Varga Benedek szerk.: Orvostörténeti közlemények 145-146. (Budapest, 1994)

KÖNYVSZEMLE - BOOK REVIEW

Jaeschke, G.: Anna von Diesbachs Berner ,,Arzneibüchlein" in der Erlacher Fassung Daniel von Werdts (1658). I. Teil, Text. (Würzburger Medizinhistorischer Forschungen. Band 16.) Pattensen, H. Wellm, 1978. 180 p. Gleinser, T. : Anna von Diesbachs Berner , ,Arzneibüchlein ' ' in der Erlacher Fassung Daniel von Werdts (1658). II. Teil, Glossar. (Würzburger Medizinhistorischer Forschungen. Band 46.) Pattensen, H. Wellm, 1989. 403 p. Az első — szövegeközlő — kötet szerzője ismerteti és, ez alkalommal, első ízben, teljes terjedelmében közli Anna von Diesbach „hochalemann" dialektusán írt gyógyszerkönyvét. A bevezető tanulmány szól a könyv származásáról, felépítéséről, s a szerző, a másolók és a jelenlegi tulajdonos rövid élettörténetét is tartalmazza. A kiadás tehát nem csak a szöveget teszi hozzáférhetővé, hanem annak nyelvészeti és tudománytörténeti értékelését is adja. A berni gyógyszerkönyvecske szerzője, Anna von Diesbach ismert freiburgi család sarjaként, 1574-ben született, 13 gyermek közt a tizedikként. Első férje, Bernhard von Wattenwil, 1620-ban, utód nélkül hunyt el. Második férjét, Marquait Zehendert is túlélte: 1651-ben halt meg özvegyi sorban. Anna von Diesbach gyógyszerkönyve laikus, gyakorlati használatra szánt receptgyűjtemény: valószínűleg a 16. század elején írták le Bernben vagy Freiburgban, Anna fivére, Dániel Werdt, egykori erlachi helytartó számára. A jelen kiadás azonban nem az eredeti szöveget, hanem annak 1658-as másolatát közű: ez maradt ugyanis fenn. Az eredeti mű professzora, Daniel Werdt (1611—1658) 1648-tól volt Erlach helytartója. A városban a 17. században nem élt egyetemet végzett orvos: a gyógyszerkönyvre ezért lehetett szükség. Dániel halála után hagyatékát öccse, Abraham rendezte: ekkor került kezébe a gyógyszerkönyv, melyet szóról szóra lemásolt. Ez a példány — részletesen ismertetett hányattatások után — ma a neuenburgi Ferdinand Paris tulajdonában található. Anna von Diesbach bizonyára nem csak a hétköznapi gyakorlatban használta, hanem olykor ki is egészítette receptgyűjteményét. Ezzel magyarázható, hogy tartalmi tekintetben bizonyos rendszer csak a könyv elején érvényesül. A szöveget bővítették a másolók is. A könyvecske nem csak gyógyítással, hanem konyhaművészettel, vadászattal, madarászással kapcsolatos tanácsokat is tartalmaz: az efféle bejegyzések aránya azonban elenyésző. A szövegkiadás második, 11 évvel későbbi kiadású kötetének szerzője, Thomas Gleinser bevezetőjében méltatja Jaeschke munkáját, s fölhívja a figyelmet annak nagy visszhangjára. Őt magát, mint filológust, elsősorban a könyv hochalemann nyelve érdekelte. A receptgyűjtemény alapján készített szójegyzékét és szótárát adja közre a jelen munka. Gleinser, a szótár bevezetőjében utal arra is, hogy az anyagneveknél a genfi nomenklatúrát, a készítményazonosításnál az „Antidotarium Nicolai"t, a növényneveknél pedig elsősorban Linné rendszerének elnevezéseit vette alapul. Következtetésként Gleinser megállapítja, hogy a Diesbach-receptkönyv nyelve alapján biztosan Közép-Svájcból származik. Eredeti szöveg-magva ugyan 17. század eleji lehet, de végső formáját (Daniel és Abraham von Werdt pótlásai nyomán) valószínűleg csak a 17. század utolsó harmadára nyerte el. Maros Gyuláné King, Lester S.: Transformations in American Medicine. From Benjamin Rush to William Oslere. The Johns Hopkins University Press, Baltimore—London, 1991. 268 p. 1800-ban az amerikai orvostudomány elismert vezéregyénisége Benjamin Rush volt. Egy évszázaddal később William Osler vette át szerepét. Elméleti alapozásuk és gondolkodásmódjuk közt — írja az orvostörténész Lester S. King — legalább akkora a differencia, mint amekkora a különbség a lovaskocsi és az autó között. King, ebben a könyvében azt a folyamatot ábrázolja, amelynek során ez a megdöbbentő változás végbement s közben bemutatja, hogyan formálódott át a 18. század orvostudománya a 19. században, huszadik századivá. A legfontosabb lázas betegségekre, a tífuszra és a typhoid lázra összpontosítva King egyrészt — időrendi sorrendben — ismerteti, miben látták a legtekintélyesebb korabeli orvosok e kórok okait. Különösképpen az 1840-es évek eseményeit hangsúlyozza: a 18. századi racionalizmus ekkoriban adta át ugyanis a helyét a 20. századi empirizmusnak — a tapasztalat ekkoriban vált az elméletnél fontosabbá. Másrészről e munka az orvosi filozófia örök kérdéseit is boncolgatja: Mi tekinthető az orvostudományban tapasztalati ténynek? Mikor s mitől válik egy adat ténnyé? Milyen mértékig tartható tudományosnak a tapasztalatok általánosítása? Miért tartott kétszáz évig az út a történések puszta megfigyelésétől a megtervezett kísérletekig? Bár King érdeklődésének középpontjában inkább az elmélet s nem a gyakorlat áll, könyve nem rajzol merev határt e két terület között. Az orvosi gondolkodást érő hatások — King szemlélete szerint — szélesebb társadalmi, gazdasági és politikai eseményekkel állnak folytonos összefüggésben. E nézetét olyan viszonylag késői, 19. századi ese-