan húzódva a béllel, ami itt megkettőződött, és olyan biztos helyzetet foglalt el, hogy szinte biztosnak látszott, hogy sohasem lett volna képes kiszabadulni erről a helyről. Másfelől a bélbe való bezáródása, mivel a nyílás [aperture] oly kérges és oly ellenálló volt, hogy csak küzdelem árán lehetett kierőltetni a hegye számára nyitott nyíláson át a helyzetéből, leginkább ahhoz tette hasonlíthatóvá, ahogy egy dugót kihúzunk egy palackból. Bár úgy tűnt, hogy a nyílás esetenként megnagyobbodott, ahogy a tű megkövesedett része nekinyomódott, nyilvánvaló volt, hogy a Természet Kísérletei eredménytelennek bizonyultak, s ez esetleg a beteg élete végéig így maradt volna. Sir Hans Sloane számos példát hozott az Erdeklődők-nek a bélben megkövesedett testekre, amelyek némelyike akkor is kikerült onnan, amikor ennek egészen kis valószínűsége volt. A napi gyakorlat megmutatja, hogy a Természet milyen sokáig küzd azért, hogy szabaddá tegye magát, és így mindig kívánatos, hogy az 0 gondoskodásában bízzunk. Mindez így tűnhet ennek az esetnek a gyógyulásából is, amely végül is nem bizonyult annyira sikeresnek, mint azt eleinte reméltük. A páciens ugyanis elmulasztotta sérvkötőjét viselni, s így valaminek a hatására hat hónappal a seb kezelése után, a bél ismét megtalálta útját a lágyékba [inguen]. Az eset azt is megmutatja, hogy a legjobb operáció, és a legodaadóbb gondoskodás sem lehet biztosíték egy sérv kiújulása ellen. Ez volt a harmadik, vagy a negyedik alkalom, hogy azzal találkoztam, hogy ez az operáció eredménytelennek bizonyult a sérv gyógyítására, és mégis világos, hogy mindez sokkal jobb eredményhez vezet, mint az égetés, vagy bármely más egyéb módszer, amelyet ezen ördögi [betegség] gyógyítására magasztalnak. A növekedés korában a jó, rugalmas sérvkötő hasznos ellenszer, felnőttkorban pedig ugyanez a legvégső lehetőség, — noha nem több, mint enyhítő kúra. JÁNOS BALOGH, M. D. head-physician H—1117 Budapest, Baranyai u. 9.