Magyar László szerk.: Orvostörténeti közlemények 133-140. (Budapest, 1991-1992)
TANULMÁNYOK — ESSAYS - Boroviczény Károly-György: Cruciferi Sancti Regis Stephani. Tanulmány a stefaniták, egy középkori magyar ispotályos rend történetéről
2.3.1. AZ KERESZTESEK MEGSZŰNÉSE MAGYARORSZÁGON 195 A legtöbb középkori ispotályos rendet a keresztes háborúkkal kapcsolatban alapították, a keresztes hadak és a szentföldi zarándokok ellátására, istápolására. Szerepük a Szentföld elvesztésével ( 1291 ) megszűnt volna, de túléltek, mert a XII—XIII. század folyamán Európában is kaptak alapítványokat, építettek templomokat, rendházakat, ispotályokat. A mariánusok (német lovagrend) a Barcaságban, Erdély délkeleti sarkában, csak néhány évig (1211 — 1225) szerepeltek. Miután megkísérelték azt, amit később Kelet-Poroszországban megvalósítottak, saját államot alapítani, II. Endre fegyveres erővel kitessékelte őket. Kelet-Poroszországban viszont megmaradtak, nagymesterük székhelye ma Bécsben van. A mariánusoknak XVIII. században volt még egyszer magyar rendtartományuk, de megint csak átmenetileg, 1702 és 1731 között. A templomosokat 1313—1314-ben, a középkor nagy „koncepciós" perében elítélték. A magyar korona tartományaiban nem volt templomos per, a lovagokat átmenetileg Zágrábba internálták, majd egyesültek a johannitákkal, akiknek magyar rendtartománya ezáltal magyar-szlavoniai rendtartománnyá bővült, átvette templomaikat, váraikat, birtokaikat és hagyományaikat is. A johannita rendtartomány székhelye is a volt templomos székhelyre, dalmáciai Vránába tevődött át. A johanniták magyar-szlavón rendtartománya azután a török háborúkban felmorzsolódott, az utolsó, a soproni templomot és rendházat 1639-ben hagyták el, adták át a jezsuitáknak. A többi középkori ispotályos rend (antóniusok, augusztinusok, lazariták, samsoniták, spritálék, szepulchrinusok stb.) sorsa nincsen olyan pontosan tisztázva, mint a johannitáké és a mariánusoké. A törökdúlás és reformáció azonban szintén legtöbbjük végét jelenthette Magyarországon. 2.3.2. TÖREKVÉSEK A KERESZTESEK MAGYARORSZÁGI ÚJJÁSZERVEZÉSÉRE A törökök kiverése után elsőnek a „Jeruzsálemi Szent János Ispotályról, majd Rhodoszról, majd Máltáról elnevezett Lovagrend", amelynek székhelye akkor már Máltán volt, igyekezett érvényesíteni jogait és visszaállítani magyar—sziavon rendtartományát. Kollonics Lipót 190 püspök, aki maga is máltai lovag volt, indítványozta a rend javainak felkutatását a fennmaradt oklevelek alapján: „A szervezett kutatást Hevenesi Gábor 197 , a bécsi Pázmáneum rektora kezdeményezte... A tervet gr. Kollonics Lipót ... felkarolta ... (és többeknek) utasítást adott másolásra... Hevenesi így rövidesen 140 kötetből álló gyűjteményt hozott össze, ... amely ... két évszázadon át jelentős forrásbázisa volt a XIV—XVIII. század történetére irányuló kutatásnak" 198 . Hevenesi gyűjteménye Budapesten, az Egyetemi Könyvtáriban, ma is a kutatók rendelkezésére áll. Hevenesi gyűjteményének 36. kötete a „Litterae et literalia instrumenta Sacrum Ordinem Cruciferorum, seu Rhodensium concernentia" címet viseli, és ebben valóban csak a rodosziak anyaga van. Az esztergomi stefanitákról egy másik, vegyes tartalmú kötetben esik szó (torn VI. pp 167, 260, 289, „cruciferi B. Stephani regis de Strigonio"), ámde szó sincs arról, hogy hová tartoznak 199 . Ezzel szemben Pray Vránáról írt 195 forrásokat lásd a 3. oldalon 196 * 1631 Komárom, fi 707 Bécs; az 1751-ben kihalt kollegrádi gr. Kollonitz család horvát eredetű, 1604 óta elnyerte a magyar honfiusítást. Lipót 1650 óta johannita lovag, 1658—1705 a mailbergi johannita ház komtúrja, részt vett 1654-ben Krétán és 1655-ben a Dardanelláknál a törökök ellen vívott harcokban és 1667-ben, Bécs ostromakor, a mailbergi javadalom bécsi házában kórházat rendezett be, majd a törökök elűzése után az általuk táborukban hátrahagyott 500 keresztény árvát saját költségén felneveltette. 1667-ben szentelték pappá, 1668—1707 nyitrai, bécsújhelyi, majd győri püspök, kalocsai, majd esztergomi érsek; 1672-től az udvari kamara, 1699-től a Neoaquistica Commissio elnöke, 1703-ban az üresedésben levő egyházi javadalmak kezelését intézi; lásd Nagy Iván (I860) pp 6:301—307; Reiszig (1925) pp 1:241—244; Wienand (1988) pp 389f 197 *1656 Micske (Vas m.), j 1715 Wien; 1671 óta jezsuita, 1689-ben szentelték pappá, 1692-től a Pazmaneum professzora, dékánja, majd rektora, az osztrák rendtartomány főnöke; lásd Lukács (1987) l:555f >1M Kosáry(1970)pp 1:217f 199 Kulcsár Péter személyes közlése 1992—02—03
