Varga Benedek szerk.: Orvostörténeti közlemények 149-157. (Budapest, 1996)

TANULMÁNYOK / ARTICLES - Kapronczay Katalin: Az orvosok érdekvédelmi törekvései a 19. századi Magyarországon a korabeli sajtó tükrében

zésével — ki-ki a maga adójával kapcsolatban fűzte hozzá véleményét — visszaküldték a listát az adófelügyelőségnek. A téma ilyen formában nem is került többé terítékre.

48 1881 az Országos Segélyegylet működésének egyik igen sikeres éve volt. Vagyonuk az év végére 7010 forintra növekedett, ami annak is köszönhető, hogy intézetek és testületek is gyarapították az anyagiakat (pl. a gyógyszerész-egylet 300 forinttal, a Magyar Altalános Életbiztosító Társaság 500 forinttal). Annak ellenére, hogy tervezték a vidéki orvosok országos egyletének létrehozását, Tolna és Abaúj vármegye orvosai testületileg léptek be a Budapesti Orvosi Kör által szervezett Országos Segélyegyletbe. Ezen a sikeren felbuzdulva ismét felvetődött a nyugdíjintézet létrehozásának szükségessége, de ez csak néhány év múlva történt meg, akkor is csak papíron. Előzőekben már említettük, hogy a közegészségügyi törvény életbe léptetése nem jelentette a problémák felhőtlen megoldását és az orvosok anyagi és egzisztenciális helyzetének stabillá válását. Tömegesen érkeztek a panaszok a községi és körorvosi fizetések rendszertelensége és — sok esetben — elmaradása miatt. A belügyminiszter az 1881. január 21-én kelt 56.284-1880. sz. rendeletében foglalkozott ezzel a kérdéssel. A közigazgatás szigorú kötelességévé teszi az orvosi bérek pontos és rendszeres kifizetését.

49 1882 januárjában ismételt figyelmeztetéssel fordult a belügyminiszter a törvényhatósághoz, hogy a jogos panaszt mielőbb orvosolják.

50 1884-ben újabb feliratot fogalmazott meg az Orvosi Kör a nyugdíjazásról szóló törvényjavaslattal kapcsolatban. Az országgyűlésnek nyújtották be kérvényüket az állami alkalmazásban lévő orvosok érdekében. Lényege az volt, hogy a teljes nyugdíjhoz ne 40, hanem már 30 szolgálati év is elégséges legyen, ezenkívül a nagy járványok éveit duplán számítsák be.

51 A Budapesti Orvosi Kör által szervezett orvosi nyugdíjintézet működése lényegében kudarcba fulladt. Bár 1890-ben hivatalosan is megalakult — Müller Kálmán, Schulhof Jakab és Adler Zsigmond tervezete alapján — ténylegesen továbbra sem működött. Az orvosok jelentős része ekkorra már magánbiztosítóknál kötött szerződést, akik nem, azok számára pedig — éppen a kevés tag miatt — olyan magas lett volna az évi tagsági díj, amelyet nem tudtak vállalni. A jószándék nem vitatható el, mert ezért a tagdíjért olyan majdan kifizetésre kerülő nyugdíjat állapítottak meg, amely valóban fedezte volna a biztos megélhetést.

52 Nem lennénk igazságosak, ha a 19. századi érdekvédelmi törekvések ismertetése során csupán a pozitívumokról szólnánk, hiszen ennek a mozgalomnak voltak olyan vadhajtásai is, amelyekkel még az orvostársadalom többsége sem értett egyet. így volt ez a Budapesti Orvosi Kör orvosi díjszabással kapcsolatos elképzelésével. Az előzőekben már említett tervezetet olyan mértékig igyekeztek maximalizálni, a tiszteletdíjakat emelni, hogy avval még a tagságuk sem értett egyet. Felháborodást váltott ki az az orvosi etikával ellenkező javaslat, amely szerint még életveszély esetén se nyújtsanak ingyenes segítséget a rászorulóknak. Egyébként is túlságosan magasnak, az átlag lakosság számára szinte megfizetethetetlennek vélték a díjakat. Érdekes módon elsősorban a vidéki orvosokat idegenítette el ez a szellem, pedig köztudottan mindig rosszabb anyagi körülmények között éltek, mint fővárosi kollegáik. 48 Némái J. i. m. p. 34 49 Az egészségügyre vonatkozó törvények és rendeletek gyűjteménye 1854—1894. Összeáll.: Chyzer Kornél. Bp. 1894. p. 234-235 50 Uo. p. 250-251 51 Némái J.: i. m. p. 42 52 Némái J. i. m. p. 49