Magyar László szerk.: Orvostörténeti közlemények 133-140. (Budapest, 1991-1992)

ADATTÁR - DOCUMENTATION - Szenti Tibor: Paráznák (II.)

A magyar feudalizmusban, a vizsgált korszakban a gyermekvesztést természetesebben fogták föl, mint a XX. századi társadalmak. „Angyal lesz belőle", mondták. Az apák be sem mentek kiskorú gyermekeik virrasztására és a koporsót is ölben vitték ki a temetőbe. A gyermekélet különösen esendővé vált, ha a házasság felbomlott és új kapcsolat jött létre. Igen gyanús, hogy az addig egészséges csecsemők és kisgyermekek az új családi kötelékben gyorsan elpusztultak. Ilyen „gyanús" eseteket a korabeli bíróságok is vizsgáltak. A 302/1825. pörben a különvált házaspár mindkét tagja új „vadházassági" kapcsolatot létesített. Az első pár esetében kérdezik az asszonyt: „Hites Társadtól volt e' Gyermeked?" így válaszol: „ Volt keltő, egyet elvitt magával az meghalt a'másik nállam halt meg. " A házaspárcsere során a másik asszony az új embertől szült gyermekeket, akikből „/...] Volt kettő, de meghaltak [...[ Egyik [...] másfél hetes volt — a ' másik [...] egy óráig élt /...]" E vallomás gyanússá vált, mert a bíró is megkérdezte tőle, hogy „ Természetes halállal haltak e' meg, vagy pedig a ' haláloknak te voltál eszköze?" A felelet további gyanút ébreszt: „A nehézség elütötte őket elkékültek úgy haltak meg. " Valószínű, hogy megfojtották őket. A 303 /1826. pörben a különvált pár mindkét tagja vadházasságot létesített. Kérdezik az asszonyt, hogy a szeretőjétől született-e gyermeke? „Nem volt egy Tsöp se, az Uramtól is tsak kettő lett 's az egyik még kitsi korában halt meg. " Jól ismert, hogy ebben a korban egyébként is nagy a gyermekhalandóság. Azonban esetünkben a riasztó szegénység, a magát is eltartani képtelen, nyomorék férj, mint tény indítja el bennünk a szaporulat mesterséges csökkentésének gyanúját. A 374/1780. pörben a gyanú már a bizonysághoz is közel. Az anya itt is arra hivatkozott, hogy a meghalt újszülötteket „/...] a Nehézség törte [...] " A megfojtás egyedül nem vezethetett célra, mert szemére vetették, hogy [...] kettes gyermekednek a fejeis Zörgött mint a Csont [...] hasáról és lábáról darabonként Szakadozott le a böröcske [...]" Az is kiderült, hogy 8—10 gyermekét valamilyen szerrel még a méhében megölte és utána elvetélt, mert az egyik tanúnak újságolta, hogy „[.. fmeg halt már a babám nállam. " A bíróságon csak azt vallotta, hogy „halva lettek". Mindig gyanút ébreszt az a terhes, aki „megkenette magát", miként a 375/1780. pörben, mert a kenés gyakran arra szolgált, hogy a gyermeket összetörje, nem véletlenül „úgy zörgött a feje, mint a csont". A 369/1757. pörben a gyanú már tetten is érhető. Az asszony így vallott: „/.../ magamat meg tapodtattam Paszulkarónéval /...] a tapodás után egy óra múlva vér ment el tőlem, az után mingyárt à gvermekis töllem elment; de már meg hólt vóll, mert a feje öszve volt zúzva [...]" Az áttanulmányozott több ezer bűnperben az sem volt mindennapos „baleset", hogy egy icihcs „gödörbe esik". Gyanú ébred magzatvesztésre a 377/1781. pör olvastán is, amelyben a nő így vallott: „[...] egy gödörbe estem, az után mindgyári harmad napra halva ítoztam [a világra] azon gyermekei. A 379/1782. pörben szintén bebizonyosodik a szándékos magzatvesztés abortálással, ur&clj a riasztó szegénységgel, a felnevelés nehézségeivel függött össze. így vallott a cigányasszony: „/...] annyi Gyermekem lelt volna, ha olyan itallal nem éltem volna [...], hogy az Fejem alá nem rakhattam volna /.../" lu részben a magzatvesztés egyik legáltalánosabb módjára, a megfullasztásra célzott, részben pedig az utána való elrejtésre. A gyermekvesztés olyan általános, hogy a nők egymást biztatták rá, a 386 /1816. pörben még fizetség is járt érte: „Engem Czifra Mári Kért annak elvesztésére több ízben, és adottis egyízbe Kenyeret szalonnát, hogy mennyek el Vásárhelyre, és ha meg lesz a' Gyermekem veszejtsem el [...]" A szerető szintén fizet a gyilkosságért. A 366/1724. pörben a megesett asszony s szeretője így biztatta a nőt: „/.../ öld megh mind en ream [vallj] és uzertis eölte megh, és á véghre, hogy megh öllye kél mariazt adott Fiscuz ur az Asszonynak. A 371 /1769. pörben az asszony cinikusan vallja, hogy inkább ölt, mint szeretőjét bemártotta volna: „Erre pedig vitt engemet az bestelenségnek el kerülése, és azon Görög pap Andrásnak [...] tanácsa [...]", aki így beszélt neki: „[...] eleget tesznek el ország Szerte [ ..]" láb alól. A 374/1780. pörben a magzatgyilkosság egyik módszeréről az anya így vallott, amikor arról kérdezték, hogy mitől haltak el sorra benne a magzatok: „En nem tudom ha csak a midőn az Uram Sokat vert, a miatt nem haltak meg. " A 380/1799. pörben az asszony vallotta, hogy „/...] egy Kád szélének meg dűltem meg jógodzván 's álva el lett az gyermekem [...]" Ezután a fejét összetörték és a pincébe eltemették.