Varga Benedek szerk.: Orvostörténeti közlemények 147-148. (Budapest, 1994)
TANULMÁNYOK - ESSAYS - Antall József: Az orvostörténelem helyzete Magyarországon (magyar és angol nyelven)
Újra napirendre kell tűzni a négy orvostudományi egyetem, illetve az Orvostovábbképző Intézet keretében az orvostörténelem (beleértve a fogorvos-történelem és gyógyszerész-történelem) kötelező oktatásának és intézményes feltételeinek megteremtését. A Magyar Orvostörténelmi Társaság külön bizottságot küldött ki az orvostörténelem külföldi oktatásának felmérésére és tanulmányozására, a hazai feltételek vizsgálatára, amiről átfogó dokumentációs anyagot állított össze. Javaslatot készített az orvostörténelem tantervi beillesztésére, valamint az intézményes feltételek igen gazdaságos, a takarékosság szempontjait maximális mértékben figyelembe vevő megoldására. Ennek részletezése azonban nem lehet e közlemény feladata. Annyi azonban biztos, hogy az egész magyar tudományos, sőt szellemi életnek éreznie kell a történetiség jelentőségét közgondolkodásunk formálásában, az alkotó tudományos tevékenységben. Hiába állnak a magyar egészségügy, a magyar tudományos élet kormányrúdjánál a tudománytörténet, sőt az orvostörténelem aktív és elismert művelői, támogatói, ha ez nem párosul az orvostudomány egészének igényével. A „túlterhelés" aggálya nemcsak egyetemi képzésünk, hanem középiskolai oktatásunk rákfenéje több mint egy évszázada. Nem ok nélkül jegyezte meg már Trefort Ágoston tizenhat esztendős közoktatásügyi minisztersége idején (1872—1888), hogy közép- és felsőfokú képzésünkben afféle nevelőnői műveltség nyújtása maradna az aggályoskodók kívánságainak teljesítése esetén, aminek alternatívájaként most valamiféle „csizmadia műveltség" párosul a hiányos, kontárság veszélyét is felvető „szakképzettség" mellé. A szintézis, a lényeglátás biztosítása legalább a tudományos fejlődés genezisében nélkülözhetetlen, amit a szűk látókörű prakticizmus nem értékel, nem érzékeli a távlatot az inspiratív tényezők szempontjából. E nagy kérdések függvénye az orvostörténelem hazai helyzetének javítása, rendezése. így elérhető lenne, hogy az általános nemzetközi elismerés után itthon is biztosítsuk a megfelelő helyét, a megfelelő értékelését, ami az egyedüli záloga a szakszerűség és a „másodlagos művelés egyensúlyának. Nem lennének tanúi talán a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum munkatársai olyan sajátos eseteknek, amikor egy-egy vezető orvosprofesszor csak külföldi vendége kívánságára keresi fel életében először a kiállításainkat, aki az intézet külföldi hírével érkezett hazánkba. Nem egy külföldi tanintézet, nyugati és keleti egyetem hivatalos „tantervében" szerepel rendszeresen a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum meglátogatása, aminek példáját kevés magyar intézet, egyetem követi. De optimistává tesznek bennünket azok a látogatók és érdeklődők, rendszerint szaktudományunk kiváló művelői és nagy általános műveltségű tudósok, akik gyakori vendégei intézetünknek, és azok az ifjak, akik otthon érzik magukat. Nem többet és nem kevesebbet akartunk elmondani! Ennél többhöz diszciplínánk átfogó ismertetésére lenne szükség. A „panaszok" ellenére semmiféle „kisebbségi érzés" nem uralja lelkünket. Még Sámuel Butler (Shakespeare kortársa) megállapítása — „A múltat az Úristen sem tudja megváltoztatni, de a történetírók igen" — miatt sem, hiszen nem kevés „alapigazság" dőlt meg korunkban a természettudományok, illetve az orvostudomány exaktabb körében is. Erre is szerényítő tanulság a tudománytörténet, aminek elmulasztása a bölcsesség forrásától fosztja meg a tudomány művelőit.* * Az orvostörténelem kötelező hallgatása a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen az 1985/86-os tanévtől került bevezetésre Schultheisz Emil professzor irányításával a Társadalomorvostani és Orvostörténeti Intézetben. Ugyanettől a tanévtől egyúttal az orvostanhallgatók számára is kötelező lett ismét a szakdolgozatírás. Ennek a korszaknak az oktatástörténeti feldolgozása a közeljövőben elkészül. (A Szerk. megj.)
