Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 125-132. (Budapest, 1989-1990)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK, ELŐADÁSOK - STUDIES, LECTURES - Szénásy, József: A hydrocephalus kezelésének története a századfordulótól napjainkig

többek között egy 10 hónapos hydrocephal csecsemőn a subduralis tér és a vena jugularis externa között létesített transplantait vénadarab segélyével összeköttetést. Utóbb Haynes is próbálkozott [18] a tágult agykamrából a liquort a vénás rendszerbe vezetni. Egyik hydroceephal csecsemőbetegénél gumicsővel a cisterna magna és a sinus occipitalis között létesített összeköttetést. Másik betegénél a cisterna magna és az egyik parietalis emissarium között történt az összeköttetés. Egyik műtét sem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. Cushing [12] egy ezüst tubus beültetésével a tágult ID", agykamrát, a corpus callosum átszúrásával a sinus longitudinálissal kötötte össze. Több ilyen műtétet végzett, az eredmény nem volt kielégítő. Századunk első évtizedében azután többen számoltak be újabb lumboperitonealis shunt műtétekről is. 1905-ben Cushing [12], 1908-ban pedig a német Heile [19]. Heilet azután még két évtizeden át foglalkoztatta a hydrocephalus sebészetének a problémája. 1914-ben ő tájékoztatott először [20] a liqournak a pleuraürbe történő elvezetéséről, 1925-ben pedig az első uréteren keresztüli liquorshuntről [21]. A korabeli szerzők közül említjük még Kausch-l [28], a berlini sebészprofesszort, aki még annak idején Mikulicz klinikáján dolgozott. Többféle liquorelvezető műtétet végzett, többek között valószínűleg ő végezte az első ventriculopcritonealis shunt műtétet is. A liquorkeringcs akadályának megkerülését célzó, úgynevezett palüativ műtétek közül a két hallei professzor, az ideggyógyász Anton és a sebész Bramann együttműködésének eredményeként került sor 1908-ban az első „Balkenstich" műtétre (összeköttetés az agykamra és az agyalapi subduralis tér között a corpus callosum átszúrása útján), amit azután számos ilyen követett. Anton és Bramann néhány évvel utóbb 1913-ban „Behandlung der angeborenen und erworbenen Gehirnkrankheiten mit Hilfe des Balkenstiches" című monográfiájukban [2] foglalták össze tapasztalataikat. Ezt a műtétet magyar sebészek is végezték, többek között a Herczel tanítvány Makai Endre is [25,49]. A ,ßalkenstich" műtét a hydrocephalus! nem gyógyította meg, de könnyebbséget jelentett például olyan III. kamra daganat esetén, ahol a fokozott koponyaüli nyomás miatt kínzó fejfájás, a látás elvesztése fenyegetett. Évtizedekkel később más palliativ műtétekre is sor került, így 1939-ben a Torkildsen által javasolt ventriculocysternostomiára [54], amikor is a hydrocephalusosan tágult oldakamrát a suboccipitalis cysternával kötötték össze. Ezt a műtétet gyermekeken az ötvenes-hatvanas években magunk is gyakrabban alkalmaztuk. Ismeretes, hogy a liquor-túlprodukció adódhat a kórosan csökkent felszívódásból, de adódhat a fokozott liquortermelődésből is. Ha ez utóbbinak van szerepe a hydrocephalus kialakulásában, akkor a plexus chorioideusok kiirtása az. oldalkamrából (plexectomia) csökkenti az. agyvíz termelődését. Plexectomiát először Dandy [ 11], majd Hildebrand [23] végzett a század húszas éveiben. Pólya Jenő, a Szent István Közkórház volt sebész-főorvosa, utóbb orvostörténész [45 J, 1925-ben a Zentralblatt für Chirurgie-ben egy hydrocephal gyermek plexectomiajáról számolt be [44]. A gyermeknél trauma következtében porencephaliaval társult hydrocephalus fejlődött ki, mindehhez még epilepszia is társult. A műtét után a gyermek epilepsziája megszűnt. Maison 1949-ben adott hírt [29] egy 8 éves kislányon végzett lumboureteralis anastomosisról, amit azután a ventriculoureteralis anastomosisa is követett [27]. Ez a műtét is csak kevés követőre talált. Ennek a műtétnek volt egy alapvető, nem lebecsülendő hátránya, az egyik vesét fel kellett áldozni. Számolni kellett a felszálló húgyúti fertőzés lehetőségével, nem is szólva arról,, hogy nagymennyiségű liquor hirtelen ürült ki a szervezetből, ami nemcsak sóvesz.teséget, hanem intracranialis hypotenziót is okozott. Nosik 1950-ben [31] a tágult agykamrát a processus mastoideussal kötötte össze, és így az odavezetett liquort a processus mastoideus üregrendszerének a nyálkahártyája szívta fel. Hasonlított ehhez Ziemnovicz műtéte [10]. O a lumbalis liquorteret feltárta és a csigolyatestekbe néhány üres csavart helyezett, így a liquor felszívódása a csigolya velőállományában történt. Szellemes megoldásnak tűnt Harsh peritoncalis műtéte [17]. Miután az eddig végzett peritonealis műtétek előbb, vagy utóbb letapadtak és elzáródtak, Harsh az egyik tubát a méh felől lekötötte, és ebbe vezette a katétert úgy, hogy a liquor a tubán keresztül ürült a hasüregbe. A tuba hasüri végén levő fimbriák hivatottak voltak meggátolni a letapadást. A lumboperitonealis műtét természetesen csak lányokon volt végezhető és az egyik tuba feláldozásával járt. Ennél a műtétnél is gyakran hírtelen túl sok liquor ürült és ez jelentős intracranialis hypotenziót okozott.