Varga Benedek szerk.: Orvostörténeti közlemények 147-148. (Budapest, 1994)
KÖNYVSZEMLE - BOOK REVIEW
gyakorlati lehetőségek milyen morális aggályokat emeltek azzal, hogy immár nemcsak az individuum és az emberi faj érdekeinek esetenkénti divergenciája vált plauzibilissé, hanem lehetőség nyílt a beavatkozásra, a faj genetikai korrekciójára is. A kötetet a 19. századi viszonyokat taglaló tanulmányok indítják, és általában elmondható róluk, hogy az egészségügyigazgatás megújításának, és a modern közegészségügyi rendszer megteremtésének problémái közül különös hangsúlyt helyeznek az orvosi hivatás új szellemű felfogására. Janet Semple tanulmánya Jeremy Benthamnak a 19. századi angol közegészségügyi hálózat létrehozására és ezzel szoros összefüggésben a szegényügyre gyakorolt hatását vizsgálja. A dolgozat kétségtelen erénye, hogy Bentham e tárgyban tett javaslatait és elgondolásait képes elhelyezni az angol jogbölcseleti gondolkodó politikai eszméinek rendszerében. Bár a dolgozat nem hoz alapvetően újat az utilitaristák politikai gondolatrendszerét feldolgozó korábbi írásokhoz képest, mégis ebben a tárgyban meggyőző részletességgel prezentálja Bentham nézeteit. Ugyanezen sorba illeszkedik R. K. Webb írása egy kevésbé ismert angol orvosról, Southwood Smith-rő\, aki a szigetország közegészségügyi szabályozásának elhivatott apostolaként tevékenykedett a 19. század második negyedében. Smith tevékenységének ismertetése természetesen könnyen illeszkedik a Benthamról szóló dolgozathoz, hiszen neki ugyanúgy része volt a kutatók által ma elterjedten a ,,19. század kormányzati forradalmának" nevezett új, valójában a modern állam feladatait kijelölő és összegző kormányzati rendszerének kialakításában, mint a nagytekintélyű jogbölcselőnek, vagy — az ismertebbek közül — akár Edwin Chadwicknek, vagy Rowland Hillnek. Érdekességként érdemes megjegyezni, hogy a múlt század kormányzati fejlődése során, amikor feltűnik a professzionális köztisztviselők típusának ideálja ezt, legalábbis az Egyesült Királyságban olyanok képviselik, akiket éppen nem lehet a jogi képzettségű közhivatalnokok közé sorolni, hiszen komoly szakmai reputációjukat mint orvosok, ügyvédek, egyetemi tanárok, esetleg mint közírók, publicisták szerezték, még mielőtt állami szolgálatba álltak volna. S. Smith pályája ehhez képest annyiban eltérő, hogy a kevés skót unitárius egyikeként, orvosi tanulmányai után, már első komolyabb publikációja teológiai és államszervezeti tárgyú volt (Illustrations of the Divine Government, tending to show that Everything is under the Direction of Infinite Wisdom and Goodness and will Terminate in the Production of Universal Purity and Happiness (Edinburgh, 1813). írásaival pedig megteremtője lett az említett magatartásbeli attitűdnek. A tizenkilencedik század utolsó harmadának, nevezetesen a francia Harmadik Köztársaság (1870—1914) időszakának a politikai mozgalmait tekinti át egy normandiai orvos, a párizsi Désire' Magloire Bourneville személyén keresztül Bemard Brais dolgozata. A kor neves orvospolitikusai közül Paul Bert (1833—1886), Charles Robin (1821—1825) és a természettudós Léon Gambetta (1838—1882) neve jól ismert a hazai történeti irodalomban is, azonban a második vonalat reprezentáló, a híres Le Progrès Médical c. folyóiratot szerkesztő Bourneville neve még szülőföldjén is csak újabban, J. Léonard alapvető műve, La médecine entre les savoirs et les pouvoirs: histoire intellectuelle et politique de la médecine française au XIXe siècle (Paris, 1981) nyomán került a kutatás homlokterébe. Jelen tanulmány szerzője célját abban jelöli meg, hogy megvizsgálja, milyen szerepet vittek az orvosi hivatás reprezentánsai az új francia köztársaság republikánus és radikálisan liberális eszmerendszereinek megfogalmazásában és érvényesítésében. A dolgozat annyiban egyedi, hogy azonkívül hogy megvizsgálja az orvospolitikusok szerepét a közegészségügyi reformok 19. század végi kidolgozásában és bevezetésében, megnézi azt is, hogy általában véve mennyiben terjedt ki ezen csoportok befolyása a modern, szekularizált társadalom és politikai struktúra kialakítására. Sőt a szerző éppen ez utóbbi ponton szeretné megragadni Bourneville politikai pályának kulcsát, mint azt már tanulmánya címe is jelöli: D.M. Bourneville and French Anticlericalism during the Third Republic. A dolgozat ezen túlmenően érdekes adatokkal szolgál arra, hogy ebben a politikai folyamatban milyen szerepet játszottak a személyes ismeretségeken, barátságokon és az értékek azonosságán alapuló az emberi kapcsolatok. Huszadik századi egészségügypolitikus pályáját mutatja be Charles Webster dolgozata, amely Bertrand E. Viscount Dawson of Penn (1864—1945) egészségügyszervezési munkásságával foglalkozik. Dawson, noha kiváló oktatásban részesült (University College London, London Hospital), orvosként mégsem szerzett tudományos reputációt. Pályájának érdekessége, hogy rávilágít azokra a problémákra, amelyek a modern egészségügyi társadalombiztosítási rendszer kiépítése során merültek fel Angliában. Dawson 1914-ben a Királyi Haditengerészet szolgálatába lépve tett tanúbizonyságot jó szervezési készségéről. A háború után orvostábornokként szerzett tapasztalatait és szervezési képességeit kamatoztatta abban a vitában, amelynek két fontos dátuma 1911 — a National Health Insurance (NHI) rendszer bevezetése és 1946, a National Health Service (NHS) — a mai jóléti állam egészségügyi rendszerének kialakítása volt. Anglia dilemmája e kérdésben abban állott, hogy a 19. század során létrehozott és a helyi közigazgatás, illetve magánadományok által fenntartott orvosi szolgálatot a 20. század első felében szerették volna egy központilag adminisztrált és a kormány által fizetett országos rendszerrel felváltani. Az e cél érdekében megalkotott 1911-es NHI rendszer azonban képtelennek bizonyult az orvosi szakma művelőit kellő számban alkalmazni, másfelől a konzervatív politikusok kételkedtek az államilag támogatott egészségügyi rendszer bevezetésének indokoltságában.
