Varga Benedek szerk.: Orvostörténeti közlemények 141-144. (Budapest, 1993)
KRÓNIKA - CHRONICLE
SEMMELWEIS-NAPI ÜNNEPSÉG 1993. július l-jén, Semmelweis Ignác születésének 125. évfordulóján a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum udvarán tartott ünnepségen emlékeztünk meg a magyar orvostudomány kiemelkedő alakjáról, intézetünk névadójáról. Dr. Vida Mária, az intézet főigazgatója bevezető szavai után dr. Antall József miniszterelnök, az Orvostörténei Társaság elnöke, a SOMKL tudományos tanácsának társelnöke mondott Semmelweis érdemeit méltató s a magyar orvostörténet helyzetét vázoló, személyes hangú beszédet. A miniszterelnök, továbbá az Orvostörténelmi Társaság vezetősége, a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár nevében pedig dr. Vida Mária, az intézet két legelső munkatársa, Kákay-Szabó Györgyné restaurátor és Makara Györgyné tárlatvezető kíséretében, koszorút helyezett el Semmelweis sírjánál. A megemlékezést, amelyen számos érdeklődő mellett megjelent dr. Surján László népjóléti miniszter, Jávor András, közigazgatási államtitkár s az Orvostörténeti Társaság teljes vezetősége is, fogadás zárta. FODOR JÓZSEF SZÜLETÉSÉNEK 150. ÉVFORDULÓJA 1843. július 14-én született a Somogy megyei Lakócsán Fodor József (Í843—1901), a magyar orvostudomány európai jelentőségű egyénisége, a közegészségtan tudományának egyik megalapozója. Ebből az alkalomból a magyar orvostársadalom és orvosi közélet több fórumon is megemlékezett a nagy magyar orvosról, tudományos előadásokban tárta föl munkásságát, szellemi hagyatékának aktuális vonatkozásait. A Magyar Egészségtudományi Társaság „Egészségtudomány" című folyóirata két teljes számot szentelt Fodor József emlékének s ebből az alkalomból gyűjteményes kötet is megjelent. Az emlékülések sorozata 1993. szeptember 2-án, Kaposvárott kezdődött: itt a Magyar Egészségtudományi Társaság, Somogy megye székhelyén, a szülőföldön emlékezett Fodor Józsefről. 1993. szeptember 22-én a BM Dunapalotában a Magyar Tudományos Akadémia, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem és a Magyar Orvostörténelmi Társaság szervezésében tartottak ünnepi emlékülést, amelyen az előadók Fodor szellemi örökségét méltatták. Kertai Pál professzor Fodor Józsefnek a magyar népegészségügy előmozdításában kifejtett tevékenységét ismertette. Karasszon Dénes, Társaságunk főtitkára a Fodor-iskola kiemelkedő egyéniségeiről, Kapronczay Károly pedig Fodornak a környzetvédelem területén végzett kutatásairól számolt be. A további előadók, Katona Ibolya, Simon Tamás, Farkas Gyula, Nagylucskay Sándor, Fodor József szellemi örökségének részterületeit (iskolaegészségügy, egészségnevelés, az anthropológia és a hügiéné egyetemi oktatása) ismertették: mindezek ma is időszerűek, a maguk idején pedig az európai orvostudományban új szakágak kibontakozását jelentették. Kapronczay Károly CONGRESSUS PHARMACEUTICUS HUNGARICUS IX. A Magyar Gyógyszerészeti Társaság Schulek Elemér professzor születésének centenáriuma tiszteletére 1993. szeptember 19—22. között Budapesten a Kongresszusi Központban rendezte IX. Kongresszusát, amelynek több mint 1100 hazai és mintegy 200 külföldi regisztrált résztvevője volt. A nyitóünnepségen dr. Szász György professzor az MGYT elnöke adta át az 1993. évi Schulek díjat dr. Milch Györgynek, majd tiszteletbeli tagságról szóló okleveleket nyújtott át öt külföldi tudósnak. Ezt követően dr. Pungor Ernő, dr. Kőrös Endre és dr. Bayer István professzorok tartottak egy-egy előadást Schulek Elemér tiszteletére. A kongresszuson kilenc szekcióban 139 előadás hangzott el, ezenkívül 120 poszter került bemutatásra. A Gyógyszerésztörténeti Szekció szeptember 20-án ülésezett. A szekcióülés megkezdése előtt kedves, meglepetésszerű ünnepség keretében dr. Marian Cotrau. a Iasi Egyetem professzora, az 1991-ben alapított Román Gyógyszerésztörténeti Társaság elnöke dr. Zalai Károly professzort, társaságuk tiszteletbeli alelnökévé fogadta, és átnyújtotta neki az idén alapított „Prof. dr. Farmacist Alexandru Jonescu Matiu" emlékérmet. Zalai professzor ezáltal P. Juliennel. A. Corvival és H. Fehlmannal együtt tölti be a Román Gyógyszerésztörténeti Társaság tiszteletbeli alelnöki tisztét.