Magyar László szerk.: Orvostörténeti közlemények 133-140. (Budapest, 1991-1992)

ADATTÁR - DOCUMENTATION - Honti József: Dr. Genersich Antal életpályája

ismeretességének velejárója volt szívós kitartása és hangyaszorgalma. Törvényszéki orvosi véleményt sokszor kértek tőle, a legfőbb hatalmi szervek mindig tőle kértek véleményt, mert benne bíztak Magyarországon leginkább. (Johan Béla mondta 1982-ben, amikor beszélgettem vele a század eleji pathológiáról.) Logikailag tökéletesen alátámasztott, nagyon alaposan indokolt vélemények voltak. Genersich Antal professzor 1918. június 4-én hunyt el. Ravatalánál Buday Kálmán búcsúztatta. Kolozsvárott temették el. így kérte, még így rendelkezett életében. Kolozsvárt nagyon szerette. Budapesti tanársága idején a szabadságot sokszor Kolozsváron a Fellegvár melletti nyaralójában töltötte, itt pihent és dolgozott nagyértékű munkáin és szőtte tovább tudományos dolgozatainak terveit. Genersich személyiségét tekintve, mindenkivel szemben barátságos volt, emellett tartózkodó és zárkózott és barátságával csak azokat ajándékozta meg, akiknek őszinteségéről és megbízhatóságáról meggyőződött. Mint minden szerény ember, nagyon érzékeny volt és mások tapintatlansága, durvasága sokszor elkeserítette: mikor Budapestre került, ismételten kifakadt a nagyvárosi közönség fegyelmezetlensége, durvasága miatt. Látszólag nyers modora nagy gyengédséget takart, betegeit nagy odaadással vizsgálta. Hihetetlen türelemmel hallgatta meg betegeit; fellépésének határozottságával és biztonságával azonnal megnyerte pácienseinek feltétlen bizalmát. Gyermekei közül 3 lépett orvosi pályára: idősebb fia, Vilmos (1872—1916) általános orvos, leánya, Adél (1878—?) szemorvos lett. Második fia, ifj. Genersich Antal (1876—1944) 1905-ben Hódmezővásárhelyre került sebész főorvosnak és nagy szerepet játszott a városi kórház kibővítésében, majd Hódmezővásárhely közegészségügye megjavításában és a gümőkór ellen folytatott küzdelemben. Évtizedeken át a kórház igazgatója volt. Visszatérve Genersich Antal emlékéhez — a tanítványok hálája, a tudomány szeretete és a tudomány igaz művelője iránti tisztelő kegyelet indította a Magyar Pathológusok Társaságát arra, hogy az 1942. esztendőt Genersich Antal-centenáriummá nyilvánította. Ennek kapcsán 1942. szept. 26-án a m. kir. Ferenc József Tudományegyetem Kórbonctani Intézetének tantermében emlékünnepet tartottak. Gyergyai Árpád kolozsvári orvoskari dékán üdvözlő beszéde után Entz Béla, a Magyar Pathológusok Társasága elnöke tartott részletes megemlékezést Genersich Antalról. A tanterem falán Genersich domborművet leplezték le és a temetőben megkoszorúzták a sírját. A dombormű leleplezésekor Haranghy László, a temetőben pedig Balogh Ernő mondott beszédet. Előadásom összeállításánál felhasználtam az itt elhangzott beszédeket, valamint azóta megjelent emlékező tanulmányokat, visszaemlékezéseket, Johan Béla, Regöly Mérei Gyula, Kapronczay Károly, Tamáska Loránd munkáit. HONTI JÓZSEF, M. D. Balassa János Hospital Department Pathology H—1088 Budapest, Vas u. 17.