Varga Benedek szerk.: Orvostörténeti közlemények 141-144. (Budapest, 1993)

Búcsúzunk Antall Józseftől

századeleji kezdetektől az 1980-as évekig elért eredményekig „Az orvos- és gyógyszerészettörténeti múzeumügy Magyarországon" c. összefoglalásában (Múzeumi Közlemények, 1971. 2. sz. 28—42.). A tudománytörténeti múzeumokat méltatva, kiemeli a könyv és kézirat emlékanyag jelentőségét a tárgyi anyag mellett. Az egyetemi múzeumok (Bécs, Koppenhága stb.) mellett önálló múzeumok létesültek a XX. század elején [London: Wellcome Intézet, Budapest: Orvostörténelmi (1905), Gyógyszerészettörléneti (1906) Múzeum|. A félbemaradt kezdeményezések, gyűjtések létesítése az Ernyey József Gyógyszerészeti Múzeum (1948—1955). ennek anyaga lett az elsőként megalakult könyvtáré (1951). Koncepciója szerint a szakterület muzeális tárgyi, könyvtári és levéltári forrásanyagának gyűjtőhelyeként lehet az intézet alkalmas kutatási bázis. Alapgyűjteménye az egykori Királyi Orvosegyesület könyvtára (1842), levéltára (1837), végül múzeuma (1905). A gyógyszerészettörténeti múzeumügy Kolozsvárott indult (1887-től gyűjti az egész magyarországi emlékeket, 1918-ban 1000 db). Az egészségügyi és a művelődésügyi miniszter együttes utasítására hivatkozva kidolgozta a történeti és iparművészeti értékű gyógyszertári berendezések védelmének irányelveit (1973) és a megyei gyógyszertári központokkal együttműködve végezte a múzeum a régi officina-berendezések megmentését. A múzeumügy, elsősorban az orvos- és gyógyszerészettörténeti muzeológia életműve tartós fejezete, tanulmányainak, könyveinek tárgyköre (Képek a gyógyítás múltjából. 1973. négy nyelven. Az európai orvostudomány és gyógyszerészet emlékei. 1981. három nyelven, Corvina) Szemléletét jól tükrözik, az általa évtizedeken át szerkesztett „Orvostörténeti Közlemények", amely a hazai és külföldi szerzők, a nemzetközi szerkesztőbizottság elismert tudományos igényű rendszeresen megjelenő kötete. A folyóirathoz szorosan kapcsolódik társkiadóként a Magyar Orvostörténelmi Társaság, amelynek főtitkára (1972). végül haláláig elnöke (1987—1993) volt. Ötlete nyomán alakultak ki a Társaság szakosztályai (tudománytörténeti, népi gyógyászati, orvosi szaknyelvi stb.), melyek éppen arra hivatottak, hogy a társ alaptudományok kutatóit együttműködésre késztessék. Hasonlóan a Magyar Gyógyszerészeti Társasággal közösen Gyógyszerészettörténeti Szakosztály alakult (1968), melynek vezetőségi tagja volt. A folyóirat- és könyvkiadásokon keresztül, valamint a hazai és nemzetközi társaságok intenzív szakmai kapcsolatai révén — amelynek gyakorlati működését a „háttér-intézmény", a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár nemzetközi hírű múzeumai, felbecsülhetetlen értékű könyvtára biztosították — elismerésként a Nemzetközi Orvostörténelmi (Párizs) és a Nemzetközi Gyógyszerészettörténeti Társaság (Bréma) félévszázados történetében először tartották Budapesten intézetünk és társaságaink rendezésében a Nemzetközi Orvostörténelmi (1974) és a Nemzetközi Gyógyszerészettörténeti (1981) Kongresszusát. Mindkét nemzetközi társaság véleménye, hogy az eddigi legnagyobb szabású kongresszus Magyarországon volt, melynek főtitkári tisztségét Antall József látta el. Politika- és eszmetörténeti, oktatás- és művelődéstörténeti tudományos munkásságán belül talált rá a kutatási területéhez közvetlenül kapcsolódó orvostörténeti munka lehetőségére. Felismerte, hogy a liberalizmus politika- és gazdaságtörténete szoros összefüggésben van az egészségügypolitikával. Megfogalmazta az. önálló magyar orvosi iskola lényegét, az ún. „pesti orvosi iskola" fogaimának és tagjainak (Semmelweis, Balassa, Markusovszky, Lumniczer, Korányi stb.) vizsgálata vált kutatási területévé. A tárgykörben nemzetközi kongresszusokon (1968— 1989: Weimar, Bukarest, Budapest. Basel, Innsbruck stb.), egyetemeken (1974-től: Düsseldorf, München. Köln, Marburg, Bécs, Padova, Isztambul stb.) előadásokat tartott. Az állam és egészségügyi politika, Eötvös József személyéhez kötődően a centralisták egészségpolitikája, a közegészségügyi reform problematikája mellett a múzeumügy, szoros összefüggésben az orvos- és gyógyszerésztörténeti muzeológiával alkotják életműve jelentős fejezetét, könyveinek, tanulmányainak témáit.