Magyar László szerk.: Orvostörténeti közlemények 133-140. (Budapest, 1991-1992)

ADATTÁR - DOCUMENTATION - Szenti Tibor: Paráznák (II.)

A keresztény parasztok között, a XVIII. sz. második felére, felekezeti hovatartozandóság nélkül, a testet a földnek ajánló formula országosan elterjedt toposszá vált, és gyakran feledésbe ment a mitikus időkig visszanyúló, eredeti jelentése, máshol, mint pl. Hódmezővásárhelyen, a parasztok között még a XX. sz. első felében is élt; tudatosan használták és ismerték a „Föld-Anya", „Föld, mint Isten" fogalmakat. A gyermekpusztítás, a gyermektől való erőszakos elszakadás az. ember kultúrtörténetében, a kereszténység hatására, a középkor folyamán tovább színeződött. Kialakult a bűntudat, a szégyenérzet, a titkolózás és a felelősségre vonás miatti rettegés, amely a gyenge idegzetű egyének között ellentétes indulatként agressziót válthatott ki, ill. a meglévőt növelhette. Az agresszió a gyermekpusztítás változatosan szadista eseteit eredményezte. Jellemző, hogy a bemutatott gyermekvesztési bűnpörök jelentős részében a megölt csecsemőt akkor sem ásták mélyre, ha ehhez a föltételek meglettek volna. Igyekeztek a „Földközelséget" kerülni. A gyermekhullát lyukakba, vakondtúrásokba, gödrökbe dugták vagy vetették. Azért nem ásták mélyre, hogy ne adják vissza a földnek; olykor sietségből, hátha más eltakarítja stb. így a Föld nem tudta méhébe visszafogadni, és a történtekről nem vett tudomást. Az a félelem tehát, hogy a befogadott, megölt gyermek a föld segítségével mitikus bosszút állhat, vagy a bűntől meghalt gyermeket a föld kiveti magából mindenki szemeláttára, nem kísértett tovább. A feudalizmusban a. főbenjáró vétség miatt kivégzett gonosztevőket a vár, a börtön vagy a temető árkában jeltelenül kaparták el. Ezzel a társadalomból, az emlékezetből is végleg kitörölték őket. Ugyanígy végezte nagyon sok „nevesincs" újszülött, akiket a társadalmon és a természeten kívül, a figyelő Isten gondviselő szeme elől rejtettek el. Nem lett volna kötelező a megölt csecsemőt emberhez méltatlan helyre dugni: ganéba, disznóvályú alá, a kutya vackolta lyukba stb. Ennek az elrejtési módnak azonban külön jelentőséget ad a meggyalázás, hogy a föld se fogadja be őket. Vagyis, ezeket a csecsemőket, a keresztény hitvallás szerint, pokolra szántóik. Példái hozunk arra is, amikor a magzatvesztő anya a testéből kiűzött gyermeket nem szánta pokolra. „[.../ semmi szándékom nem volt a lelek el vesztésében [...]" — vallotta a 391/1820. pörben. Tudatosan tett különbséget a „test" és a „lélek" elvesztése között, és ezt ki is nyilatkozta. Ebben az esetben csupán a gyermek természetes megszülését és fölnevelését igyekezett a magzat elhajtásával elkerülni, de vallásos érzülete szerint az újabb vétket, a lélek pokolra szánását kerülni akarta. A megyetörvényszéki anyagunkban, 1760. nov. 29-i bejegyzéssel (IV. A. 21. fond: b. 115. kötet 49—50.) talált halálos ítéletet így jellemezték: „/...] íllyetény másodszor, annyival inkább tőbbszöris el követett házasság törő, -s- hite szegeti Személlyéknek halálos büntetést, az az a Testi halált szabott /...J" Itt is egyértelmű az utalás arra, hogy csak a „földi életét" vehetik el, de a „lelke Isten ítélőszéke" elé kerül. Nagy Károly arról a Tibetben kialakult szokásról írt, amikor az elhalt „[...] terhes nőből kivágják a gyermeket és külön temetik el, nehogy démon váljék belőle [.. .J"

65 Vagyis, a Földnek visszaadott magzattal a lelkét is szándékosan ajánlották föl egy jóságos, erős hatalomnak, amely megvédte a rossz szellemektől, démonoktól. Keresztény panteizmus és a reinkarnációs lámaista hit a vallások előtti, pogánykori hiedelemben találkoznak. Erről erősít meg bennünket László Gyula is, aki a honfoglaló magyarok hitvilágát rekonstruálva, többek között ezt írta: „A halott testből vándorútra indult lélek pedig többszörösen formát vált, míg végre a hetedik halál után újjászületik ismét a családban. Népmeséink egyike is vall erről az ősi néphitünkről. László Gyula egy Berze Nagy János által elemzett mesét foglal össze. Egyik részlete: „A királyné két gyermeket szül [...JA rmánykodás folytán a két gyermeket elássák, belőlük két arany körtefa nő [.. J"*

1 Hét metamorfózis után a történet reinkarnációval fejeződik be: ismét két aranyhajú gyermek születik. 85 Nagy K. 1987. 136. 8Í- László Gy. 1944. 488. 87 László Gy. 1944. 487.