Varga Benedek szerk.: Orvostörténeti közlemények 147-148. (Budapest, 1994)
TANULMÁNYOK - ESSAYS - Schultheisz Emil: Tankönyv és curriculum a középkori orvosi fakultáson
Az orvostörténelmi kutatás elsősorban a medicina fejlődéstörténetének szempontjából vizsgálta a középkori forrásokat, beleértve az egyes diszciplinák kialakulását, továbbfejlődését. A medicina virágzásának korszakaiból származó írások vizsgálata elsősorban azt igyekszik bemutatni, mit tudott a már kész orvos, mit használhatott a diagnosztika és terápia céljaira. A középkori auctorok egyes munkáinak vizsgálatánál több szerző csak utal arra, hogy az ismertetett mű szerepelt vagy szerepelhetett a curriculumban. 0 A középkor orvosának működését és egyetemi tanulmányainak összefüggését nem minden ellentmondás nélkül tárgyalják. Ennek egyik oka az orvosok akkori gyakori kettős — orvosi és teológiai képzettsége ill. kettős gyakran hármas funkciója. A későókor gyakori orvosi-közigazgatási együttes működése a kora középkorban nemritkán még papi hivatással is bővült. A klerikus és laikus funkcióik betöltése egyazon képzett személy által magától értetődővé vált. 7 Hogy miként jutott a címéhez, lektori, esetleg jóval magasabb és jövedelmezőbb állásához a klerikus, s milyen egyetemi ismeretek elsajátítása révén — vagy éppen anélkül — tudjuk. Mint ahogy ismerjük mind a teológia, mind pedig mindkét jog tantervét, előadási anyagait és tankönyveit. 8 Számunkra a kérdés az, hogy milyen tananyagra épült a kor orvosának tudása? A középkori orvosi fakultás tanára mit adott elő, milyen szellemben és milyen rendszerben? Milyen irodalmat használt előadásaihoz, s végül milyen előírt, milyen engedélyezett tankönyvek és egyéb, csak tolerált írások voltak használatban. A kora középkor első évszázadaiban a tanult orvosok száma igen kevés. 9 Az viszont tény, hogy Ravennában és Rómában a 6. században orvosi schola graeca működött. Rómában ennek tanára volt egy ideig az ismert bizánci orvos Alexander de Trallianus. 10 Ezek az iskolák azonban orvostörténeti szempontból nem a középkor kezdetét, hanem az ókor végét jelentették. Éppen a Ravennában működött iskolából származik több, görögből latinra fordított ókori kézirat. Simplicius, a ravennai iatrosophista, archiater Agnellus munkája alapján megkísérelte a Corpus Hippocraticum egyes részeit és azok bizánci kommentárjait az oktatás céljára hozzáférhetővé tenni, latinra fordítani. 11 Nagy jelentőségük ezeknek a későbbi egyetemi oktatásban nemigen lehetett. Nem találkozunk ezekre a kéziratokra való utalással az egyetemi könyvlistákon sem. A Merovingok udvarában több „tanult" orvosról esik szó. A nyugati gótok törvénye (ebben a korban ez az egyetlen germán törvény) külön szabályozta az orvos működését, de itt iskoláról, képzésről és képzettségről nem történik említés. A helyzet nem változik egészen a rendalapításokig, amikor is a kolostorokban nem csak a másolás, de a közvetlen, bár nem nagyon magas szintű fordítási munka is megindul. A kolostorokban a medicina iránti érdeklődés azáltal, hogy Nursiai Benedek a rend szabályzatába iktatta a beteg rendtársak ápolását, ismét feléled (Regula 36). Ezzel egy időre meg is szabta a 6 Grundmann. H.: Vom Ursprung der Universität im Mittelalter (Berlin, 1980); Rashdall, H. i.m., Cobban, Alan B. : The Medieval English Universities: Oxford and Cambridge to c. 1500 (Cambridge, 1988) 7 Az archiatria intézménye példa arra, hogy a koraközépkorban klerikus és laikus funkció miként fonódik össze. Elpidius lyoni diakónus Theoderik keleti gót király udvari orvosa és kancelláriai tisztviselő. V.o. Fischer, K. D.: „Zur Entwicklung des ärztlichen Standes im römischen Kaiserreich" Med. Hist. J. 14, (1979) pp. 165—175. Ugyancsak ilyen funkciót tölt be a görög Anthimus, akit comes-ként is említenek. Ez a comes archiatrorumot jelenti. Vindicianus óta ismert orvosi, .felügyeleti hatóság" vezetője, aki többek között az orvosok kiképzését is ellenőrizte. V.o. Cassiodorus Variae, 23, 4, „Formula comitis archiatrorum" Variae 6, 19., V.o. még Baader, G.: „Die Anfange der medizinischen Ausbildung im Abendland" In: Settimane di studio del centro italiano di studi suW alto medioveo (Spoleto, 1972), p. 677. 8 Mályusz E. i.m.; Bonis Gy., i.m.; Rashdall, H. i.m.; Cobban, A. B. i.m. 9 Ausonius ugyan azt írja, hogy Bordeaux-ban a 4. században az antiknak megfelelő képzés volt, ezt azonban senki nem erősítette meg. V.ö Ausonius 5, 26, 5., valamint Baader, G.: i.m. p. 677. 10 Baader. G.: i.m. i.h. 11 Baader a Codex Ambrosianum G 108 Inferior-ban bukkant erre és egy Dioszkoridész fordításra. V.o. Baader, G. : i.m. pp. 685—687 és p. 691.
