Varga Benedek szerk.: Orvostörténeti közlemények 149-157. (Budapest, 1996)

TANULMÁNYOK / ARTICLES - Huszár György: Balogh Károly professzor (1895—1973) életútja és iskolája. Születésének centenáriumára. Magyar és angol nyelven

alkalmából (17). Pár hetes betegség után 1973. május 4-én hunyt el (62). Sírja a Farkasréti te­metőben van. Nem látszik nehéz feladatnak Balogh Károly tevékenységének mai hatásaira rámutatni. Hiszen az általa alapított Fogorvostudományi Kar ma is fennáll, terebélyesedik, virágzik, a reformképzés 1992-ben volt 40 esztendős. A Kar intézményeinek legtöbb vezetője tanítványa, ill. tanítványok tanítványa. Közülük kiemelkedik Bánóczy Jolán professzor, caries kutatásai a Balogh-iskola szellemi hagyományait követik. Balogh Károly könyveit ma is forgatják a gyakorló fogorvosok és fogorvostanhallgatók. Neve fogalommá vált és arculata a rendszer­változás viharából példamutatóan tisztán került ki. Balogh Károly vázolt életútja, munkássá­gának ismertetése, iskola- és fakultás-alapító tevékenysége jelentős adalék orvostudomá­nyunk- és ezen belül a hazai fogászat-történetéhez. A mai magyar fogorvosok kötelessége az egykori iskolaalapító mester emlékének ápolása. Ezt célozza a jelen írás is.

Next

/
Thumbnails
Contents