Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 125-132. (Budapest, 1989-1990)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK, ELŐADÁSOK - STUDIES, LECTURES - Szénásy, József: A hydrocephalus kezelésének története a századfordulótól napjainkig

nem adtak egyértelmű választ arra sem, hogy hypertenziv és progresszív hydrocephalusról van-e szó? Ez utóbbi kérdésben jelentős haladás volt a Paraicz által hazánkban alkalmazott és bevezetett kamrai liquornyomás mérés [33], de ez sem teljesen veszélytelen eljárás. Manapság a tetszés szerint ismételhető és veszélytelen ultrahang vizsgálattal („B" echo) döntjük el, hogy a hydrocephalus progresszív-e [16]? 1958-ban az Ideggyógyászati Szemlében jelent meg Pásztor dolgozata [42] „Shunt műt étek alkalmazása a hydrocephalus sebészi kezelésében" címen. Ebben három, az OTTÍ gyermekosztályán kezelt beteg részletes kazuisztikáját találjuk. — 13 éves leánynál craniospinalis daganat műtétje után kifejlődött hypertenziv hydrocephalus miatt ventriculopleuralis (Ransohoff) műtétre került sor. Műtét után átmeneti javulás.— Két éves, psychomotors fejlődésében elmaradt hypertenziv hydrocephalusban szenvedő gyermeknél ventriculoepiduralis (Hakim) műtét történt. A javulás itt is csak átmeneti volt. — 12 éves leánynál craniospinalis ependymoma eltávolítása után két hónappal— miután a fokozott liquortermelődés ismételt lumbálpunkciókkal megszüntethető nem volt—jobboldali lumbosalpingoperitonealis (Marsh) műtétre került sor. A műtét után eleinte az intracranialis hypotenzió okozott súlyos problémát. Ez a betegünk 30 évvel utóbb is él, dolgozik.—Ezekről a műtétekről a szerző véleménye tükrözi az akkori általános véleményt: „Kétségtelen, hogy a hydrocephalus elleni műtéteket ciltalában és egyenként is igen nehéz megítélni s sok esetben csak kétségbeesett próbálkozásnak kell tartanunk'". 1954-1957 között az OITI-ben összesen öt Ransohoff, négy Hakim és két Harsh műtéüe került sor, ezek tehát mind egyedi műtétek voltak. Hazánkban az. első ventriculoatrialis shunt műtétet 1959-ben a László Kórház sebészeti osztályán Gátat György, az OITI akkori adjunktusa végezte [15]. A műtétnél Littmann Imre asszisztált. A shuntöt a csecsemő szülei külföldről szerezték be. A hatvanas évek első felében egy-egy ventriculoatrialis műtétre ugyan sor került, de erre csak akkor nyílt lehetőség, ha a hozzátartozók vállalták a shunt beszerzését. A valutaigényes shuntök beszerzésének nehézségei is hozzájárulhatott ahhoz, hogy Gâtai megpróbálkozzék ventriculo-lymphaticus shunttel is [14]. Mint ismeretes a gondolat még a múlt század végén Gartner-íől származik. A ductus thoracicusban levő billentyűk miatt a nyirok csak egyirányban áramlik, de a vér sem tud a ductusba visszafolyni. További előnynek látszott, hogy nem kellett tartani gyors és nagymennyiségű liquorelfolyástól így intracranialis hypotenziótól. Voltaképp tehát a ductus thoracicus mindazzal a tulajdonsággal rendelkezik mint az egyenirányító szeleppel ellátott és megfelelő nyomásra nyíló shunt. Hogy ez. a módszer mégsem terjedt el, annak talán az egyetlen komoly oka az volt, hogy csecsemőnél a ductus thoracicus kipreparálása és a katéter bevezetése nehéz. Gátai műtétjét egy 13 éves leányon végezte, akinek egy bizonytalan eredetű, intracranialis hypertenzióval járó hydrocephalusa volt. A beteg állapoüi javult. Utóbb még néhányan végeztek ventriculo-lymphaticus shuntöt, többek között intézetünkben Vajda, Horváth és Nyáty [56], akik ezt több betegen is megpróbálták. 1974-ben Benoist és munkatársai [5] az OITI egyik 18 éves férfibetegén lumboperitonealis shuntöt végeztek. A durazsák aljába vezetett szilikondrént jobboldalon a bőr alatt előrehúzva, annak másik végét subhepatikusan intraperitonealisan helyezték el. A shunlre még szelep nélküli katéterrel került sor. Ennek a betegnek a gyakori hányás, fejfájás és bradycardia hátterében a tartós lumbalis liquornyomás-mérés bizonytalan eredetű liquorhypertenziót állapított meg, ugyanakkor az agykamrái résszerúek voltak. Ez utóbbi kétségessé tette a ventriculoatrialis shunt kivitelét. A lumboperitonealis műtét után a beteg panaszai megszűntek, érettségizett, szakmát tanult, majd megnősült. A hydrocephal csecsemők és gyermekek hazai kezelésében egyszerre megváltozott a helyzet, amikor 1967-től az Egészségügyi Minisztérium biztosította a fedezetet megfelelő számú egyenirányító szeleppel ellátott műanyag katéter (shunt) behozatalára. Ennek kiharcolásában és hazánk hydrocephal csecsemőinek megfelelő és korszerű sebészi kezelésében és gondozásában Paraicz Ervinnek van nagy érdeme. Az OITI a saját költségére is szerzett be ekkor már shuntöket, de a shuntök túlnyomó többségét a központi keretből fedezték és ebből kaptak mindazok az osztályok, melyek ventriculoatrialis műtéteket végeztek. A shuntök beszerzését követő években egymás után jelentek meg a hazai szaklapokban is dolgozatok, melyek a ventriculoatrialis shunttel szerzett kedvező tapasztalatokról számoltak be [36,37,38,39]. Részlet Paraicz, Katona, Szénásy „Mit várhatunk az újabb hydrocephalus műtétektől" című dolgozatából [36]: „...bár még olyan nagy számokra és5-10 éves katatnnézisre vonatkozó adat nem állhat ren-