Magyar László szerk.: Orvostörténeti közlemények 133-140. (Budapest, 1991-1992)
TANULMÁNYOK — ESSAYS - Boroviczény Károly-György: Cruciferi Sancti Regis Stephani. Tanulmány a stefaniták, egy középkori magyar ispotályos rend történetéről
A káptalan annyira féltette eredeti okmányait, hogy amikor követei pünkösd nyolcadán a király előtt megjelentek, azok nem az eredeti okmányokat mutatták fel, hanem a budai káptalan átiratait. Az ellenfél azonnal felhasználta ezt az alkalmat időnyerésre, követelve, hogy a káptalan ne az átiratot, hanem az eredeti okmányokat mutassa fel. A király tehát újra elnapolta az ügyet hadba szállásának tizenötödjére (ad quindenas residencie sui exercitus), meghagyva, hogy ha ő akkor a Dráván túli részeken tartózkodna, az eredeti okmányokat Pál alországbírónak mutassák be. A kijelölt napon, július 15-én (22-o die Natiuitatis b. Johannis Bapt.) Pál alországbíró előtt megjelentek az esztergomi káptalan nevében Andronik veszprémi prépost, Ciprián mester, Imre gömöri és Urkundin mester sasvári főesperesek, s előmutatták a kérdéses oklevelek eredeti példányait. Nagyobb biztonság végett még azt kérdezte utoljára Pál alországbíró a stefanitáktól, hogy van-e legalább a per alatti füvelő és halásztanya körül valami szántóföldük vagy telkük? Még ez sem volt ott nekik. A keresztesek tehát menthetetlenül elvesztették a pert és Pál alországbíró nem tehetett egyebet, minthogy a halásztanyát és füvelőt örök időkre az esztergomi káptalannak odaítélje, amit meg is tett. Az ítéletet Tamás országbíró pecsétjével hitelesítette 165 , III. Endre király pedig, 1293. február 11-én kelt okmányában átírva, megerősítette 166 . A másik perrel kapcsolatban a Római Magyar Történeti Intézetnek a veszprémi püspök megbízásából készült kiadványa és egy, Benedek csanádi püspök által kiállított oklevél 167 nyomán, a következő történetet ismertethetjük 168 : Benedek, veszprémi püspök, saját megtámadott jogai és érdekei oltalmára többször kényszerült a szentszékhez fordulni. 1295-ben VIII. Bonifác előtt vádat emelt az stefaniták ellen, akik a püspöki javadalomhoz tartozó birtokokban károkat okoztak, a Szentkirály közelében lévő Szt. András-templomot lerombolták, a felhévízi tizedeket lefoglalták. A pápa a zirci apátot 169 bízta meg, hogy vizsgálatot indítson és ítéletet hozzon. Fennmaradt az apát rendelete, amelyben egy esztergomi plébánosnak meghagyja, hogy az esztergomi stefaniták ellen, akiknek bűnösségét a vizsgálat kiderítette, az egyházi kiközösítést ünnepélyesen hirdesse ki 170 . Azonban a stefaniták azon ürügy alatt, hogy a zirci apáttal ellenséges viszonyban élnek, bírói eljárása ellen kifogást emeltek. A pápa ekkor a pécsi és váci püspökökre és a szent-mártoni apátra ruházta a bírói tisztet. Ezek ellen viszont a veszprémi püspöknek volt kifogása. 1299-ben a pápa Karácson győri prépostot rendelte bíróul 171 . Ez megbízatásában csak három év múlva járt el. 1302. november 27-re idézte maga elé a feleket. A stefaniták ekkor ismét halasztást eszközöltek ki, de az 1303. március 8-ra kitűzött újabb határnapon sem jelentek meg. A prépost most végre kimondta az ítéletet: a veszprémi püspökségnek az elidegenített javakba és jövedelmekbe visszahelyezését. A stefaniták feltehetően újból fellebeztek, mert az egész ügynek csak egy emberöltő múltán, 1329. augusztus 19-én lett vége, amikor Henrik veszprémi püspök és királyi kancellár Jakab esztergomi stefanita mesterrel, Benedek csanádi püspök előtt, megbékélt. 2.3. EPILÓGUS Mint az adattár 3. fejezetében közölt oklevelekből látható, stefaniták működése 1439-ig mutatható ki, azután megszakad anélkül, hogy ennek biztos okát tudnánk. A felhévízi ház eddig rendelkezésünkre álló utolsó hiteleshelyi kiadványa 1348-ból, Ivántól az utolsó önálló felhévízi perjeltől származik 172 . Bónis szerint Nagy Lajos 1351-ben meghagyta Felhévíz hiteles 165 Eredeti példánya megvan az esztergomi levéltárban, régi jelzete Lad. 27 fasc. 1 Nr. 6 166 Uo., régi jelzete lad. 27. fasc. 1. Nr. 7 167 lásd 1329—08—19 168 Róm. M. Tört. Int. (1899) Tom II. p XLII 169 Jakab apát, lásd Hervay (1984) p 212 170 lásd 1298—06—19 és 1296—07—06 171 lásd 1299—03—10 172 Lukácsfi János, Pál, Péter és Mátyás perjelségének önállósága kétes
