Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 121-124. (Budapest, 1988)
TANULMÁNYOK - Kicsi Sándor András: A víziborjú természete
sőbbi gyűjtésekben is fel-felbükkan, pl. a népetimológiás vaskarapja (Velem, Vas megye) [Chernél 1914:380], ëskereplye (Lóc, Nógrád megye) [L. I. 1920] változatokban. Kimondottan az eskaraplyára vonatkozó néphitet jegyzett fel Istvánjfy Gyula Párádról: „A Mátra erdeiben alfát vágó palóczok meg azt tartják, ha az eskaraplya (a szalamandra) kifelé halad a hegynek eső lesz, ha pedig befelé tiszta, száraz idő" [1895:110]. A Pliniustól a csízióig többször is emlegetett esőjós szalamandra az erdőkben rejtetten, nedves zugokban él, ahonnan csak akkor merészkedik elő, ha elég párás a levegő, hogy egyébként mindig nedves bőre ki ne száradjon, mert az pusztulását jelenti. Ha a szalamandra szárazabb helyen is felbukkan, az a levegő tetemes páratartalmát jelzi, ami pedig valóban gyakran a nagy eső előjele. Esőben a szalamandra kóborolgatni is szokott. A fentiekben a magyar etnozoológiában viszonylag jól számontartott kígyóra [Erdész 1984] és békára [Magyary-Kossa 1927, Szendrey Ákos 1982] vonatozó anyag mellé a víziborjúra és általában a szalamandra félékre vonatkozókat igyekeztem összegyűjteni. A víziborjú természetét kialakító tényezők között legalapvetőbbek a természeti adottságok, mindenek előtt az, hogy a szalamandrafélék rejtélyes életmódjuk (és az utóbbi időben ritka előfordulásuk) miatt a népi természetismeretben meglehetősen perifériális helyet kaptak. Az adott természeti feltételeket egészítik ki a különböző elemekből összefonódott, víziborjúra vonatkozó elképzelések. Ezen elemek között vannak univerzálisan archaikusak (pl. a testbejutó állat képzete) és jellegzetesen magyar népiek is (ez az állat a víziborjú, testbejutása végzetes lehet, tejjel ki lehet csalogatni stb.). 25 Az így összeállt képzeteket folyamatosan egészítették ki a tanult, „felülről leszivárgott ' ' elemek (Melius Herbáriuma, a csízió stb.). A népi természetismeret jellegzetessége, hogy tipikusan „inkább-kevésbé" alapon működik, ellentétben a modern természettudományokkal, amelyek jellegzetesen ,,igen-nem" elven. így a víziborjú reális megfelelői (jelentős regionális különbségekkel) többnyire és tipikusan, de nem kizárólag, a szalamandrafélék. (A szalamandrafélék további magyar népi megnevezései közül az eskaraplya és peszérce nyelvjárási változataival jelölt állatok közül egyről sem került elő olyan adat, amely emberi testbejutó állatra utalna.) A népi állatismeretben a víziborjúra vonatkozóak pedig meglehetősen közel állnak a kígyóra és békára (vagy legalábbis némely kígyó- és békatípusra) vonatkozóakkal. 26 SÁNDOR A. KICSI, M. A. linguist H—1078 Budapest Murányi u. 25. 25 Többek között uráli nyelvrokonainkkal is számos népi hiedelmünkben osztozunk. Johan Turi (1854—1936) a lappok népi orvoslásáról beszámolva a béka jelentőségéről [1983:186—9] és a ruovdi-gabbá nevű bogárról is megemlékezett [1983:189], ez utóbbihoz kapcsolódik Emilie Demant jegyzete: ,,E ne'ven a lappok több vízibogárfajtát emlegetnek" [1983:276] (egyébként ruovdi ,,vas"). Turi megemlíti pl., hogy a lappok hite szerint is a béka a felhőkből hullik alá [1983:187]. Leginkább idevágó adatai a következők. „Veszélyes víz. Elbeszélés arról, mi történik akkor, lia az ember békaikrát iszik, amelyből egy nagy varangyos béka lesz, amely olyan hangot ad, amely hasonlít az emberéhez. Ha nem sikerül kiűzni, megöli az embert. Ez ellen nincs sokféle eljárás. A lappok vért adnak inni, liadd okádjék, és rothadt halbelsőséget, és ha ekkor sem büfögi föl, akkor egy rén legnagyobb lábinát nyeletik le vele, a szájon át egészen a gyomráig, erre pl kell buknia a békának, mert ha nem jön ki, akkor az ember belehal. Mikor kijön belőle, olyan vörös, mint a vér. Veszélyes bogár. Létezik egy veszélyes bogár, melynek a neve ruovdi-gabbá; a vízben él, de olyan faja is létezik, amely az emberben élhet, és ellene ugyanúgy kell eljárni, miként a béka ellen. Es ha nem sikerül kihajtani, az ember belehalhat. Az ember gyakorta víziváskor nyeli le. A bogarak ellen szívószálat használnak. Az ilyen rovarok ellen a lappok szívószálat használnak. Ezt a szálat rén szarvából készítik. Arra is való, hogy tavasszal ne tegyék tönkre jeges vízzel a szájukat. Egy másikfajta szívószál madár combcsontjából készül; belül olyan szitaféle van, hogy a bogarak ne kerülhessenek a szájba. A természetben használják ez.t az eszközt" [1983:188—9]. 26 E tanulmány néhány fontosabb részletét felolvastam a Magyar Orvostörténeti Társaság Népi Orvoslás Szakosztálya által 1988. október 27-én rendezett Vajkai Aurél—Kóczián Géza emlékülésen.
