Varga Benedek szerk.: Orvostörténeti közlemények 149-157. (Budapest, 1996)

TANULMÁNYOK / ARTICLES - Kapronczay Katalin: Az orvosok érdekvédelmi törekvései a 19. századi Magyarországon a korabeli sajtó tükrében

ségi és városi orvosok. Az orvosok elégedetlenek voltak, és a további egzisztenciális elbizonytalanodás lehetőségét vélték felfedezni ebben a kinevezési módban. Sokan úgy tapasztalták, hogy nem a tudást, hanem egyéb — szubjektív — szempontokat vesznek figyelembe a megyei urak. Mások megalázónak érezték azt, hogy az ún. szegődményesi vagy béresi osztályba sorolták az állami alkalmazott orvosokat, bérezésükkel is csak problémák voltak. Többen javasolták, hogy ha arra alkalmas személyt találnak, akkor azt „élethosszig való alkalmazással" emeljék hivatalába és az illetőnek ne kelljen attól tartania, hogy néhány év múlva meg kell válnia állásától.

23 Voltak, akik ezen is túlmentek — javaslatuk törvénybe iktatását a közegészségügy rendezésére megfogalmazott törvényjavaslatban is követelték, — hangoztatva, hogy az orvos az állam alkalmazottja legyen és ne a vármegyéé, ebből következően — mint a többi közalkalmazott — nyugdíjképessé válna.

24 Az 1860-as években egyre határozottabb formába öntve, egyre tudatosabban emelték fel hangjukat az orvosok az ország közegészségügyi állapotát törvényes keretek között rendező közegészségügyi törvény életbe léptetéséért. Ettől nem csupán az ország általános közegészségügyi állapotának, a lakosság egészségügyi ellátottságának javulását remélték, hanem az orvos — mint állami alkalmazott — helyzetének stabillá válását is. Sorra születtek meg a törvényjavaslatok egyéni ötletek alapján megfogalmazva is, de az orvostudományi társaságok keretei között is jelentős kollektív munka folyt. Ebben az előkészítő tevékenységben elévülhetetlen érdemeket szerzett a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Vándorgyűléseinek gárdája. A munkálatok alakulásáról egyrészt az éves vándorgyűlésekről kiadott kötetekből, részben a két orvosi folyóiratból tájékozódhatott mind a kortárs orvos, mind a későbbi korok kutatója.

25 Az 1860-as években az orvostársadalom nyíltan bevallott célja volt, hogy minél több orvos legyen az önkormányzati — és ha ez lehetséges — az országgyűlési képviselők között. Abban reménykedtek, hogy így hathatósabban tudják majd szavukat felemelni a közegészségügy érdekeiért, a mielőbbi törvényes rendezésért. így érthető az a törekvés, amelynek megnyilvánulásaként 1861-től kezdve érezhetően megnőtt az orvosok száma a képviselőválasztások jelöltjei között. 1861-ben még nem voltak az eredménnyel elégedettek, mert a 290 városi képviselő közül csupán 16 orvos, 3 sebész és 3 gyógyszerész volt. A legismertebbek: Bugát Pál, Sauer Ignác, Pólya Jenő, Balassa János, Bókai János, Poór Imre, Halász Géza, Bene Ferenc, Kovács Sebestyén Endre, Batizfalvy Sámuel és Lumniczer Sándor.

26 Az 1867-es vá23 Orvosi Hetilap, 1861, 5, 5, h. 89-92 1861, 5, 52, h. 1037-1039 24 Gyógyászat 1861, 1, 6, p. 125-127 1861, 1, 8, p. 165-167 1861, 1, 13, p. 277-278 1861, /, 47, p. 988-989 1861, 1, 48, p. 1012-1014 1861, 1, 49, p. 1036-1038 25 Orvosi Hetilap 1860, 4, 47, p. 923—924; Korányi Frigyes: „Eszmék a haza egészségügyének szervezése körül" Orvosi Hetilap, 1860, 4, 51, h. 1003—1006; 1861, 5, 2, h. 33—36; Kun Tamás: Mutatvány ily czimü röpiratból: „A megyei orvos tiszti köre" Orvosi Hetilap, 1861, 5, 15, h. 293—295 1861, 5, 27, h. 531-533 26 A pestvárosi utóbbi tisztújítás és az orvosok. Gyógyászat, 1861, 1, 15, p. 319-320 1861, /, 16, p. 343-344