Magyar László szerk.: Orvostörténeti közlemények 133-140. (Budapest, 1991-1992)
TANULMÁNYOK — ESSAYS - Boroviczény Károly-György: Cruciferi Sancti Regis Stephani. Tanulmány a stefaniták, egy középkori magyar ispotályos rend történetéről
A stefaniták akkoni ispotályáról több hírünk van: 1223-ban, hogy pénzt küldhessenek tengerentúlra (nyilván Akkonba), 3 márka 66 ezüstért eladták hetényi birtokukat, 1279-ben ugyanezen okból 40 márka ezüstért új vásári birtokukat, 1282-ben pedig 6 márkáért karcsai birtokukat adták el. 1286-ban, a második tatárjárás (1285. febr.) következtében elszegényedve Bánk felhévízi perjel, Domonkos esztergomi mester és Jakab esztergomi dékán jelenlétében, hogy Achiles fráterrel segítséget küldhessen az Akkonban lévő templomuknak, házuknak (ispotályuknak) és Attila testvérüknek (fráter Athila), 10 márka ezüstért eladta néhai Kesző Sebestyén fiának, Simonnak a hévízi vámot. Ispotályos rend és ispotályos lovagrend között az a különbség, hogy míg az egyszerű ispotályos rendek tagjai szerzetesi életformát és karitatív feladatokat vállaltak, a lovagrend tagjai emellett még hivatásuknak tekintették a zarándokok és a Szentföld védelmét, a hitetleneknek nevezett mohamedánok elleni aktív harcot. A „hitetlenek" Jeruzsálem elleni, majd egy évszázaddal később Akkon elleni döntő ostrománál bizonyára harcoltak az akkor ottan lévő stefaniták is, de ez még nem jelenti azt, hogy lovagok voltak, mert szorult helyzetben a vár minden lakosa harcol, gondoljunk csak az egri nőkre 67 . A lovagrendek csak nemes származású férfiakat 68 vettek fel soraikba, akiket családjuk gyermekkoruktól fogva harci mesterségekre nevelt. A fent említett rendtagok, akiknek családját ismerjük, nemes emberek voltak. Ez a körülmény nem zárja ki, de nem is bizonyítja azt, hogy a stefaniták lovagrendet alkottak volna. Azt sem tudjuk, milyenek voltak a felvételi követelmények, milyen volt az öltözetük, volt-e címere a rendnek. Ezen kérdések tisztázása a jövő kutatás feladata. Minden eddigi információt összevetve a stefanitákat nem tekintjük lovagrendnek. 2.1.3. A REND KITERJEDÉSE Az oklevelek a stefaniták magyarországi ispotályát, több templomát és birtokát, hajókat, vám- és révjogokat és más javadalmakat említenek, továbbá a tengerentúli, előbb jeruzsálemi, majd akkoni templomot és házat (3. táblázat). A középkorban egynapi járás alatt 25—40 km távolságot értettek 69 . Szekéren naponta 30—45 km-t, lóháton sietve 50—60 km-t, futárok váltott lovakkal 60—80 km-t, a pápai gyorsfutárok, hegyes ill. sík területen 50— 100 km-t tettek meg 70 . Az eddig azonosított 23 magyarországi javadalom közül 19 Esztergomtól nem messzebb mint 55 km-nyire feküdt, azaz lóháton egy nap alatt minden nehézség nélkül elérhető távolságban. Ennél messzebb, 100 km-re, a Csallóközben Új vásár volt, oda utazva Telkin vagy Hetényen lehetett megszállni. Az Alföld északkeleti részén fekvő Karcsa, Korév és Tarcal, légvonalban Esztergomtól 200—230 km-re, de Hévíztől is 180—210 km-re volt, tehát legalább 3—6 napnyira (1. térkép). A Szentföldre utazni sok hónapot vett igénybe. Csuraszombat, Szokol, Tapolcsány, Tót és Vejte fekvését máig nem sikerült meghatározni 71 . A stefaniták magyarországi birtokairól Györffy és Reiszig sok részletet közöl, ha az utóbbi tévesen a johannitáknak is tulajdonítja azokat. A következő összeállítás Györffy és Reiszig adatait tartalmazza, kiegészítve másutt talált részletekkel: 66 a márka súlyegység volt, Hóman (1916) megállapítása szerint Magyarországon 1271 és 1690 között egy márka ezüst súlya 245,5 grammot nyomott; a finom ezüst 86%, a közönséges 78% színezüstöt tartalmazott; egy ekealj szántóföld (kb. 100 hektár), egy hátasló, vagy egy rabszolga ára átlagosan 2—3 márka finom ezüst volt. Györffy (1960) szerint 1 márka súlya 1186 előtt 206,7 gramm, azután 233,3 gramm, egy ekealj területe 37,15 hektár volt 67 Pach, Várkonyi (1987) p 1:266 6íi a johanniták rendjének női ága is volt 69 Györffy személyes közlése 1992—04—19-én 70 Ohler (1988) p 141 71 Györffy személyes közlése 1992
