Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 121-124. (Budapest, 1988)
TANULMÁNYOK - Kicsi Sándor András: A víziborjú természete
Minden népi hiedelemrendszerben találunk pszichiátriai vonatkozásokat és a különböző kultúráknak megvannak a maguk jellegének megfelelő devianciái. (Ilyen pl. a maláj amok „gyilkos dühöngés" és koro „kasztrációs félelem".) Világszerte általánosan elterjedt hiedelem, hogy rosszindulatú organizmusok hatolhatnak a testbe és ráadásul ezek főleg nőkre veszélyesek. A magyar víziborjú népes rokonságába tartoznak a már említett chilei huallepén és a vietnami con ranh nevű lényeken kívül olyan meglehetősen eltérő jelenségek, mint pl. a zulu tokoloshe (embereket megszálló, vízimanó), az olasz tarantizmus 16 , végső soron pedig a mérges csípésű pókokra, bögölyökre, skorpiókra vonatkozó (többnyire reális alappal is bíró) hiedelmek is. A magyar néphitben a víziborjúra vonatkozó hiedelmeknek számos eleme kapcsolódik a „kígyó az emberben" hiedelemcsoporthoz. Ezen egész Európában elterjedt és a magyarság körében is általánosan ismert hiedelemcsoportot részletesen tárgyalta Erdész Sándor [1984:22—27]. Összefoglalása szerint e „hiedelemkör arról szól, hogy a kígyó az alvó emberbe bújik a nyitott száján keresztül. Az embert lábbal felfliggesztik, s a kígyót (a forró tej gőzével) kicsalják belőle. Ez a hiedelem másutt is megtalálható, azonban a lábbal való felakasztás és a tejjel való kicsalogatás művelete egyelőre csak nálunk ismeretes" [1984:158—9]. 17 A kígyó-kicsalogatás említett módjához hasonló víziborjú-kicsalogalást közölt Liszt Nándor és Oláh Andor már idézett gyűjtéseikben és Fehér Gyula is a Körös Kis-Sárrétjéről: „Aki ivás közis. Pl. Apáca és Datk községekben férög „mezei egér" [Murádin 1960:160]. E jelenségre az átfogó kategória jelölésének pótlásával különböző nyelvjárások különböző módon reagálnak. Pl. Magyarózdon román jövevényszót használnak: gidigány „hüllők, patkányok, egér gyűjtőneve" [Horváth 1980:481]. Számos helyen, nyilván tabu és eufémizmus okából is, körülírásokat használnak, pl. csintalan állat, csúnyaság, csúszó-mászó |mindháromra Berde 1940:194]. 16 A tarantizmust (olasz tarantolismo, tarantismo) a tarantella-pók (olasz tarantola, tarantella) feltételezett csípése okozza, Dél-Olaszországban a legutóbbi időkig súlyos betegségnek számít. A tarantizmust két pókfaj csípésének tulajdonítják: az egyik az ún. farkaspókok közé tartozó, félelmetes külsejű, de ártalmatlan csípésű Lycosa tarentula, a másik az apró, lassú Latrodectus tredecim guttatus, amely utóbbinak csípése valóban akár két napig is tartó görcsöt,'hányást, hallucinációkat okozhat. (Magát a tarantizmust azonban ez utóbbi pókfajnak a csípése sem indokolja.) Ezek a pókok is főleg nőkre veszélyesek, miként a víziborjú is főleg nőkbe furakszik. Végső soron a tarantizmus pogány eredetű vallási gyakorlatra vezethető vissza, amely a kereszténységben Szent Pál kultuszához kapcsolódott, akit kígyómarás, skorpiócsípés elleni védőszentnek is tartanak ,,máltai epizódja" [Apostolok Cselekedetei 28:3—6] miatt. A beteg őrjöngő tánccal 1 igyekszik megszabadulni bajától. Intézményesen június 29-én (ami a magyarságnál ,,Péter—Pál napja") ördögűző szertartással, „síppal-dobbal" próbálták megszabadítani az áldozatot a pókcsípésnek tulajdonított ártalmaktól. Ide kapcsolódik, hogy (az írjig-re hasonlító) tarantella nevű táncot az olasz néphagyomány terapeutikus eredetűnek tartja. Számos népi gyógyászati rendszer intézményesen épít arra az általános megfigyelésre, miszerint a tánc felszabadít valamiféle nyomás alól. Pl. a madagaszkáriaknál a tánccal való gyógyítás, mégpedig nem a gyógyító, hanem a beteg táncoltatása mindennapos. Hasonló jelenségeknek inkább csak maradványai élnek a magyar néphagyományban, ilyen pl. a közismert Gólya, gólya, gilice kezdetű gyermekdal. Tánc és betegség egyéb kapcsolatáról is jobbára csak szórványos adatok vannak, pl. Oláh Andor békési gyűjtéséből a vidratánc [1985,1:23, 2:143, 145]. 17 A hiedelemtörténet-típus négy legfontosabb eleme Erdész szerint a következő: „A. Az ember elalszik. B. A kígyó belebújik. C. A betegséget észlelik. D. A kígyót kicsalják. "[1984:25]. Minthogy a tej a kígyó néphitbeli kedvenc itala [Új váry 1980, Erdész 1984:73—76], az emberbe jutott kígyót is úgy szokás kicsalogatni, hogy az esetleg fejjel lefelé felfüggesztett vagy csak lefektetett páciens nyitott szája elé egy tál (lehetőleg meleg) tejet tesznek, aminek a szagára kibújik [pl. Újváry 1980, Vajkai 1987:156]. Ugyanez a módszer egyazon vidéken egyaránt szolgálhat kígyó és víziborjú kicsalogatására is [Oláh 1985, 2:168]. Érdekes módon, a víziborjú-történetek befejezése a kígyókéhoz képest gyakrabban végzetes. Merő spekuláció, de említésre méltó, hogy a víziborjú szó utótagja a par excellence tejet adó állat kicsinyének az elnevezése. Érdekes módon, néhány földrajzilag közeli nyelvben ha nem is etimológiai, de asszociatív kapcsolat van a „gőte" és a „tej" jelentésű szók között. Mindenek előtt a németben Molch „gőte"és Milch „tej"; hasonlóképpen a szlovákban és a csehben mlok „gőte, szalamandra", szlovák mlieko, cseh mléko „tej".
